Elkapott a masszív takonykór, viszont kettő-az-egyben csomagolásban érkezett egy adag hamisítatlan zennel, és ez szinte jó. Az elmúlt hetek összes nyavalygása távolinak tűnik, tegnap nem rohantam el, hogy mindenféle akciók utolsó napján vegyek új szemhéjtust, sőt mi több, szivárványszín csipkeszegélyes, sötétlila combfixet.Csak szilvás-csokis mézespuszedli szívet, hogy valami sötétlila azért jusson.
Kitört közben rajtam, hogy Üzbegisztánba akarok felfedezőútra menni, vagy sőt mi több, Mongóliába, lovas túrára; szép lenne, annyira nem bírom már a nomádkodást, hogy az csak na, és hát lovagolni sosem tudtam... De azért most nagyon belelkesedtem. Még szerencse, hogy akkor sem lenne rá időm és pénzem, ha netán valahogy sikerülne kivernem a fejemből, hogy mennyire hamburger- és melegvízfüggő vagyok (pedig de szép is lenne, ha én is fényképezhetnék ilyeneket).
Abból meg emberhalál lesz, hogy bár beszélni alig tudok, olyan náthás vagyok, a szobánkban természetesen nem javították meg a fűtést, és kolléganőm mindig heves szellőztetésbe kezd, ha kimegyek egy pohár vízért, elvégre "a friss levegő olyan fontos" ; persze. Szerintem csodálkozni fog, hogy miért ölöm meg.
De azért jól vagyok, csak kicsit aggaszt, hogy újra kellene olvasnom a sámánkodós Eliade könyvet, különösen, mivel következtetéseket is szeretnék levonni belőle. És egyelőre még azt sem tudom, hogy Üzgebisztánra vagy Mongóliára nézve.
