Aztán az úgy történt, hogy csemete-szemlére ígérkeztem el, valamint részletes elemzéseket hallgatni A Méhlepényről, és elhelyezkedéséről adott kismama testén belül - empátiám ugyan csak a pelustémák egy részére terjed ki, ám vannak olyan nők, akik tényleg azt hiszik , hogy az egész világ kíváncsi a méhükben zajló, kilenc hónapos szappanopera legapróbb részleteire is (beleértve bizony az összes facér férfiismerősüket; mert hogy engem, facér nőt ilyesmivel bombáznak, az határeset, de valahol érthető). Nagyjából csak ilyenkor szoktam örülni a náthának, mert náthás embernek nem kell, és nem is illik kiskölykök és várandós nők közé mennie (különösen, ha mindkét kismama - a kevésbé közlékeny és a nagy leíró erővel közlékeny egyaránt - veszélyeztetett terhes), és a nagy karácsonyi érzelgések után nem maradt túl sok szabad vegyértékem arra, hogy türelmesen végighallgassam öt totyogós és két magzat négy anyukájának szó szerinti belügyeit. A fiúk ilyenkor általában kocsikról beszélnek, vagy a munkahelyükről; ami ugyan nekem is van, de talán még a csecsemőkori hasmenés is jobban érdekel, mint mások irodai sztorijai. Így hát nem szipogtam, amikor a nagy karácsonyi érzelgések és városnézések közt megfáztam, vagy csak annyira, amennyire általában bedugult orral szipogni szokott az ember. Épphogy csak eldöntöttem, hogy akkor kölyöknézés sztornó, máris kis virtuális levél várt a kis virtuális levelesládámban, hogy ugyan lemaradtam az előző körlevélről, de azért este menjek, és ünnepeljem a születésnapjukat (neki, aki Isolde, neki, aki Bright, és neki, aki maga a Zöld Íjász). Kemény szívű dög vagyok, tudom, de ez a lehetőség sokkal jobban tetszett, mint hogy a bilire szoktatás nehézségeiről okuljak; igaz, azért a pálya nem volt teljesen zökkenőmentes. Sörözés előtt még Grafikuslánnyal is teáznom kellett, ezoterikus biotea-boltban, márpedig az ezoterikus teabirodalmak kihozzák belőlem az állatot, mindig káromkodnom kell az ilyenekben, és olyasmiket mondanom, amit ugyan magam sem gondolok komolyan, de legalább sértő a világmindenségre nézve.
Igaz, most annyira bekábultam az álmosságtól, a kamillateától és levegőben úszó, langyos agyzsibbasztástól, hogy a mosdóban majdnem megláttam a valódi arcomat a tükörben, és ez ijesztő élmény (bár a valódi arcom szép volt és Tél); persze az is lehet, hogy csak úgy leesett hirtelen a vérnyomásom, mint még soha, és ettől hallucináltam enyhén (és persze kínomban, hogy kristályos csüngettyűk és biosütik, egyenesen bele az én halálmetállal durvára reszelt lelkembe, groaAARRRrrh-UGh). Viszont megtapasztalhattuk azt is, hogy van ám a világon egy teljességgel verhetetlen szórakozási forma, mondhatni, A Szórakozási Forma - az ablak előtt mintegy másfél órán állt három (amúgy rendezett öltözetű) alak, és hangosan ordibálva, lelkesen néztek be a durva fagyból a semmi kis vendéglátóipari egységbe. Állati buli lehetett. Szinte sajnáltam, hogy nem nekem jutott az eszembe. Kinn állni a hidegben, bebambulni egy ablakon! Az lett volna a tökéletes este!
A születésnapi sörmámor elég jól indult, és csak időnként éreztem úgy, hogy jaj, bezzeg tizenhat éves koromban tudtam, hogy ilyenkor be kell menekülni a mosdóba, a tükörre kell tapasztanom szomorú, koravén fejemet, és addig kell lógatnom a kezemet a jéghideg vízbe, amíg még érzem, hogy fázik, utána pedig a miheztartás végett még egy keveset - és persze közben szótlanul zokogni, mert az jó. Ehelyett mostanában folyamatosan és lelkesen sok hülyeséget beszélek, ahányszor csak hirtelen elbizonytalanodom a világban, olyasmit, amit ugyan magam sem gondolok komolyan, de legalább remélem, más sem. Azért a pillanatnyi befordulásoktól eltekintve igen jó volt, sok-sok-rengeteg ismerős, a szerethető fajtából, és néhány távoli félig-főleg ismeretlen (például sosem gondoltam volna, hogy egyszer még rövidebb lesz a hajam, mint a nekem háttal ülő Montagnak, de most én is megláthattam, hogy épp ez a helyzet), valamint sör és mézes körte.
Majd a bulit lezáró, már-már kötelező balhé, ezúttal mintegy negyvenezer forintos téttel; és ugyanolyan tehetetlenül álltunk, és ugyanolyan tehetetlenül hagytuk ott a pénzt, mint a legutóbb a Darknessben. Ebből csak annyit tudok leszűrni, hogy emberek, ne szervezzetek sörözést ebben a mocsok városban, épp csak ez nem megoldás, ugye. De legalább a Darknesst és a Jekyll&Hyde-ot hagyjátok ki.
Odakinn esett a hó, tavaly is ugyanígy volt, amikor lementünk inni, még kopár utcák, amikor feljöttünk, már fehér hótakaró, bár az idei áldás kissé ritkásabbra sikerült. Nem bántam. Van, ami szép, és van, amiben nem jár az éjszakai busz. Kicsit még áttántorogtunk a... valamelyik híres és aktuális szórakozóhelyre, az én memóriámmal, ugyan, csak olyasmik jutnak eszembe, amik 1993-ban már bezártak. Aztán haza. Nem egész három órával az ébresztőfunkció berregése előtt már be is estem az ajtón, valójában azóta sem tudom, hogy vagyok most ébren... Vagy akár csak életben.
