Nem azért nem írok, mert ennyire unalmas az életem, igenis rengeteg érdekes dolog történik benne, tegnap például láttam egy nagyon kövér nőt - bő, fényes fekete nadrágját térdig beleszuszakolta egy kötött lábszárvédőbe, alatta pedig fehér papucsot viselt állott-nyerstészta lábakon, és ez olyan érdekes volt, igazán nem tudom, miért kellett ezt tennie a város gyanútlan lakosaival. Hogy ő és így az utcára ki. De amúgy elég hullámzó kedvem van mostanában, és inkább rossz, mint jó, és néha emberekre dühös is vagyok, néha pedig csak szeretném, ha tudnék sírni, de mostanában épp nem megy. Hiába oldaná a feszültséget. Nem megy. A feszültség pedig marad, és olyanokban nyilvánul meg, hogy nem tudok aludni napok óta, és éjjel egykor károkodva, kínomban kacagva ököllel ütöm a párnámat. Aztán pedig olyan álmos vagyok, mint épp most. (Pedig ma kivételesen az történt, hogy nem élesítettem az ébresztőt a telefonomon, és fél kilenc után arra riadtam, hogy én most baromira el fogok késni.) Édes Istenem, de unom már, hogy a nagy kába rosszkedvből csak a szélsőséges érzlmi hullámvasutazásra váltok, nem lehetne, hogy néha egy kicsit egyenletesen boldog legyek? Persze, persze tudom, ez nagyrészt hozzáállás kérdése is. Most épp az a kisrészt nem-hozzáállás hiányozna, kérem.
1 db közepesen használt hullámvölgy
Nem azért nem írok, mert ennyire unalmas az életem, igenis rengeteg érdekes dolog történik benne, tegnap például láttam egy nagyon kövér nőt - bő, fényes fekete nadrágját térdig beleszuszakolta egy kötött lábszárvédőbe, alatta pedig fehér papucsot viselt állott-nyerstészta lábakon, és ez olyan érdekes volt, igazán nem tudom, miért kellett ezt tennie a város gyanútlan lakosaival. Hogy ő és így az utcára ki. De amúgy elég hullámzó kedvem van mostanában, és inkább rossz, mint jó, és néha emberekre dühös is vagyok, néha pedig csak szeretném, ha tudnék sírni, de mostanában épp nem megy. Hiába oldaná a feszültséget. Nem megy. A feszültség pedig marad, és olyanokban nyilvánul meg, hogy nem tudok aludni napok óta, és éjjel egykor károkodva, kínomban kacagva ököllel ütöm a párnámat. Aztán pedig olyan álmos vagyok, mint épp most. (Pedig ma kivételesen az történt, hogy nem élesítettem az ébresztőt a telefonomon, és fél kilenc után arra riadtam, hogy én most baromira el fogok késni.) Édes Istenem, de unom már, hogy a nagy kába rosszkedvből csak a szélsőséges érzlmi hullámvasutazásra váltok, nem lehetne, hogy néha egy kicsit egyenletesen boldog legyek? Persze, persze tudom, ez nagyrészt hozzáállás kérdése is. Most épp az a kisrészt nem-hozzáállás hiányozna, kérem.
