Most volt egy pillanat, amikor türelmetlenül paskoltam az asztalomat (még csak csapkodásnak sem nevezhetném), és nevesítve mondtam, hogy hé, erre már neked kell válaszolnod - semmi különösről nincs szó, a piros hajú fényképészlányt szeretnénk elcsábítani nyári fesztiválra, ez éjjel fél háromkor nagyon fontos dolog, nyilván, mint ahogy az is, hogy ki válaszol a felvetésekre.
Aztán volt csomó más WTF pillanat is, például, hogy miért hagytam ki az OMG WTF BBQ felsorolásból, hogy "maradék thai kaja reggelire", aztán a sors ezt elrendezte azzal, hogy megettem a maradék thai kaját, és még messze nincs reggel.
Voltam koncerten és előtte thait vacsorázni és Guinnesst inni is, és jó volt, bár a "négyujjas villázókesztyű" kisebb lelkesedést váltott ki másokból, mint belőlem. Persze ez lelkem rózsás zugainak teremtményeinél mindig így van, megalkotom a Tökéletes Szörnyeteget, aztán senki sem szereti, csak én. Mary Shelley nyilván együtt érezne velem (szegény Frankenstein szegény szörnye, senki sem szereti, pedig mit tehet ő róla), már mielőtt elkezdenénk egy üveg tömény mellett megvitatni az exeket (és bár nálam is akadt olyan, akit időgép esetén nyilván lecserélnék, azért a Percy kölökhöz képest mind ékes matyóhímzés).
Amúgy pedig szomorkodás van és gyávaság, és nem szeretem a tavaszt sem, mert utána nyár lesz, és nyáron meleg van, és csalánkiütésem a melegtől.
