Történt egy szép napon, hogy egyedül bolyongtam, és kihallgattam a varjakat. Az egyiket kérdi a másik, ma hol ebédelünk? Szól a másik: ott, a bedőlt gát mögött egy elesett lovag hever. Senki sem tudja, hogy ott hever, csak sólyma, kutyája, asszonya. A sólyom vadászni szállt, a kutya madarat hajt, az asszony új párt talált; nyugodtan lakmározhatunk. Te majd a mellcsontjára szállsz, én kivájom kék szemét, és aranyhajának fürtjéből, ha roskadozni kezd, újrafonjuk fészkeink. Sokan kérdik, merre jár, nem találja senki sem, kopár csontja közt a szél sivít majd örökké.
Azért elgondolkoztam azon, hogy kéne-e aggódnom, amiért mostanában a Twa corbies című és témájú skót kesergőtől élek függőségben, bár az Ördög Ügyvédje célzott rá, hogy ezzel csak a Trans World Airlines, és közvetve alapítója, a később kicsit megőrült Howard Hughes, még közvetvébb pedig az Aviátor-ban a később kicsit megőrült Howard Hughes-t alapító Leonardo di Caprio iránti olthatatlan vonzalmamat fejezem ki, de igazából a C.O.R.B.I.E.S. rejtélyét még ebben az esetben is meg kellene fejteni.
Mivel a bennem élő műfordítónak ma még meg kell birkóznia a világ harmadik legunalmasabb novellájával (az első kettőt valami írókörben olvastam, de ezért nagy fájdalmamra pénzt adtak a szerzőnek; pénzt, ami helyett jó szándékú fültövön billentést érdemelt volna, hogy ezt, édes fiam, 1930 óta egyszerre kínos és fölösleges megírni), a balladai homályt ezúttal valahol a skót hangában felejtettem.
Viszont komoly kérdés, hogy amikor tizenöt éves koromban, a walesi népszokásokkal (eisteddfod - az kínos, hogy elsőre hibátlanul írtam le? - és faragott kanál) ismerkedve, a fénymásolt lap túloldalán először szembesültem a nagy múltú - és nem túl vidám - dalocska szövegével, és rögtön éreztem, hogy ez nekem jó, az vajon valami genetikailag kódolt gótság volt, netán az ivóvízben oldott, fekete szemfesték hibája, vagy egyszerűen csak azért eshetett így, mert a családom Jókai és Arany rajongó több generációra visszamenőleg, és tizenegy és tizenhárom éves korom közt több kötet Arany János balladát kaptam karácsonyra (olyat, amiben képtelenül de sok ballada volt, olyat, amiben szép képekkel kevés, és olyat, amiben az összes művei; egy évvel később pedig Ady Endre is begyűjtésre került, mert felénk az istenes versekre nagyon nagy hangsúlyt fektettek).
Bár történetesen Arany János, a balladák és a baljós varjúság már lényegesen korábban feltűnt az életemben, nagyjából mióta Koncz Zsuzsa elénekelte, és a családi hanglejátszó eszköz lejátszotta (tényleg, nincsenek valakinek megzenésített Weöres Sándor versei mp3-ban? A Túl, túl... vagy a Bolygó zápor, vagy ... és különösen a Ballada a három falevélről? Értük, ha kell, kövér könnyeket is hullatok. Vagy fizetek sört, bort, falevelet). Pörge Dani szomorú sorsa is érzékeltette velem, hogy nem jó dolog, ha a varjú mondja főhősünk csillagszemére, hogy csecse a bogyó - bár azt hiszem, a gót életszemlélethez az is hozzásegíthetett, hogy a másik ágon Jókai és Arany helyett Móra Ferenc volt a mindent elsöprően kedvenc, és már hatéves koromban tisztában voltam vele, hogy torokgyíkban elhunyt kistestvér után mosatlan körtemuzsikát szopogatni nem csak az ÁNTSZ szerint rossz ötlet (ellenben a delírium csúcsán eljön majd a pillangókirály lázas homlokomat hűsíteni... pragmatikus gyermek lehettem, mert ez már akkoriban sem tűnt kiegyenlíteni a diftéria okozta kisebb kellemetlenségeket).
Ha pedig már amúgy is elkanyarodtam (de még mindig van benne magyar költő és szárnyas! Bár mindkettő kevésbé baljós), ott az a Weöres Sándor vers, a Szunnyadj, kisbaba, és amikor a súlyos traumán frissen átesett papagájom, Túró hozzám került, eleinte nem tudott aludni. Elég nehéz pár nap állt a háta mögött, például cipősdobozba rakták és visszavitték a kereskedésbe (erről némileg ő maga is tehetett, mert egy hónapnyi boldog házasság után megpróbálta meggyilkolni a vele egy kalitkában élő, bájos papagájlányt, Zsongót), és egy vadidegen helyre került egy vadidegen nyúl ágya mellé, szóval érthető, hogy nem tudott aludni. Sőt, általában a lámpaoltáskor enyhe pánikrohamot kapott, ami madaraknál, sötétben életveszélyes, nekimennek mindennek, és kitörik mindenüket. Ezért rászoktam, hogy este, lámpaoltás előtt lassan és tagoltan elmondom neki, hogy "jó éjt, Túró, most lefekszünk aludni, és eloltom a lámpát, jó, kismadár?" - amire egy csak ilyen alkalmakra tartogatott gumikacsa hangon azt mondta, hogy nyiff-nyiff, mert ő is tudta, hogy akkor jóéjt van - és amikor leoltottam a lámpát, akkor utána elénekeltem neki ezt az altatót. Amíg még élt szegénykém, minden áldott éjszaka, akkor is, ha rekedt voltam, ha fájt a torkom, ha szörcsögtem közben, mint Darth Vader, és utána még egyszer mondta, hogy nyiff-nyiff, és akkor lehetett aludni. Kicsit félek tőle, hogy ha igazi embergyereknek kellene egyszer énekelnem, akkor elfelejteném visszacserélni az összes kismadarat kisbabára, de legfeljebb hozzátenném, hogy igazi hős griffmadárra gondoltam, és akkor még a legmerészebb négyéves királyfi is nyilván megbocsátana nekem.
