kripli

Tegnap olyan álmos voltam, amikor abbahagytam a munkát, hogy elfelejtettem letekerni a fáslit a kezemről, viszont meglepően kényelmes volt így aludni. Három nap késéssel rájöttem, miért voltak csalánkiütések az alkaromon, annyira fájt már csütörtökön, hogy bekentem tigrisbalzsammal, használt is, és régen nem kaptam tőle kiütéseket, de tavaly egyszer igen. A jobb kezem könyöktől ujjhegyig hisztizik, most majdnem azt írtam, hogy még azok az ujjaim is, amik nem voltak eltörve, de az nagyjából egy darab gyűrűsujj lenne, meg a hüvelykujjam, de az a szabálytalan gépelési technikámtól úgyis mindig fáj.

Cserébe teljesítettem a tegnapi adagot, és nagyon ajánlom, hogy ez most már jövő vasárnapig mindig így legyen, mert akkor simán tudok tartani egy határidőt, és büszke leszek magamra, márpedig az mindig ráfér az emberre.

Esik és iszonyú hideg van, éjszakánként fagy vagy majdnem, szerencsére jó helyen lakom, és visszakapcsolták a fűtést, különben nem tudom, mi lenne velem (beköltöznék egy kávézóba, és elpusztulnék koffeinmérgezésben). Hisztis vagyok, belekötök az élőfába is, az openoffice időnként megsemmisíti néhány órányi munkámat, összevissza alszom, de legalább tudom, hogy ez egy hét múlva már jobb lesz - vagy épp rosszabb - vagy épp ugyanilyen.