1. Pillanatnyilag: mindennek nekimegyek és leverem és felborítom, de ez csak természetes. Mondhatni, két-ünnep-köztség és kialvatlanság sem kellene hozzá, és különben is, miért lennék kialvadtabb két ünnep közt, mint bármikor máskor? Különösen, hogy dolgozom, irodában, benn, kilenctől ötig, pedig ilyenkor még a menza sincs nyitva (én pedig, kérem, éhezem).2. Karácsony: volt, itthon volt édesanyám, hozta új férjét, Felhőcskét is - nagyjából így eshetett, hogy egyik este a legnagyobb fagyban kerengtünk a Hősök Terén; persze nem tudom, mi újat és széphet mutathattunk egy Párizst ismerő franciának, azért legalább igyekeztünk, ő pedig örült, a nővérem meggyes-mákos süteményéért pedig egészen meg volt bolondulva. Amúgy szokás szerint sokat ettünk, és kaptunk ajándékokat, és aludtunk. Aztán újra ettünk és aludtunk, és újra. A nagy családi karácsonyon szokás szerint pálinkáztunk és idétlenkedtünk, például "kicsi a rakást" játszottam az unokatestvéremmel és az anyjával - nálunk a felnőttek sem nőttek fel teljesen... Valamint kiváló, méregerős házipálinkát kaptam, minden olyan irányú előzetes terv dacára, hogy az a flaska nagymamáméknál maradna. Nem baj, a HP termelő-tulajdonosa megígérte, hogy pótolja nekik a kis üveg almaitalt.
3. Örömhír: a jó öreg Jim Rigney, írói álnevén Robert Jordan, jobban van, a felesége, Harriet pedig szép karácsonyi verset írt. Nagyon örülök, mert mindketten kiváló emberek, és olyan őszintén ragaszkodnak egymáshoz, és olyan őszintén élvezik az életet (de még az erkély alatt daloló feketerigót is; amikor itt voltak, Harriet hosszan áradozott róla, hogy milyen jó volt a szállodában is madárdalt hallani)... és valahol azért kíváncsi vagyok arra is, hol állapodik majd meg az Idő Kereke .
4. Gyászhír: meghalt Lázár Ervin, márpedig mi annak idején, alsó tagozatos kisdobos koromban Lázár Ervin raj voltunk, és az ugye sokkal jobb bármi más rajnévnél. Elsőtől fogva kötelező olvasmány és tananyag volt az összes Dömdödöm, de még a pomogácsok is, bár azoktól akkoriban nagyon féltem. Nem érzem át távozása gyászát; ez talán azért lehet, mert ha egyszerre gondolok a halálra és rá - rá, avagy inkább arra, amit a könyveiben megmutatott; és jó kérdés, mennyire az az ember, aminek az írásai mutatják, és mennyire az , amit egyszerű emberként mond, eszik, gondol - ha egyszerre gondolok rá és a halálra, nem valami végleges veszteség jut az eszembe, hanem az új világok felé indulók izgalma.
5. Könyvek: elolvastam gyorsan Ursula K. Le Guin összes Szigetvilág történetének második kötetét, ha már az első kötet négy regényét régebben és külön-külön is nagyon szerettem; és ezek is jók, Le Guin zseniális, a kötet első felét kitöltő kisebb mesék nagyon hangulatosak. Kicsit az Always Coming Home-ra emlékeztetett, márpedig az életem egyik leghangulatosabb (lassú, lágy, de csodálatos) sci-fi élménye, azzal együtt, hogy botor ifjúságomban először azt hittem rá, hogy fantasy (és miért lenne fontos skatulyázni ezt is? Régészkönyv a jövőnkből, ha jól emlékszem). A kötet második fele, a Más szelek szárnyán pedig visszahozza az összes régi szereplőt és az összes régi konfliktust, és (bár nem hittem volna, hogy ez lehetséges) megint és még tovább tudja vinni, mi a gond a halál törvényeivel. Sőt, a végére azt is megtudjuk, mi lesz a sárkányok sorsa.
6. Zene: és anyukám azt mondta, hogy azért ő elolvassa, amit én zenéről írok, bár nem mindig érti. A család - és ilyenkor családilag és kötelezően mindenki - rákapott Frank Sinatra mellett Diana Krall-ra is (akiről még másfél pillanattal ezelőtt sem tudtam, hogy Elvis Costello felesége; bár gyanítom, hogy a derék férj munkásságát nem illesztjük be a családi rutinba), ez némileg ellensúlyozná viszonylag friss Sick of it All és Primordial rajongásomat... ha közben nem gondolkoznék olyasmin, hogy nocsak, így vénségemre nem kellene több Panterát hallgatnom? És igazából egyszer már a Meshuggah-ba is belefülelnék, mert ugyan komplex (és ettől a kifejezéstől akkor tanultam meg sírva menekülni, amikor először hallgattattak velem Dream Theater-t), de brutális is, és ez azért ígéretes... ...addig viszont marad a régimódi jazz.
+1 azaz és-a-ráadás: szóval már két hete próbálok itt visszahegeszteni valami "Comments" típusú hozzászólási lehetőségeket, bár elsőre nem azért tűntek el, mert véletlenül rosszkor, rossz helyen borultam arccal a Backspace/Del billentyűkre. Hanem egészen szándékosan. Aztán Brainoiz a múltkor ismét kifogásolta, hogy de miért nem, és hogy ő néha úgy hozzá is szólna, és lassan én magam is eljutottam odáig, hogy talán nem frusztrálna halálra, hogy sosem kapok egy hozzászólást sem, csak olyan félholtan-aggódósan-sarokban-zokogósra. És legalább innentől kezdve lenne némi alapja annak, hogy már tervezem egy ideje, hogy hisztizve közlöm a világgal, hogy abbahagyom a dolgot, mert "nem kommenteztek eleget, gonosz-csúf-rosszak" , csak eddig ugye ez hülyén vette volna ki magát, kommentezési lehetőség nélkül. Persze amekkora informatikai zseni vagyok (semekkora; utoljára 1984 környékén bírtam értékelhető számítástechnikai ismeretekkel) elsőre azért nem sikerült a dolog. De most. De igen. Hát szóljatok hozzá...