ha már ez áll a legközelebb a kedves naplómhoz
Ne felejtsük el azt sem, hogy csütörtökön Alaptáboroztunk és sok-sok-sok roséval megünnepeltük Electrose-t, pénteken pedig Hanna könyvbemutatója után ismét az Alaptáborban kötöttünk ki, és ezúttal sörrel pecsételtük meg a különféle fokú és rangú régnemlátásokat. Hazafelé mindkét esetben elaludtam a buszmegállóban állva (hiába, előtte napokig 3-4 órát aludtam, amúgy pedig arra nem alkalmas számítógépeken arra nem alkalmas programokkal fordítottam), de először ebből volt vidám kaland az energiaitalos-vodkás kisfiúkkal, másodjára már csak nagyon ijesztő lányok tartottak a diszkóba.
hiányzik az a béke
És azóta is arra vágyom, hogy éjszaka beharsogjon az ablakon a tenger, és ha felkelek, és kinézek az ablakon, a kelet felé nyúló sötétségben csak a hullámok fehér taraját lássam, és a távolban, ahol nappal összeér a víz és az ég, egy fénypontot; sokáig azt hittem, csillag, de mivel nem mozdult, tudtam, hogy egy világítótorony távoli fénye. És vágyom arra is, hogy nézzem, ahogy az erős szélben a felkavart, homokszürke víz rázúdul a fövenyre, arra, hogy pár vonalas virágokat, napokat, csillagokat rajzoljak a homokba az ujjammal, várva, hogy melyik hullám lesz az, ami elmossa, hogy érezzem, ahogy a lábujjam belesüpped a vizes homokba, vagy ahogy a fedett teraszon olvasok, és néha felnézek, jázmintea és színek, langyos szellő... (Mondjuk nem bírom a napot, főleg kis fehér kalapban és rózsaszín kendőbe csavarva ugráltam a parton, és néha így is rosszul meg hisztis lettem tőle.)
A második vízszintes képet az ablakomból fényképeztem egyik hajnalban, amikor még napkelte előtt felébredtem. Gondolkoztam rajta, hogy le kéne szaladni a partra (reggelinél kiderült, hogy a sógorom meg is tette, és kagylókat gyűjtött és sétált majd' egy órát), de túlságosan is álmos voltam, meg olyankor még hideg volt. Utolsó reggel én is felkeltem, de olyan éles szél volt, hogy ha egy kicsit nem néztem a pálmákra, azonnal Írországban éreztem magam (és az sem volt rossz érzés, mellesleg). Bár Írországban több a kagyló a parton, ott szoktam le a gyűjtésükről is, azóta is van két elemózsiásdoboznyi valamelyik polcomon.
Napnyugtatájt frissen hajat mosva átballagtunk a poros főúton ivóvizet venni a zsebszupermarketbe - a világ ezen csücskében a csapvíz sehol sem iható - itt néztem ki magamnak a hennát, nővérem pedig a mintegy 6 hastánckendőt, egyik szebb volt, mint a másik, de mind nagyon szép. Arrafelé kellett a napnyugtákat is fényképezni, méla tevékkel vagy erjedt datolyát habzsoló birkákkal, bár általában a fényképezés természete miatt vagy azok látszottak, vagy a napnyugta. Utána aperitif a teraszon, vacsora, digestif a parton vagy az egyik szoba erkélyén... és a tenger morajlása.
A szálloda négy macskája, az anya, a nagykamasz (azaz a biztonsági macska) és a két kiskamasz macska nem volt tolakodó, viszont roppant szórakoztatóak voltak, és nyilvánvalóan a biztonsági szolgálat kötelékébe tartoztak, mert este és hajnalban mindig követték azokat, akik a szálloda kertjéből lementek a partra. Sőt, egyszer láttuk, ahogy a nagykamasz jelentett az ember biztonsági őrnek, aztán visszafeküdt a nyugágy alá, ahol békésen ittuk a fügepálinkát. Nem akart az ölünkbe mászni, csak szemmel tartott minket. Amikor a két kicsi volt szolgálatban, ők már merészebbek voltak, de őket is el lehetett hessegetni (a családunkban többeknek is enyhe macskaiszonya van).
