Végül úgy döntöttem, hogy beszámolok életem legújabb, és eddig kb. legsúlyosabban bridget jones-i pillanatáról. Szóval az történt, hogy eldöntöttem, hogy én arcot fogok szőrteleníteni, mert hogy szépen ívelt ajkaim fölött sötétes pihék alkottak csinos kis... hát, mondjuk ki, bajuszt . Bajuszkát. Nem igazán zavart, egészen addig, amíg az X rá nem döbbent, hogy ezzel bizony rettentően fel lehet engem idegesíteni; majd rendszeresen poénkodott rajta, amíg végül kezdtem magam úgy érezni, mint egy nyalka huszártiszt. Miniszoknyában és tűsarkú cipőben. Pár nappal ezelőtt aztán úgy elkeseredtem a világtól és az élettől, hogy vettem egy otthoni arcgyantázó készletet, hátha ez az én boldogságom és kiteljesülésem egyetlen igazi útja, hogy én azt ott használatba veszem. Én, meg a hülye fejem.Nem esett nehezemre követni az instrukciókat, feltettem, lerántottam, épp csak... ez egy igen sztahanovista arcgyanta szett volt, és nem érte be annyival, hogy a legszerényebb pihéket is tövestül kiszaggatta. Nem kímélte az arcbőrömet sem. Megnyúzott. De alaposan. Csoda, hogy a fogaimat nem húzta ki. Az agyamat nehezebb lett volna, eleve, aki már képes ilyet tenni magával, annak nincs agya, nincs agya, mit rántott volna ki? Persze még napokkal később is fáj, és úgy nézek ki, hogy... hát rémesen ; és ha bárki, valaha még egyszer szót mer emelni a kackiás kis bajszocskám ellen, azt úgy megrúgom, hogy többé talpra nem áll.
Bridget Jones pedig a bölcsesség kútfője hozzám képest.
