Most már bármelyik pillanatban. Idegösszeomolhatok zokogva. Amikor éjfélkor szabályszerűen leájultam a székről, hogy nem, nem, nem megy; amikor éjjel kettőkor csörgött a telefon, hogy most felkelni, odaülni, befejezni... amikor reggel fél hatkor már tényleg nem húztam a fejemre a párnát, hanem felkeltem, odaültem, és befejeztem a tegnapi adagot... Na, akkor zokogtam is. Igaz, egyelőre még csak magamban.Az ereimben most már szinte vegytiszta, vagy legfeljebb csak egyéb élénkítőszerekkel kevert koffein kereng, a szemem kiesik, a fejem fáj. De már csak három nap. És egyelőre még tartom a tervezett ütemet. Már csak három nap. Reggel hatkor nem voltam benne biztos, hogy akár a mai délelőttöt túlélem.
Természetesen a mai délelőtt pedig hét azaz 7 darab sürgős kutatás esett be, gyógyszernév, két napos határidőre. Engem kérem bántanak. Közben érkezett még három, de azt már átpasszoltuk valaki másnak. És ha legalább amúgy fogna az agyam, nem csak ilyen szürke massza lenne.
Mindeközben lefoglaltam a hiányzó, negyedik repülőjegyet is, úgyhogy most már nem kell Írországból egészen Berlinig úsznom; ugyan megoldható lenne, visz oda víz, csak kicsit azért mégis hosszú az út, valamint az év azon szakában már igen hideg. És különben is, nem vagyok én Beowulf, ráadásul ő is csak Svédországból úszott le Dániába (igaz, teljes viking harci felszerelésben), és legendás hős volt, még sárkányt is ölt, szóval. Van oda is jegyem. Onnan. De mit csinálok én két napig Berlinben? Bárcsak már ott tartanánk.
Hah, és megmentettem legalább három négyzetcentiméternyi kultikus-mítikus ír szent helyet. Aláírtam, hogy szerintem se építsenek autópályát Tarára (mert akkor hová mennénk kísértetek könnyétől sós, holthideg őszi ködben fürdetni komor, jövőtlen arcunk Samhain idején, illetve minek), ezt a nemes cselekedetet körülbelül olyan hasznosnak és jelentősnek ítélem, mint amikor annak idején egy holland fesztiválon aláírtuk, hogy mentsék meg a bálnákat, aztán mentünk sült krumplit enni majonézzel. Szerintem azóta is legalább fejenként másfél deka bálna csak a mi saját kezű aláírásunknak köszönhetően úszhat szabadon az élet óceánján. Azaz megtettük, mert nemes ügy, de valószínűleg semmi - és semmi és semmi és semmi - haszna nem volt sem semmi értelme.
De legalább őszinte volt, elszánt és hősies. Belelobogtam közben az ő... az e... az irodai huzatba.
