hiányzik az a béke

És azóta is arra vágyom, hogy éjszaka beharsogjon az ablakon a tenger, és ha felkelek, és kinézek az ablakon, a kelet felé nyúló sötétségben csak a hullámok fehér taraját lássam, és a távolban, ahol nappal összeér a víz és az ég, egy fénypontot; sokáig azt hittem, csillag, de mivel nem mozdult, tudtam, hogy egy világítótorony távoli fénye. És vágyom arra is, hogy nézzem, ahogy az erős szélben a felkavart, homokszürke víz rázúdul a fövenyre, arra, hogy pár vonalas virágokat, napokat, csillagokat rajzoljak a homokba az ujjammal, várva, hogy melyik hullám lesz az, ami elmossa, hogy érezzem, ahogy a lábujjam belesüpped a vizes homokba, vagy ahogy a fedett teraszon olvasok, és néha felnézek, jázmintea és színek, langyos szellő... (Mondjuk nem bírom a napot, főleg kis fehér kalapban és rózsaszín kendőbe csavarva ugráltam a parton, és néha így is rosszul meg hisztis lettem tőle.)

A második vízszintes képet az ablakomból fényképeztem egyik hajnalban, amikor még napkelte előtt felébredtem. Gondolkoztam rajta, hogy le kéne szaladni a partra (reggelinél kiderült, hogy a sógorom meg is tette, és kagylókat gyűjtött és sétált majd' egy órát), de túlságosan is álmos voltam, meg olyankor még hideg volt. Utolsó reggel én is felkeltem, de olyan éles szél volt, hogy ha egy kicsit nem néztem a pálmákra, azonnal Írországban éreztem magam (és az sem volt rossz érzés, mellesleg). Bár Írországban több a kagyló a parton, ott szoktam le a gyűjtésükről is, azóta is van két elemózsiásdoboznyi valamelyik polcomon.

Napnyugtatájt frissen hajat mosva átballagtunk a poros főúton ivóvizet venni a zsebszupermarketbe - a világ ezen csücskében a csapvíz sehol sem iható - itt néztem ki magamnak a hennát, nővérem pedig a mintegy 6 hastánckendőt, egyik szebb volt, mint a másik, de mind nagyon szép. Arrafelé kellett a napnyugtákat is fényképezni, méla tevékkel vagy erjedt datolyát habzsoló birkákkal, bár általában a fényképezés természete miatt vagy azok látszottak, vagy a napnyugta. Utána aperitif a teraszon, vacsora, digestif a parton vagy az egyik szoba erkélyén... és a tenger morajlása.

A szálloda négy macskája, az anya, a nagykamasz (azaz a biztonsági macska) és a két kiskamasz macska nem volt tolakodó, viszont roppant szórakoztatóak voltak, és nyilvánvalóan a biztonsági szolgálat kötelékébe tartoztak, mert este és hajnalban mindig követték azokat, akik a szálloda kertjéből lementek a partra. Sőt, egyszer láttuk, ahogy a nagykamasz jelentett az ember biztonsági őrnek, aztán visszafeküdt a nyugágy alá, ahol békésen ittuk a fügepálinkát. Nem akart az ölünkbe mászni, csak szemmel tartott minket. Amikor a két kicsi volt szolgálatban, ők már merészebbek voltak, de őket is el lehetett hessegetni (a családunkban többeknek is enyhe macskaiszonya van).

A szálloda kertjében volt pár olajfa csemete is, de mindenütt datolyapálmából volt a legtöbb, és csak úgy roskadoztak a gyümölcs alatt. Egyik délután a partra menet a sövénynél találkoztam egy teknőssel is, jó kéttenyérnyi volt, és egy ideig minden arra jövő visszatette az út közepére, hogy lefényképezhesse, aztán valamelyik apuka rendes volt, és berakta a bokorba, ahol aztán hálásan befúrta magát az ágak közé.

És természetesen voltak virágok is, ennél sokkal-sokkal-sokkal többen, engem különösen a ciklámenszín és a fehér hibiszkusz nyűgözött le, bár a hagyományos élénkpirosak is gyönyörűek voltak (hatalmas, szépen nyírt hibiszkuszsövények tenyérnyi, izzóvörös virágokkal), a parti pálmák tövét pedig pettynyi, élénk virágokkal teli, pozsgás növénnyel ültették be.

Ezek a képek nem lesznek sokkal nagyobbak kattintgatás után sem, általában az ilyen cakkos szélűek nem, azokat csak illusztrációnak használom; ha valaki látni akarja a képeket, amint épp nagyobbak és többek, itt vannak.