Pénteken aztán kevés alvás után a naperőművek és félpasszív házak csodálatos világában nyűglődtem (de legalább megkerestem a kalapom árát, meg a zoknikét, a szódákét és az egész keddi fogyasztásét is), majd - mivel annyi erőm már nem volt, hogy egy helyben üljek - elbandukoltam Anna and the Barbies-t nézni a Zöld Pardonban, és ez jó ötletnek bizonyult. Még fél háromkor is, amikor a körtér felé gyalogolva 25 percen át makacsul csuklottam, dacos beletörődöttséggel, csak a szembejövők néztek rám riadtan, hogy miért adok ki megtaposott gumikacsa hangokat. De előtte még tequiláztunk a csepergő esőben, és dumáltunk és röhögtünk rengeteget Első Mesélőmmel és frissen megismert jóbarátnéjával, és ettünk pizzát erőspistával vastagon megkenve, és nem volt csípős, csak sós, és találkoztunk a mexikói ismerősükkel, akinek a new yorki ismerőse megvádolt azzal, hogy ír akcentusom van, és jó volt, jó volt, fél-fesztivál és egész nyár.
Egyébként nincs ír akcentusom.
