A múltkor egyébként a fájlban, ahol a negyedkész novellákat, a közzé soha nem tett, vagy utólag megváltoztatott blogposztokat, a harmadkész cikkeket, a letöltendő linkeket és a megírható témák listáját, szóval a fájlban találtam egy évértékelést a 2011-es évről (mert olyat mindenki csinál, és gondoltam, akkor én is), és rá kellett jönnöm, hogy bár 2010-nek is megvoltak a maga keserű tapasztalatai „mi mindenre vagyok alkalmatlan” témában, és utána 2011 egy egész más területen próbálgatta végig ugyanezt a kérdést, de nagyon alaposan, 2012-nek nem volt semmi felismerhető vezérfonala, és milyen ez már (jó; miért is akarnék én még többet tudni arról, hogy mindezeken kívül mire nem vagyok alkalmas?), nem is csoda, hogy a tavalyi évet eszembe sem jutott értékelni véletlenül sem.
A világ amúgy épp recsegve-ropogva omlik össze körülöttünk, nem lassan, hanem gyorsan, az euró szökellve éri el azt az árfolyamot, hogy akár azt az ötöst is megéri beváltani, amit Bécsből hazahoztam (azt az ötvenest nem, amiből nyáron majd a turistajegyet veszem a CDG-n) (ó, igen, ez pozitív gondolkozásom összmaradványa), és ez nem megnyugtató. Szakad az eső, délutánra állítólag beérkezik a húsz centi hó is, holnap nemzeti ünnep, és nincs mit ünnepelni, szomorú és nyomasztó ez az ország, és ennél már csak rosszabb lesz, azt hiszem, a mai napomat is csak a pizza mentheti meg. Vagy az sem.
