A viszonylag épelméjűen kinéző feldolgozás huszonkilenc kis epizódját még akkoriban rakhatták fel a youtube-ra, amikor legfeljebb tízperces videókat viselt el, de egyrészt viszonylag épelméjűen néz ki (komolyan, hát néha nagyon megcsúsznak ezekkel a dolgokkal, ezt a csodát például szerintem akkor sem tudnám végignézni, ha az egész fenn lenne (azaz akkor sem rendelném meg, ha lenne DVD-lejátszóm), mert mi a frász ez, pedig ah, Waltraud Meier, hát és a Trisztánjának is micsoda hangja van, de miért kék a hajuk??? és a többi részlet még érthetetlenebb, néha világító ruhafogasok lógnak a nyakuk körül csak úgy) másrészt egyenletesen jók az énekesek (komolyan, hát itt van ez, és még én is hallom, hogy szegény tenor sehogy sem ér fel az ő Izoldájához (ah, Waltraud Meier), pedig milyen szép darab ember, és ilyen cuki Kurwenalt sem láttam másutt, össze-vissza áll a haja, imádom), harmadrészt pedig angol feliratok. Mert jó, én megnézem a Lohengrint németül, spanyol felirattal, de izé. Én nem vagyok normális, azt hiszem.
Csak az nyugtat meg, hogy a statisztikák alapján nem én vagyok az egyetlen háborodott, aki operát néz a neten, ráadásul okulok is ám, például amikor az egykor piros hajú fényképészlány megírta nekem, hogy mostanában Bécsben milyen szereposztással játsszák, tudtam olyanokat vinnyogni, hogy Nina Stemme, úúúha, nem mintha megnyertem volna a lottóötöst, hogy megnézzem élőben. És szóval ha azt látom egy plakáton, hogy Grace Bumbry, akkor nem csak a mellékelt képről tudom, ki az, hanem azért is, mert aaaahh, Eboli (ki gondolta volna, hogy még Verdi is előkerül? Ráadásul Don Carlos. Hát nyilván (de ezen a felvételen akkor is elhiszem neki, hogy ő a spanyol királyi udvar legszebb hajadonja, ha akkoriban már erősen elmúlt negyven)).
Szóval a végén még művelt ember lesz belőlem, na jó, nem, mert ezek után megint megnéztem a 26