A szálloda kertjében volt pár olajfa csemete is, de mindenütt datolyapálmából volt a legtöbb, és csak úgy roskadoztak a gyümölcs alatt. Egyik délután a partra menet a sövénynél találkoztam egy teknőssel is, jó kéttenyérnyi volt, és egy ideig minden arra jövő visszatette az út közepére, hogy lefényképezhesse, aztán valamelyik apuka rendes volt, és berakta a bokorba, ahol aztán hálásan befúrta magát az ágak közé.
És természetesen voltak virágok is, ennél sokkal-sokkal-sokkal többen, engem különösen a ciklámenszín és a fehér hibiszkusz nyűgözött le, bár a hagyományos élénkpirosak is gyönyörűek voltak (hatalmas, szépen nyírt hibiszkuszsövények tenyérnyi, izzóvörös virágokkal), a parti pálmák tövét pedig pettynyi, élénk virágokkal teli, pozsgás növénnyel ültették be.
Ezek a képek nem lesznek sokkal nagyobbak kattintgatás után sem, általában az ilyen cakkos szélűek nem, azokat csak illusztrációnak használom; ha valaki látni akarja a képeket, amint épp nagyobbak és többek, itt vannak.
A második vízszintes képet az ablakomból fényképeztem egyik hajnalban, amikor még napkelte előtt felébredtem. Gondolkoztam rajta, hogy le kéne szaladni a partra (reggelinél kiderült, hogy a sógorom meg is tette, és kagylókat gyűjtött és sétált majd' egy órát), de túlságosan is álmos voltam, meg olyankor még hideg volt. Utolsó reggel én is felkeltem, de olyan éles szél volt, hogy ha egy kicsit nem néztem a pálmákra, azonnal Írországban éreztem magam (és az sem volt rossz érzés, mellesleg). Bár Írországban több a kagyló a parton, ott szoktam le a gyűjtésükről is, azóta is van két elemózsiásdoboznyi valamelyik polcomon.
Napnyugtatájt frissen hajat mosva átballagtunk a poros főúton ivóvizet venni a zsebszupermarketbe - a világ ezen csücskében a csapvíz sehol sem iható - itt néztem ki magamnak a hennát, nővérem pedig a mintegy 6 hastánckendőt, egyik szebb volt, mint a másik, de mind nagyon szép. Arrafelé kellett a napnyugtákat is fényképezni, méla tevékkel vagy erjedt datolyát habzsoló birkákkal, bár általában a fényképezés természete miatt vagy azok látszottak, vagy a napnyugta. Utána aperitif a teraszon, vacsora, digestif a parton vagy az egyik szoba erkélyén... és a tenger morajlása.
A szálloda négy macskája, az anya, a nagykamasz (azaz a biztonsági macska) és a két kiskamasz macska nem volt tolakodó, viszont roppant szórakoztatóak voltak, és nyilvánvalóan a biztonsági szolgálat kötelékébe tartoztak, mert este és hajnalban mindig követték azokat, akik a szálloda kertjéből lementek a partra. Sőt, egyszer láttuk, ahogy a nagykamasz jelentett az ember biztonsági őrnek, aztán visszafeküdt a nyugágy alá, ahol békésen ittuk a fügepálinkát. Nem akart az ölünkbe mászni, csak szemmel tartott minket. Amikor a két kicsi volt szolgálatban, ők már merészebbek voltak, de őket is el lehetett hessegetni (a családunkban többeknek is enyhe macskaiszonya van).
A szálloda kertjében volt pár olajfa csemete is, de mindenütt datolyapálmából volt a legtöbb, és csak úgy roskadoztak a gyümölcs alatt. Egyik délután a partra menet a sövénynél találkoztam egy teknőssel is, jó kéttenyérnyi volt, és egy ideig minden arra jövő visszatette az út közepére, hogy lefényképezhesse, aztán valamelyik apuka rendes volt, és berakta a bokorba, ahol aztán hálásan befúrta magát az ágak közé.
És természetesen voltak virágok is, ennél sokkal-sokkal-sokkal többen, engem különösen a ciklámenszín és a fehér hibiszkusz nyűgözött le, bár a hagyományos élénkpirosak is gyönyörűek voltak (hatalmas, szépen nyírt hibiszkuszsövények tenyérnyi, izzóvörös virágokkal), a parti pálmák tövét pedig pettynyi, élénk virágokkal teli, pozsgás növénnyel ültették be.
Ezek a képek nem lesznek sokkal nagyobbak kattintgatás után sem, általában az ilyen cakkos szélűek nem, azokat csak illusztrációnak használom; ha valaki látni akarja a képeket, amint épp nagyobbak és többek, itt vannak.
