Még nem is meséltem arról, hogy hogyan szereztem magamnak Fonott Kezet, ám legyen, Woven Hand-et (ingyen, de legálisan). Kiváló minőségű keresztény gót country; maga a műfaji besorolás inkább bizarr, mint nevetséges - de a zene, hát a zene, az olyan, hogy nekem ennyire régen tetszett bármi. És végre a szövegeknél sem kell úgy éreznem, hogy ejj, hát azért ezt, no de mégis, szóval kizárnám én a tudatomból.Az egyik legkedvencebb számomban, a White Dove -ban pedig elsőre megütötte a fülemet egy "till we have faces in this world" , amiről vagy alappal, vagy alaptalanul eszembe jutott a tavalyi év egyik legkellemesebb olvasmány-élménye, C. S. Lewis Míg arcunk nem lesz című könyve. Költői Ámor és Psziché értelmezés, a fordítás is méltó a szöveghez; szinte kedvet kaptam további C. S. Lewis könyvekhez (bár a Narnia sorozat nekem már túlságosan is nyilvánvaló keresztény allegóriahalmaz volt, és az ilyen nyilvánvaló allegóriát - az öreg Tolkien mesterhez hasonlóan - meglehetősen rühellem), majd egyszer szerzek is magamnak még.
És ha már az öreg Tolkien mester... A fiatal Tolkien mester (épp csak 82 éves, hah, pöttöm csecsemő), Christopher végül úgy döntött, hogy lesz új Tolkien regény, és 2007 tavaszán megjelenik a The Children of Hurin . Potom harminc évet dolgozott rajta, hogy befejezze édesapja 1918-ban félbehagyott regénykezdeményét, szóval ő sem ír sokkal tempósabban a megboldogultnál. A háborgó tömeg egy része mindenféle gyalázatot emleget, pedig ha valaki, hát Christopher igazán képviselheti az öreg Tolkien szellemiségét - nem csak, hogy az édesfia, de hosszú ideig ő is tagja volt annak az Inklings nevű irodalmi körnek, amit az apja és Lewis további oxfordi barátaikkal alapítottak és tartottak fenn évtizedeken át, és aminek számtalan kiváló könyvet köszönhetünk - és ha jól látom, a valóban színvonalas (nem tudományos) fantasztikus irányzatok többségét is nagyban befolyásolták (persze mi ez egy olyan országban, ahol nemzedékek nőttek fel vízbe fulladt, és tengeri lények közt a megváltás felé haladó, vagy az északi szél által a boldog túlvilágba ragadott gyermekek kalandjairól szóló, viktoriánus meséken?), alapvetően jó irányba. Azaz én, vén Tolkien-hívő (még a szakdolgozatomat is róla és az óangolokról írtam, bizony; lehetett volna persze jobb is, de aztán inkább középszerű lett) nem félek az új könyvtől. Sőt, már alig várom.
Vasárnap pedig egy hosszú délutánra még nyár volt; ültünk egy kertben, sütött a nap, görög pálinkát és spanyol bort ittunk, később besötétedett, és szalonnát sütöttünk. Aztán vonatra ültem, hazamentem és fordítottam tovább. De jó volt. Pár órában egy egész nyaralás, szépen betömörítve.
