Sütött a nap, sétáltam és fényképeztem, aztán idővel elvillamosoztam az egykor piroshajú fényképészlányhoz, akivel vacsoráztunk és fröccsözgettünk, majd elindultunk koncertiránt. Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen tömegben metálosokat, hasonlóan old school érzésem talán valami stoner koncerten volt, de ott a szakállak repítettek vissza zsenge ifjúságomba, itt pedig a letépett ujjú pólók és egész felkaros tribal tetoválások, bőrmellények és töltényövek (!!! mekkora trúság már) láttán éreztem úgy magam, mint aki időgépet nyert a kilencvenes évek egy igen vicces sarkába. Én természetesen világos farmerre húzott, virágos ruhácskában voltam, mert miután rájöttem, hogy a metál-kompatibilis ruháim bizony elfogytak, arra is rájöttem, hogy öreg vagyok én már ahhoz, hogy az ilyesmi érdekeljen, és ez kényelmes (nem mintha tizenöt éve nem mentem volna gond nélkül fehér blúzban gót buliba; na, akkor sikerült egy életre megundorodnom a korlátolt, csökött gót nyomoroncoktól, akik rosszabbul viselték a dresscode elleni lázadást, mintha egy multicéghez mentem volna be szakadt pólóban és biztosítótűvel a fülemben).
A koncert jó volt, és olyan hihetetlen dolgok történtek, mint hogy ismerkedés alanya lettem (volna, ha tudom kezelni a helyzetet), ami előtt főleg azért állok értetlenül mert 1) legalább tizenkét évvel fiatalabb volt nálam az a kölyök 2) ilyen magas, jóképű, és egyszerűen édes fiú még sosem próbált összeismerkedni velem 3) de hát nem is tudom, voltak ott csinosabb és fiatalabb lányok rengetegen. Bár én inkább a házigazdámat követtem mindenhová, mint hogy ismeretlen fiúcskákkal csevegjek, időnként észrevettem, hogy áll és néz, mintha ilyen szépet még nem látott volna, és komolyan. Még csak azt sem mondom, hogy bár olyan szép lennék, mert nem, csak a baj lenne vele meg a gond, de hát nem is vagyok. Azért persze jól esett, és kicsit sajnálom, hogy csalódást okoztam neki, de öreg vagyok én már ehhez, engem már csak zavarba hoz az ilyesmi, nem izgalomba (tíz éve bezzeg hol voltak az ilyen fiúk, amikor még örültem volna nekik? Jó, ez a konkrét darab alsó tagozatban, de akkor is).
Aztán tanultunk durva ír szlenget az ócska gruppikra, akik szexmunkás leprechaunnak öltözve próbáltak újabb rockzenészeket szerezni a(z állítólag az ezreshez közelebb álló) gyűjteménybe, az egyik célojjektum közölte, hogy ő még közös fényképre sem hajlandó, már az is sértené a feleségét, ha ő ilyen lányokkal fényképezkedne, egy másik célojjektum viszont örömest begyűjtődött a két pár erősen előtérbe tolt szilikon közé, ami hát ööö elég igénytelen döntésnek tűnt, de mit értek én ehhez. Lehet, hogy jó ezeregyediknek megdugni valami végtelenül ostoba teremtéseket, akik a bokor tövén meg a turnébusz vécéjén lezavart, ötperces menetekben tanulták ki a szexuális kultúra csínját és bínját, és csak az én csipkés lelkem várna ennél többet (még egy pusztán a szexről szóló, egyéjszakás kalandtól is. Legalább a fél Káma Szútrát).
Az együttes kevésbé olcsószex irányultságú tagjai viszont nagyon aranyosak voltak. Mivel a fényképészlány régi jó barátjuk, én pedig vele érkeztem, ha épp nagyon elveszetten néztem magam elé, valaki mindig odajött, és próbált beszélgetni velem (de néha én is nehezen találom a témát, pláne, ha álmos vagyok), volt, akivel az ír belpolitikai helyzetről értekeztünk, volt, akivel arról, hogy az ötéves fia hogyan reagál a tündérmesékre (így: de miért?).
Aztán bezárt a b(az)ár, és mindenki elment haza, éjszaka megint többször lecsúsztam a vendégszoba szaténhatású, fekete lepedőjéről, és rájöttem, hogy a kovácsoltvas IKEA ágyaknak nagy hátránya, hogy amikor forgolódás közben beütöm a kezem, az úgy végigkong az egész bútoron, mintha félreverték volna a harangokat.
Másnap aztán turistáskodtamn még egy sort, pedig nehéz volt a táskám, borult az ég, és összességében nem vagyok én egy jó turista, például sosem tudom, mit lenne érdemes megnézni, úgyhogy felszálltam egy villamosra, és ott szálltam le, ahol láttam érdekes tereptárgyat, mondjuk ez most főleg a Belvedere volt. A nagyon szép aranymintás háznál annyira természetes volt, hogy francia zászló van rajta, mintha rá sem jöttem volna, hogy ez nem az a város.
Aztán itthon még eltámolyogtam sörözni is, és izé, hát ennyi, azt hiszem.
