Az öreg javasasszony másnap keményen munkára fogta a legényt. Ezt javítsa, azt javítsa, vizet hozzon, fát aprítson, lósson erre, fusson arra, annyi időt is alig hagyott neki, hogy ülve költhesse el az ebédet. Mindeközben ő maga a kunyhó előtt varrogatott, hajtogatott, Szikla kovácsot nézte, és nagyon csóválta magában a fejét. Rakd meg a tüzet, fejd meg a kecskét! Szedj friss virágot! Főzz levesecskét! Egész nap pattogott a szava, és hiába teljesítette Szikla kovács minden óhaját, mégis egyre komorabban nézte a legényt. Este aztán, amikor a férfi az álmosságtól szédelegve ült a tálka kása mellett, megvakarta a fejét, és azt mondta neki.
– El sem mosolyodtál! És nem is daloltál! Kipróbáltattam veled mindenféle munkát, amit csak itt a hegyen elvégezhet az ember, de szikrányi örömödet sem lelted egyikben sem; nagy itt a baj, nagy itt a baj, annál is nagyobb, mint hittem! Nem lehetsz így kovácsmester, de még legény, sőt, inas sem; senki nem látná így hasznod! Nincs más hátra, amíg észhez nem térsz, lemegyek én a városba helyetted hetedik kovácsmesternek… te pedig itt maradsz, fenn a hegyen. Három hétig vigyázol az én kis kunyhómra, gondoskodsz a pásztorokról, a vándorokról, az erdő ide tévedt vadjairól. Aztán három hétre lemész a vejemhez, Fodorhoz, ő majd levisz a tárnába, és kitapasztalhatod, milyen a bányászoknak élete. És ha még ez sem segít, akkor három hétre a lányom keze alá adlak, és Asztridnál kíméletlenebb mestered nem is lehetne. Megtanít majd sütni, csirkét rántani, kikeverni háromféle cukros mázat, a harmadik hét végére úgy hímzel majd, mint egy kisasszony!
Szikla kovács erre komorodott el igazán, nem mintha a hímzéssel sok baja lett volna, de hogy épp Jégfonó Asztrid cselédje legyen! Aki olyan barátságtalanul fogadta, úgy szidta, úgy kicsinyellte! Aztán csak nyelt egyet, mert úgy volt vele, azt is meg kell tanulnia, milyen az, ha nem szeretik, ha nem lágyítja meg a körülötte lévők szívét a mosolya. Kőris néne látta, mi jár a fejében, és szótlanul megcsóválta a fejét: ha lázongott volna a legény, az is jobb lett volna, makacs fiatalt épp eleget észhez térített már, az igazán nagy gond mindig ezzel a látszatra józan fajtával volt.
az izzó acél nem beszél
Az árvíz tetőzésekor épp Búvárzenekarral söröztünk egy napfényes parkban, és arra jutottunk, hogy míg a férfiak nagy része jellemzően azt lamentálja, hogy nem lett asztalos, a nők pedig manikűr, pedikűr és műkörömépítés terén képzik utó magukat, mi mind a ketten kovácsok akarnánk lenni, semmi más (de ha csak a felsoroltak közül lehet válogatni, akkor is inkább asztalos, az asztalok nem beszélnek. Az egyéb bútordarabok sem). Gyorsan el is meséltem neki Réz kovács és az ezredik lépcső esetét, de egyelőre az még egy másik történet, elmesélésére, satöbbi-satöbbi.
