Majdnem azt írtam, hogy félek a jövőtől, de az igazság az, hogy én a jelentől is félek, mondjatok valamit, amitől nem félek, én még a földigilisztáktól is félek, jobban mondva attól, hogy rájuk lépek és elesek, és csupa földigiliszta leszek, és emberek ilyenkor húsz centis, neonrózsaszín meztelencsigákról osztanak meg képeket, az emberek nem a barátaim, mikor tanulom meg végre.
Cansu és Gülsah, a két kattant török lány folyamatosan tudósít az isztambuli helyzetről, a hollandok osztják a státuszaikat, mint a cukrot (vagy mintha a sajátjuk lenne), közben állítólag kétszáz éve nem volt olyan hideg nyár, mint amilyen most lesz (és bármennyire is imádom ezt az időt, azért tisztában vagyok vele, hogy nem kéne mostantól decemberig ilyennek lennie), nyakamon a világvége, vagy csak nem a Götterdämmerungot kéne hallgatnom, Antimatterrel vegyítve, és már megint túl sok történet van a fejemben, gondolkozni sem tudok tőlük, megőrjítenek.
Nem tudom, mi van, de nem valami megnyugtató, az egyszer szent.