falkaszellem
Valamikor, amikor már 4 órája telepítettük újra a Windows-t (ez abból állt, hogy én a szőnyegen ülve bámultam, ahogy derék Falkatárs dolgozik, és időnként ostoba kérdésekkel zaklattam, valamint a számítgéphez intézett, költői kérdéseire mondtam, hogy én aztán nem tudom - de türelmes ember, nem ütött le egy USB csatlakozóval, és még memóriát is épített a gépembe), szóba került az is, hogy ugye egyesek elképzelései szerint van a Falka, ez a nagyon homályos körvonalakkal sem rendelkező, 50-100 fős társaság, akik mindig együtt vadásznak és flémelnek szegény védtelen ártatlanokat, de valamiért ez a valóságban úgy néz ki, hogy ebben az igen nagy társaságban komoly viszály, leszámolás, verekedés még nem nagyon volt. Sokan vannak, akik nem ismerik egymást, én sem ismerek mindenkit, de mégis, ha meg lehetne szervezni, hogy egyszerre mindenki eljöjjön, akkor mindenki jól érezné magát: amikor sikerül - sajnos egyre ritkábban - egyszerre 30-50 főt tényleg összerántani, akkor látszik is, hogy ez nem csak elmélet. És nem azért, mert nekünk sosincs olyan közös ügyünk, ahol pénz, hírnév vagy hatalom lenne a tét, épp ellenkezőleg: kisebb-nagyobb csapatokban sokan dolgoz(t)unk is együtt, vagy passzoltunk le egymásnak munkát, kaptunk egymástól munkát. És ha valakinek gondja van, segítünk (nekem pl. most már harmadszorra ebből a társaságból menti meg valaki a gépemet), és persze kisebb-nagyobb, lazábban-szorosabban összekapcsolódó csoportokban sörözünk és játszunk és beszélgetünk, elmegyünk egymás kiállítás megnyitójára és könyvbemutatójára, írunk egymás kezdeményezéseihez (és ha esetleg irigykedünk is néha, nem hátráltatjuk, hanem segítjük a másikat). Sokan szidják a Falkát, hogy így gonosz és úgy gonosz, de akik szidják, azokról sajnos sokszor tudni lehet, hogy nekik nincs ilyen lazán szerveződő, mégis erős társaság a hátuk mögött.
Összefoglalva: 1. Tény: a gépem úgy tűnik, egyelőre működik 2. Tény: jó dolog ám, hogy ilyen megbízható, jóindulatú és segítőkész ismerőseim vannak.
Összefoglalva: 1. Tény: a gépem úgy tűnik, egyelőre működik 2. Tény: jó dolog ám, hogy ilyen megbízható, jóindulatú és segítőkész ismerőseim vannak.
mint a régi szép időkben
A gépem úgy döntött, hogy a legbölcsebb, amit tehet, az az, ha elszáll, és a pót-tartalék laptopon ugyan dolgozni tudok, de képtelenség ráapplikálni az internetet (drivert még sikerült szerezni hozzá, de ez olyan számadatokat is kér, amit sem a modem, sem a szerződés dokumentációjában nem találtam). Szóval most megint csak pár naponta és nyűglődve és a hideg szélen átküzdve jutok netközelbe, és sírnék is ám, mint a záporeső, de sokkal inkább dühös és ideges vagyok, hogy most akkor megint valami, amit le kell győzni, meg kell szervezni, és eh, mintha nem lett volna épp elég tennivalóm az elkövetkezendő pár hétre.
Viszont azért rendes volt, mert másfél perccel azután omlott csak össze, hogy a két azonnali határidős munkából a másodikat is átmentettem pendrive-ra.
Viszont azért rendes volt, mert másfél perccel azután omlott csak össze, hogy a két azonnali határidős munkából a másodikat is átmentettem pendrive-ra.
pillanatkép
Éles őszi napsütésben rakott krumplit ebédelni egy pohár kellemes borral, a háttérben Beethoven - ezt a metsző hideg, a sivító szél és az egymásra csúszott, fojtóan szűk határidők sem ronthatják el.
de ne kérdezzétek, honnan tudom
Azért nem árulnak forró italokat fémdobozban, mert amikor épp kellemes lenne meginni, még kontaktgrillezi az ember ujjait.
most kéne a datolyapálmákra néző, szellős villa
Egy hete még leégett az arcom és a vállam, amikor mezítláb, kis trikóban olvasgattam a parkban (és dobozos sört ittam mellé, és előtte volt vicces jelenet a pénztárosnővel is, aki - látván, hogy délután kettőkor sör veszek, tehát becsületes honpolgár már nem lehetek - komor arccal elkérte a személyimet, megsértődött, hogy nevetni kezdtem, és még jobban megsértődött, hogy nem szökött óvodás vagyok), szóval leégett az arcom és a vállam, ma meg hat darab fok bír lenni, és olyan hangosan sivít a szél, hogy valamikor az éjszaka közepén túlélőtábort alapítottam a plüssállataimmal (nem csak antropomorfizálom és betakarom őket, mert fázna szegény Bánatos kutya és a vérmaci, de ha jól építkezem belőlük, sátorrúdként is funkcionálnak, és a fejemre húzhatom a takarót anélkül, hogy az arcomba tapadna) és néha olyanokat motyogtam nekik félálomban, hogy nem, a lavinának a játékban egészen más hangja van (és még soha nem játszottam olyan játékot, ahol lett volna lavina).
Egyébként pedig zombi akcióbörleszket álmodtam, az erdei autós üldözés alapján a Coen testvérek rendezhették az Animal Planet megbízásából.
