Kitört rajtam a pokoli megfázás, ez persze ritkán segíti az embert a béke és a jóindulat földi képmásává válni, vagy valami hasonlóan csinos kis képzavar. Az ideiglenes tömésem ma reggelre szétmozsolódott. Estére vagyok visszarendelve a fogorvoshoz, végtére is csak addig kellett volna kibírnia; remélem, ez nem veti vissza a beígért, kedélyes gyökérkezelést.És biztos van még valami más egészségügyi problémám is, ami most hirtelen nem jutott az eszembe, például nyilvánvalóan hülye vagyok, meg ilyenek, bár hogy ez mennyire újdonság...
Tegnap volt áramszünet a munkahelyemen, persze sötétedéskor; olyankor az ember különösen el tudja magát foglalni egy irodában áram nélkül. A kolléganőm maratoni sms-írásba kezdett, én pedig az ember-mécsesekről szóló, űbergiccses novellához írogattam mindenféle haszontalanságot. Puszta kézzel. Például, hogy "és mit kellene kifejtenem, amit még nem tudsz? - nézett rá megvetően az öreg. Ó bazdmeg, ide be kellett volna írnom a nevét is, hogy kiderüljön, hogy felismerte. Jajnemááár. Mindegy. Akkor majd válaszol rá valamit majd akkor." ; azt hiszem, ez még nem a végleges változat lesz. Megszoktam már az azonnal és nyom nélkül javítható, szövegszerkesztős fogalmazást, ezek a kézzel vázolgatások tele vannak hibával és stilisztikai förtelemmel. Pedig amúgy is hajlamos vagyok a cifra jelzőhalmozásra és a túlírt giccsre, de ha azonnal, kvázi-véglegesre kell megfogalmaznom valamit, az azonnal... ritka pocsék lesz.
Múlt héten pakoltam fel néhány régi novellát új, nyúlontúli virtuál-víkendházacskámba. Ott akár hozzá is lehet szólni az olvasottakhoz, ha valakinek kedve támadna, és összeszedettebbnek és kezelhetőbbnek is tűnik, mint az eddigi megoldások. Ha valaki netán kíváncsi volna, milyen is az, ha nem kell kvázi-véglegesre megfogalmaznom a dolgokat, hanem csiszolhatok rajta egy keveset.
Tegyük hozzá, az sem mindig használ.
Sütöttünk tortát a hétvégén. Azt hiszem, nem kellett volna erősködnöm, hogy kövessük a szakácskönyv utasításait, mert ettől a túrótorta meglehetősen túrótortátlan, sötétbarna színt öltött, pedig én csak azt tettem, amit mondtak, ugye; persze ez a kifogás már a háborús bűnösöknél sem jött be, és a túrótorta odaégése ellen sem véd. Viszont kiválóan megdögönyözhettem a kicsi fehér kutyát, és a nővérem olyan csodálatos levest főzött!
Grafikuslánnyal pedig elbeszélgettünk egy teljes estét, és felvidítottam. Erre jó bohócként büszke is vagyok; talán még sosem láttam ilyen rosszkedvűnek, és ahhoz képest végül a kalóriadús desszertre is rábeszéltem. Pedig kalóriatudatos (a legembertelenebb civilizációs zavarok egyike, esküszöm, nincs még egy ilyen nyomorultul életöröm-ölő módszer, mint a folyamatos kalóriaszámolgatás), és mégis. Sőt, sikerült valamire olyan tetszetős hasonlatot találnom, hogy tíz percig fuldoklott a nevetéstől. Pedig én kérem komolyan beszéltem...!
Vagy nem. Csak komoly témákról. De könnyen. Nehogy elfeledjük, hogy azok is tudnak ám végtelenül könnyűek lenni, ha úgy akarjuk; és hogy néha jobb úgy akarni, mert másképp agyonnyomnak minket.
Azt hiszem, kellene otthonra is szereznem jagermeistert.
Az irodába pedig egy újabb cső koffeines-ginzenges pezsgőtablettát.
