A gombában leginkább a textútráját szeretem, a nyers gombában is, a főttben is, a kicsit gumírozott, befőtt gombában is, mert mind olyan érdekes, és mind annyira, de annyira más, mint az összes többi étel.
Na jó, azért az ízét is kedvelem.
Fáj a fejem (a twitter alapján másoknak is, úgyhogy a felhők felé fogom rázni az öklöm), valamiért ezt egy üveg gombás spagettiszósz elkanalazásával próbálom orvosolni a szokásos algoflex helyett, meglepően jó anyag, a legtöbb bolti szószt azért erősen után kell fűszerezni fogyasztáshoz.
Ha társaságban vagyok, még mindig nagyon sokat beszélek, nem akarok olyan sokat beszélni, de igazából ilyenkor egy heti hallgatást kell ellensúlyoznom, napokat, amikor a hangszálaimat csak arra használom, hogy folk-grunge-opera részleteket visítsak, vagy esetleg rekedtes nem-nincset morogjak az örök szupersopkártya kérdésre. (És ez néha nekem nagyon hosszú napokig megfelel, én szeretek magammal lenni.) A nagyon sokat beszéléssel önmagában is vannak gondjaim, de a legrosszabb persze az, hogy arányosan több benne a hülyeség, de hát ez van, ez van, majd ha rájöttem a megoldásra, nem ez lesz.
Most pedig megyek társaságba, sokat beszélni meg ilyenek.
