2006-ban egy hetet töltöttünk Dublinban, és minden áldott nap legalább kétszer végigballagtunk az O’Connell Streeten, de volt, hogy az út végén, a híd torkolatánál ittunk másfél órán át, néztük a forgalmat, meg a GPO-t**, meg úgy általában. Van, hogy lehunyom a szemem, és az O’Connell Streetre gondolok***.
Épp csak… A forgalmat fordítva teszi rá az agyam. Az autók balkormányos rend szerint mennek, de még a buszok is, pedig ott kicsit akad a kép, mert a jellegzetes, emeletes buszokat alapformában jobbkormányosnak tárolta el a rendszer, hát úgy fér rá az ajtó és a lépcső, máshogy nem. Még legalább két dublini út kellett ahhoz, hogy ha összpontosítok, vissza tudjam fordítani a dublini közlekedést a megfelelő irányba – de ehhez a mai napig erőfeszítést kell tennem, mert annyi időt azért nem töltöttem ott, hogy a személyes élmények felülírják azt az alapszabályt, melyik sávban merre mennek az autók.
De például ha visszagondolok egy gyerekkori utazásra, és azt mondom, hogy „távolsági busszal mentünk”, valószínűleg egy jóval modernebb buszt képzelek magunk alá, mint ami akkoriban a magyar utakon döcöghetett (kivéve, ha történt valami roppant emlékezetes útközben), mert az agyam azért ilyenkor nem ássa elő a busz minden kis részletét, hanem csak azt mondja, hogy busz, távolsági, régi; alapértelmezés: harmonikásra hajtogatott, világossárga függöny.
Erre kiderül, hogy az emberek többsége hisz a saját emlékezőtehetségében, mik nincsenek, hát számomra ez a döbbenetes. Az emberek ezek szerint annyira rosszul emlékeznek, hogy arra sem emlékeznek, hogy dolgokra rosszul emlékeznek? Vagy sosem próbáltak részletesen és tényleg felidézni dolgokat, hogy ráébredjenek, néha milyen oda nem illő elemeket told be az agyuk?
*Whoisnotnál, Facebookon? Azt hiszem.
**Közel egy évvel később kiderült, hogy én az a fajta turista vagyok, akitől éjjel egykor számon lehet kérni, hogy mi az az épület, mert erre csak komoran leszegem a fejem, és azt mondom, hogy természetesen a GPO, de utána nem a történelmi igazságtalanságokon rágódva hallgatok, hanem azért, mert azon jár az eszem, hogy azért ez a de Valera milyen egy utolsó gazember volt, lehet, hogy még az írek is jobban jártak volna, ha kivégzik nekik 1916-ban. Furcsa dolog egy lépéssel kijjebbről látni egy szenvedélyes szabadságharcot; az ilyen mesékkel az ember legtöbbször együtt nő fel, szerves részeivé válnak nemzeti öntudatának, és nehéz emberi – pláne politikusi! – léptékben látni a szereplőit.
***Mondjuk úgy magamtól sokkal szívesebben gondolok a St. Patrick’s mögötti parkra (tulipánokkal); vagy a földbe süllyedt viking hajó-pad-park installációra**** a Liffey jobb partján; vagy a kedvenc hostelemre, főleg az óriás-nagy ablakkal; vagy a presbiteriánus templomra, amit nem az én ízlésemre építettek*****, de a puszta jelenléte megnyugtat abban az anglikán műemlékekkel megspékelt, sűrű katolicizmusban; ó, de rég voltam Dublinban, a fene egye meg. Ó, de hiányzik néha (hiányoznak azért dolgok jobban. Nem olyan sokan, de jobban).
****Ami simán lehet, hogy nem is létezik, mert mindig csak éjszaka láttam, a gyalogtávok és a gugli alapján talán az Essex Quay buszmegállójában. Viszont a képen a házak pont arra árnyékolnak, szóval míg a túlparton csodásan látni mindent, ezt pont nem.
Oké, létezik. Emlékeimben parányit parkosabb volt, nagyon fáradt lehettem már, és három pad felért egy kisebb Édenkerttel. De akkor is. Viking! Hajó!
*****Csipkés!!! És gótikus!!! Komolyan, nem is értem, hát épp az lenne a lényeg, hogy nem csipkéskedünk meg nyúlánkkodunk, nem? Mármint… ha nem az a lényeg, de legalábbis a stílus része. Persze ezek világvégi barbárok, mit értenek ezek bármihez. A kódexillumináláson kívül, mert abban azért nagyon pengék voltak.
