Zötykölődött át a villamos az Árpád-hídon, és hátranézve egyszer csak azt vettem észre, hogy egy hatalmas, currys-paprikás pácban érlelt, csíkosra grillezett steak van az égen. Ejnye no, gondoltam magamban, mert lámpának nem volt lámpa, Holdnak meg épp háromszor akkora volt, mint lennie kellett, viszont makacsul úgy viselkedett mégis, és akkor eszembe jutott ez a szuperhold-dolog. A Szuperhold az, felhőkkel, örültem meg ekkor hirtelen, majd el is szégyelltem magam, hogy ha már narancsvörös és fekete csíkok vannak rajta, nekem miért egy steak jut róla az eszembe, miért nem mondjuk egy tigris, egy nemes és hatalmas, titokzatos fenevad, de ez van, tigrisre a legkevésbé sem hasonlított, nem mind tigris, ami csíkos, ez például egy steak... jobban mondva a Hold volt. Megpróbáltam lefényképezni, de a képeken vagy viszonyítási alap nélkül nem látszik, mekkora, vagy a lámpák fényétől nem látszik egyáltalán.