Egyébként pedig zombi akcióbörleszket álmodtam, az erdei autós üldözés alapján a Coen testvérek rendezhették az Animal Planet megbízásából.
de ha ez lenne a legnagyobb gondom, még örülnék is neki
Mostanában rákaptam a (fokhagymás és bazsalikomos) olivaolajra, de ma kicsit túlzásba vittem, az ehetetlenségig túllocsoltam vele a spenótos-sonkás pennét; olyannyira, hogy már a kólának is örültem volna, csak savakat, savakat kérek (gömbölyűeket vagy szúrósakat, ezen a ponton már nem számított az sem). Mindeközben tudtam, hogy már csak közepesen előkelő és annál jóval jobb boraim vannak itthon, egyiket sem a vasárnapi uzsonnebédhez szántam (arra a közepesen kellemeseket szoktam tartani), de végül győzött az olaj, és kinyitottam a sor legalján terpeszkedő chileit. Most mit mondjak... egyrészt régimódi vagyok, és a borban parafadugó legyen, másrészt a fele ennyiért osztogatott, közepesen kellemes chilei sokkal jobban ízlett.
És most aludni lenne jó, bár sajnos-szerencsére dolgozni kell.
És most aludni lenne jó, bár sajnos-szerencsére dolgozni kell.
a részegség mint pavlovi reflex
Ülök egy megnyitott jogi szakszöveg fölött, hallgatom a Finnegan's Wake-et (ebben a változatban kérem élvezzük a fantasztikusan csodás oirish kiejtést) (de történetesen nekem épp ez a változat van meg a gépemen) (és a legendás Ronnie Drew), táncolok a széken, és a refrénnél lelkesen tapsolok. És semmit sem ittam.
könyvekről is meg nem is
Befejeztem a hétkötetes fantasztikumot, ami nagyon sok, másra (például alvásra) szánt időt elvett az életemből, különösen a 900 oldalas rész; és mivel így, közel gyors egymásutánban gyűrtem le az egészet, most azt sem tudom, melyik kötetben mi történt. Vagy miért. Ha lennének róla gondolataim is, akkor biztos ismertetném, de gondolatokat éppen nem ébresztett bennem (és még nem sikerült kialudnom magam).
Jay Lake-nek megint megjelent már egy regénye, szörnyű, az az ember szinte gyorsabban ír, mint ahogy én olvasni tudok. Majd egyszer ha azért gazdag leszek, és könyveket rendelek...!
Nagyon élveztem az elmúlt napok szinte nyárias melegét, és haragudni fogok a világra, ha jövő héten (amikorra már kialudtam magam) havazni fog és fagyni, nem szeretem én azt. Rendet is kéne raknom és sok minden mást is, és erősen energiahiányosnak érzem magam, de legalább a narancsbőr nem aggaszt, és láttam bitang nagy, narancssárga holdat, és formára szabtam több száz fényképet, és.
Örülnék, ha nem fájna a fejem.
Jay Lake-nek megint megjelent már egy regénye, szörnyű, az az ember szinte gyorsabban ír, mint ahogy én olvasni tudok. Majd egyszer ha azért gazdag leszek, és könyveket rendelek...!
Nagyon élveztem az elmúlt napok szinte nyárias melegét, és haragudni fogok a világra, ha jövő héten (amikorra már kialudtam magam) havazni fog és fagyni, nem szeretem én azt. Rendet is kéne raknom és sok minden mást is, és erősen energiahiányosnak érzem magam, de legalább a narancsbőr nem aggaszt, és láttam bitang nagy, narancssárga holdat, és formára szabtam több száz fényképet, és.
Örülnék, ha nem fájna a fejem.
kézre áll
Megígértem magamnak, hogy jó kisnyúl leszek, és ezentúl megosztom a blogommal a rajzaimat, az írásaimat, és mivel mást nem nagyon csinálok, azt mind nem. Kezdésnek bemutatnám életem első henna festését (frissen felkent pasztával és frissen ledörzsölt pasztával), a saját jobb kezemmel követtem el a saját bal kezemen, és az egyik feltehetően tudta, mit tesz a másik.A hennáról érdemes tudni, hogy általában sűrű, sötét pasztaként kerül a bőrre, és rajta kell hagyni hosszú órákon át, hogy nyomot hagyjon. Internetes olvasmányaim alapján gyakran lefóliázzák a festett területet a paszta kiszáradása után; nekem azért lett ilyen sötét a minta, mert hajfestéshez való gumikesztyűt húztam rá, és úgy aludtam. A rajz lehetne aprólékosabb és finomabb, de egyrészt az applikátor csak ilyet tud, másrészt én is csak ilyet tudok, és nekem tetszik. (Igen, tudom, hogy a második kép színei elég furcsák - erre osztotta az automata beállítás, valójában még le is vagyok barnulva!) Sajnos az én kezemen elég hamar kopik a minta, de egyelőre nagyon élvezem a dolgot.
hétfő déli fájafejem
Tényleg disznóság, hogy hazajövök a nyaralásból, és nem írok egy értelmes szót sem, de nincs kedvem. A kb. 800 képet sem válogattam még át, bár egy része nem olyan érdekes, akad köztük olyan is, ami az "érdekes árnyékok a falon, esetleges rajzhoz referencia" kategóriába tartozik, meg kb. 30 a vadászás közben a bokron fennakadt, tarka kölyökmacskáról. Naplementék és napfelkelték, de semmi olyan, amiről igazán írnék most szívesen.
