De most komolyan, miért is mennék el? Hogy nézzem annak az exnek a képét, akivel elég hosszú ideje nem vagyok már köszönő viszonyban sem, vagy hogy végigpörgessem az összes csecsemő összes fényképét, és a spiccesebb résztvevőktől hallgassam a vicceskedőtől a vérgeciig tartó megjegyzéseket, amiért nekem még nincs gyerekem? Azért ne legyünk annyira naivak, hogy ilyen sosem fordulna elő; fordult már elő, és bár akkor tájékoztattam az illetőt, hogy igen hatékonyan el tudnám rúgni a térdét és a továbi saját gyermekszaporulatához szükséges testtájait is, azért nem hiányzik ez nekem. Vagy azért kéne elmennem, hogy megpróbáljak nem létező közös érdeklődési pontokat találni emberekkel, akikkel nem beszéltem bruttó 10 percet az elmúlt 15 évben, de nagy eséllyel előtte sem?
Komolyan, basszus, 5 éve még úgy éreztem, hogy fel kell venni a kesztyűt, és meg kell mutatni, hogy az ember lehet emelt fővel a világ vesztese; de most, hogy ezt már kellően illusztráltam és bizonyítottam, sem okom, sem kedvem nincs még egy estét erre pazarolni.
Pláne, ha helyette a családommal is lehetek.
