
Hétfőn és kedden nem csináltam semmit, azaz rengeteget dolgoztam, egy kicsit megáztam a jégesőben, és alvajártam. Szerdán találkoztam fonológus barátnémmal, és ettünk óriásbagettet, sétáltunk, frappét és jegeskávét szürcsöltünk, és én ennek ellenére olyan bamba voltam, hogy azt sem tudtam, ébren vagyok-e, vagy inkább mégsem. Csütörtökön megvitattuk, hogy az élet Danielle Steele regény-e vagy sem, szerintem sem, mert akkor az egyesekre hirtelen leereszkedő szerelmi boldogság mellett hirtelen milliárdosok is lennének, és mégsem. Szóval az élet legfeljebb egy Jane Austen regény, semmi több. De ettől még mindig halomban áll a munka, és ettől fáradt vagyok, álmos és nyűgös is, jajnekem-jajnekem, de már látszik a kupac teteje, az alagút vége, és a fény, valamint a hétvége.
David Eugene Edwardsról pedig már a Woven Hand szövegek alapján is tudtam, hogy felnézek rá, de ez az interjú csak megerősített benne. Nem mond semmi különlegeset, csak épp annyit, hogy érdemes legyen elolvasni.
(A nap terméke pedig kétségkívül a nemzeti lelkületű, mégis fiatalosan dinamikus Hello Józsi design.)