(Igazán most nem nagyon írnék semmiről szívesen, fáj a fejem, és kicsit a szívem is.)
Azóta sem történt sok semmi, süt a nap és ez jó, kezd hideg lenni és ez nem; el kéne menni az erdőbe fényképezni, de így is több száz feldolgozatlan képem van, szóval lehet, hogy mégsem. Olvasok rendületlenül egy fantasy sorozatot, amit még nyár elején rendeltem meg, és a görög útikönyv utánra tartogattam; néha megakadok vele, mert ez nekem már kicsit sűrű, bár ügyesen bonyolítja a szálakat, és vannak benne jó ötletek (meg magyarok is, érintőlegesen), aztán néha álmomban vannak tőle nagyon jó fej, borjú nagyságú, fekete kutyáim is. Nem rajzolok.
Majd egyszer.
(Igazán most nem nagyon írnék semmiről szívesen, fáj a fejem, és kicsit a szívem is.)
Azóta sem történt sok semmi, süt a nap és ez jó, kezd hideg lenni és ez nem; el kéne menni az erdőbe fényképezni, de így is több száz feldolgozatlan képem van, szóval lehet, hogy mégsem. Olvasok rendületlenül egy fantasy sorozatot, amit még nyár elején rendeltem meg, és a görög útikönyv utánra tartogattam; néha megakadok vele, mert ez nekem már kicsit sűrű, bár ügyesen bonyolítja a szálakat, és vannak benne jó ötletek (meg magyarok is, érintőlegesen), aztán néha álmomban vannak tőle nagyon jó fej, borjú nagyságú, fekete kutyáim is. Nem rajzolok.
Majd egyszer.
de fel vagyok rá készülve
A post-iten két versrészlet között az "Ortopéd TAI" felirat meglepett, ráadásul sejtelmem sincs, miért jegyezhettem föl, és hogy mellette az öt számot a tervezett lottószelvényemre írtam össze, vagy valami képszerkesztgetés statisztikáihoz kellettek. Netán külföldi telefonszámmá állnak össze, feltéve, hogy valaha rájövök a helyes sorrendre. Az élet kaland.
(Később rájöttem, hogy az Ortopéd [Traumatológia] I./11, ott feküdt a nagymamám. A számokat azóta sem értem.)
(Később rájöttem, hogy az Ortopéd [Traumatológia] I./11, ott feküdt a nagymamám. A számokat azóta sem értem.)
most pedig egy hétig offleány leszek
Itt untam meg a ragaszgatást, lógatást, már-megint-leesett-a-sisakja, de-most-levertem-a gyertyát, de-így-nem-látszik-a-huzal vacakolást, és döntöttem úgy, hogy ennél megrajzolni is gyorsabb lenne. Ez most csak egy gyors előzetes, a képeket sem válogattam át, kivételesen kattintásra nagyobb is lesz, bár érthetőbb nem feltétlenül. A 4 (5? 6?) jelenetes Előszó első 2 jelenete. Lehet, hogy több nem is lesz, mert most nyakig ragacsos vagyok, filctollas és elkeseredett, és kb. 3 óra lenne csak a feliratokat megcsinálni hozzá, pedig a mókusjelmez már kész, és végre kiderülne, hogyan lett a black metal ősatyjának számító Nero császárból Squoir, a Borzalmak Rettenetes Fekete Mókusa. (De most bőröndbe kell csomagolnom bele és házifeladataot kell még összeszednem és elküldenem a tanítványomnak és lábat is kell borotválnom, és az már úgy sok külön-külön is.)Egyszer majd lesz magyarfeliratozva is, kötelező félrefordításokkal. És Thare, a zord nyúlisten magyarul vagy Nyupiter lesz, vagy Zenyussz.
És ha nem dobom ki az egész koncepciót az ablakon, azért egyszer lesznek olyan részek is, ahol mind a hat (távlati tervek szerint kilenc) nyúl szerepel, például mint Neil Gaiman, akinek egy leginkább a sajtburger és a Rorsach teszt betépett fattyára emlékeztető metróhálózati térképpel kell megtalálnia a, ööö, Valamit, azt még nem találtam ki.
(Mások hajókatalógusban böngésznek és meglátogatják a Szigetet; a miénket is, meg azt is, ahol rózsaszín egyszarvúk ugrálnak a szivárványon. A legénység kollektív hány, mi viszont megtudjuk, hogy nem mindenki Ithakára térne haza.)
(Megint mások három napos szolgálatot vállalnak a nefilimföldeken, ám később összekeverik a western-sámánok két végletét, és miután Xiberia helyett valaki más Oroszországában találják magukat, népmeseileg elindulnak a Titkos Dél, kis félreértésekkel Sumérföld felé mindahányan.)
