Volt persze olyan is, hogy a koncert után ültünk és sörözgettünk, és Henry Rollinsról elméskedtünk épp, amikor az egyikünk előrehajolt, és felkapott egy szórólapot rajta a Mester arcképével, az eredetijét meg majd ezek szerint eltolja ide hozzánk februárban. És hosszasan morogtam (még cigarettáztam is közben, pedig azt évente csak kétszer szoktam), de még így is nagyon korán hazaértem.
Még előtte voltam a nagyszüleimnél is, és a lehetőségekhez képest minden rendben, nagymamám egyfolytában rohangál a járókeretével (végül is alig pár hete kalapálták össze a combcsontját, aztán a gondos orvosi felügyelet összehozott neki mellé egy súlyos vérveszteséget és egy hirtelen tüdőgyulladást is - a műtét után befektették a nyitott ablak alá), és bár persze nagyon fáj neki, azért rettentő bátor és elszánt.
Aztán egy harmadik este Alaptáboroztunk, és oldottunk meg ötödikes matekleckét (én rögtön levettem, hogy nekem az értelmetlenül tudományos megközelítéssel kell kezdenem, aztán kijavítanom mások jó megérzéssel, kis technikai hibával felvázolt megoldását), és beszélgettünk több fajta csípős paprikáról, és elég sok minden másról is, de az én agyam igencsak halott mostanában.
Úgyhogy aztán másnap 4-5 órán át a végső kétségbeesés és az összeomlás közti határvonalon egyensúlyozó szerb e-barátlánynak osztogattam halott agysejtjeimből és találtam ki figyelemelterelő, kreatív munkákat, amiben sajnos nekem is rész kell vennem legalább 30%-ban, hogy érezze a csoportdinamikát meg hogy van miért küzdeni (akkor is, ha az csak egy karácsonyi fotóalbum), pedig én önmagamnak is annyi kreatív projektet elő tudok állítani bármikor öt perc alatt, hogy csak. Most is legalább 7 db-ról tudok, és akkor ezek még csak azok, amik nem csak ötlet szinten vannak, hanem komolyan (és több esetben igen sokat) dolgoztam már rajtuk. Ehelyett mondjuk egész nap aludtam, fokhagymás, csilipaprikás és bazsalikomos olívaolajat gyártottam, és neteztem buta arccal.
De álmomban legalább nagyon boldog voltam és szerelmes.