sok kávét iszom
Gondoltam, hogy majd írok mindenféle hosszút és okosat és vicceset, de aztán inkább rossz volt a kedvem és rohangálnom is kellett, mint a mérgezett egérnek, bár ugye azt mérge válogatja. Emlékszem, amikor egyszer az egyik barátságos nyaralás első estéjét azzal töltöttük, hogy a házigazda és a többi erős férfi begyűjtötte a mumufikálódott egértetemeket a ház összes pontjáról, míg én mereven bámultam a cipőm orrát (akkor már nagyon hosszú ideje hallgattunk Alice in Chainst, akkor már nagyon jól tudtam, hogy kell), és közben megvitattuk az adott egérméreg elméletét, a gyakorlatot pedig ugye ott vitték ki mellettem. És ez vagy akkor volt, amikor a mozimániás és az ex ketten együtt vittek 10 kazettát és ebből csak 9 volt The Mission, mert az ex olyan színes lelkületű volt, hogy egy The Sisters of Mercy is elfért valahogy neki mellé, szóval vagy akkor volt, vagy nem.A mai program a következő volt: álmatlanság, reggeli, bambulás, rohanás, tanítás, rohanás, még-épp-odaértem, még-épp-elbúcsúztam, elintézni, nem intézni. Hol a szoknyám. A hatodik nyúlnak (a képen még csak 5 van!) eltört a füldrótja, megint, de mivel most csak el és nem le, ezért már így marad (utólag nem lehet rendesen ráeszkábálni a fület sehogy sem, ez van), az egyik tervezett epizódban egy sajtburger alakú metrótérképet kell legyőzni, de a másikban lesz hajókatalógus, és azt hiszem, a nagyon pozőr eredeti elképzelésekből sokat fel kell adnom, mert így kb. százszor annyi munka lenne megcsinálni, mint ha kézzel rajzolnám vagy sziklába vésném mondjuk fogpiszkálóval.
Sok kávét iszom.
Kezdek nemmegbirkózni a korlátaimmal, a korlátokkal mondjuk amúgy sem praktikus birkózni, mert vagy vascsőből vannak, és alapvetően erősebbek a hús-vér lényeknél, vagy letörnek, és akkor marha nagyot lehet esni lendületből, de szóval most már néha örülnék, ha ezeket nem az útvonalra merőlegesen szerelték volna fel. Minden táskámban és zsebemben húszforintosok vannak, mert miután bepakolom a nyúltápot, és visszatolom a bevásárlókocsit, sosincs erőm előkotorni a pénztárcámat.
Ma nagyon szerencsés voltam.
Nem, sajnos nem a lottóötös, és még csak ahhoz sem elég, hogy végtelen öröm ragyogja be az én lelkemet, ahhoz le kéne fogynom például, és az nem csak szerencse dolga, ergo nehezített pálya. Le kéne szakadnom dolgokról, és mi lesz majd még, amikor már nem süt sokat a nap, viszont lesz helyette hideg, és nem lesz pénzem, viszont lesz helyette gyomoridegem meg halálfélelmem, és biztos még hideg hagymákat is kell majd ennem, igaz, azt most is szoktam (és gyártottam fokhagymás olívaolajat is).
röviden, de nem táviratilag
Pihenés, fogaskerekű, házipálinka, grillezés - juhtúrós gombafejek és fűszeres tarja, roposósra sült fokhagyma és rozmaing ágak, görög saláta - vörösbor, új kék hajcsat.
Ma pedig rendet raktam a vinyómon, mondjuk inkább a lakásomban kéne, csak az mégis sokkal nehezebb.
Ma pedig rendet raktam a vinyómon, mondjuk inkább a lakásomban kéne, csak az mégis sokkal nehezebb.
úgy esett egész nap, hogy a gondolataimnak sem volt kedvük kimászni a felhők elé
Volt persze olyan is, hogy a koncert után ültünk és sörözgettünk, és Henry Rollinsról elméskedtünk épp, amikor az egyikünk előrehajolt, és felkapott egy szórólapot rajta a Mester arcképével, az eredetijét meg majd ezek szerint eltolja ide hozzánk februárban. És hosszasan morogtam (még cigarettáztam is közben, pedig azt évente csak kétszer szoktam), de még így is nagyon korán hazaértem.
Még előtte voltam a nagyszüleimnél is, és a lehetőségekhez képest minden rendben, nagymamám egyfolytában rohangál a járókeretével (végül is alig pár hete kalapálták össze a combcsontját, aztán a gondos orvosi felügyelet összehozott neki mellé egy súlyos vérveszteséget és egy hirtelen tüdőgyulladást is - a műtét után befektették a nyitott ablak alá), és bár persze nagyon fáj neki, azért rettentő bátor és elszánt.
Aztán egy harmadik este Alaptáboroztunk, és oldottunk meg ötödikes matekleckét (én rögtön levettem, hogy nekem az értelmetlenül tudományos megközelítéssel kell kezdenem, aztán kijavítanom mások jó megérzéssel, kis technikai hibával felvázolt megoldását), és beszélgettünk több fajta csípős paprikáról, és elég sok minden másról is, de az én agyam igencsak halott mostanában.
Úgyhogy aztán másnap 4-5 órán át a végső kétségbeesés és az összeomlás közti határvonalon egyensúlyozó szerb e-barátlánynak osztogattam halott agysejtjeimből és találtam ki figyelemelterelő, kreatív munkákat, amiben sajnos nekem is rész kell vennem legalább 30%-ban, hogy érezze a csoportdinamikát meg hogy van miért küzdeni (akkor is, ha az csak egy karácsonyi fotóalbum), pedig én önmagamnak is annyi kreatív projektet elő tudok állítani bármikor öt perc alatt, hogy csak. Most is legalább 7 db-ról tudok, és akkor ezek még csak azok, amik nem csak ötlet szinten vannak, hanem komolyan (és több esetben igen sokat) dolgoztam már rajtuk. Ehelyett mondjuk egész nap aludtam, fokhagymás, csilipaprikás és bazsalikomos olívaolajat gyártottam, és neteztem buta arccal.
De álmomban legalább nagyon boldog voltam és szerelmes.
Még előtte voltam a nagyszüleimnél is, és a lehetőségekhez képest minden rendben, nagymamám egyfolytában rohangál a járókeretével (végül is alig pár hete kalapálták össze a combcsontját, aztán a gondos orvosi felügyelet összehozott neki mellé egy súlyos vérveszteséget és egy hirtelen tüdőgyulladást is - a műtét után befektették a nyitott ablak alá), és bár persze nagyon fáj neki, azért rettentő bátor és elszánt.
Aztán egy harmadik este Alaptáboroztunk, és oldottunk meg ötödikes matekleckét (én rögtön levettem, hogy nekem az értelmetlenül tudományos megközelítéssel kell kezdenem, aztán kijavítanom mások jó megérzéssel, kis technikai hibával felvázolt megoldását), és beszélgettünk több fajta csípős paprikáról, és elég sok minden másról is, de az én agyam igencsak halott mostanában.
Úgyhogy aztán másnap 4-5 órán át a végső kétségbeesés és az összeomlás közti határvonalon egyensúlyozó szerb e-barátlánynak osztogattam halott agysejtjeimből és találtam ki figyelemelterelő, kreatív munkákat, amiben sajnos nekem is rész kell vennem legalább 30%-ban, hogy érezze a csoportdinamikát meg hogy van miért küzdeni (akkor is, ha az csak egy karácsonyi fotóalbum), pedig én önmagamnak is annyi kreatív projektet elő tudok állítani bármikor öt perc alatt, hogy csak. Most is legalább 7 db-ról tudok, és akkor ezek még csak azok, amik nem csak ötlet szinten vannak, hanem komolyan (és több esetben igen sokat) dolgoztam már rajtuk. Ehelyett mondjuk egész nap aludtam, fokhagymás, csilipaprikás és bazsalikomos olívaolajat gyártottam, és neteztem buta arccal.
De álmomban legalább nagyon boldog voltam és szerelmes.
songbird sing and give yourself away
Jó volt de nagyon, és olyan kis szeretetreméltó, hogy a legszívesebben elhalmozná az ember mindenfélével, amire nyilván nincs szüksége, nekem például csak nagyon haszontalan dolgok voltak a zsebemben, és azokat inkább nem adtam neki. Bár biztos legalább döbbenten nézett volna. Elég nehézkes azt szavakban megfogalmazni, hogy én mennyire szeretem a zenéjét, ahogy előadja, amit nekem mond. De nagyon. És le is fényképezkedtünk vele és a szemünkbe is énekelt, és. Okos dolgokat mond és ír és énekel, és átéléssel is.És én is szeretnék okos dolgokat mondani és írni és énekelni, átéléssel is, de lehet, hogy a "fantasztikus kalandregények koncerten" (amiket írni szeretnék, és ha elénekelném, pláne hogy átéléssel), az kicsit kevésbe lenne szívbemarkoló. Meg másfél hétre kéne kibérelni hozzá egy koncerttermet, nem csak pár órára.
osztálytalálkozó
De most komolyan, miért is mennék el? Hogy nézzem annak az exnek a képét, akivel elég hosszú ideje nem vagyok már köszönő viszonyban sem, vagy hogy végigpörgessem az összes csecsemő összes fényképét, és a spiccesebb résztvevőktől hallgassam a vicceskedőtől a vérgeciig tartó megjegyzéseket, amiért nekem még nincs gyerekem? Azért ne legyünk annyira naivak, hogy ilyen sosem fordulna elő; fordult már elő, és bár akkor tájékoztattam az illetőt, hogy igen hatékonyan el tudnám rúgni a térdét és a továbi saját gyermekszaporulatához szükséges testtájait is, azért nem hiányzik ez nekem. Vagy azért kéne elmennem, hogy megpróbáljak nem létező közös érdeklődési pontokat találni emberekkel, akikkel nem beszéltem bruttó 10 percet az elmúlt 15 évben, de nagy eséllyel előtte sem?
Komolyan, basszus, 5 éve még úgy éreztem, hogy fel kell venni a kesztyűt, és meg kell mutatni, hogy az ember lehet emelt fővel a világ vesztese; de most, hogy ezt már kellően illusztráltam és bizonyítottam, sem okom, sem kedvem nincs még egy estét erre pazarolni.
Pláne, ha helyette a családommal is lehetek.
Komolyan, basszus, 5 éve még úgy éreztem, hogy fel kell venni a kesztyűt, és meg kell mutatni, hogy az ember lehet emelt fővel a világ vesztese; de most, hogy ezt már kellően illusztráltam és bizonyítottam, sem okom, sem kedvem nincs még egy estét erre pazarolni.
Pláne, ha helyette a családommal is lehetek.
a csípős, napsütéses reggeleket meg tudnám szokni
Ma reggel minden tökéletes, kivéve az anyagi helyzetem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)