És akkor most elvonulok szabadságra, és idén már nem fogok többé egyszerre tesztelni két telefonon, egy tableten, egy bankkártyás terminálon és legalább három különböző webes alkalmazáson egyszerre úgy mindent. Fárasztó volt nagyon az év vége, érzelmileg, szellemileg, fizikailag - tegnap este kilenckor az ágyon feküdve azon morfondíroztam, mi lesz a legjobb elkövetkezendő két hétben, a helyzet két hét helyett nyilván ma délelőttig tartott, sóhaj, sóhaj, hatalmas nagy sóhaj.
De most akkor már tényleg másfél hétig csak egészen másfajta idegbajokkal vagyok hajlandó foglalkozni, most majd például azzal, hogy nincs énnekem már lelkierőm bevásárolni többet, de otthon csak egy erősen megszikkadt fél mákos beigli van és egy zacskó gyorsrizs.
Szerencsére kellően fáradt vagyok ahhoz, hogy vacsora nélkül is elaludjak.
hurrá. optimizmus.
Jól van, megpróbálok pozitív dolgokról írni, vettem nagyon kényelmes kapucnis pulóvert, elvben jógázáshoz ajánlják, de én csak simán tespedek benne. És az egyik ifjú angol nem csak megdicsérte, de meg is kérdezte, hol lehet ilyet venni, mert ez lenne az igazi karácsonyi ajándék a barátnőjének, akivel amúgy azóta találkoztam, és hú, de éktelenül szép lány, kicsit igazságtalan, hogy olyan okos és vicces is!
Vettem korcsolyát is, majd egyszer el kell menni kipóbálni, és vettem kesztyűt, ami meleg, valamint hátizsákot, ami elvben csak két literrel nagyobb az ideális hétvégézős táskámnál (szegénykém sajnos kezd nagyon elkopni), de gyakorlatban szerintem inkább kétszer akkora. Ezzel annyi a baj, hogy bármekkora táskám van, azt pont telepakolom, és utána cipelni kell. De amúgy az új táska nagyon szép és belefér a laptop és sok a zsebe és vannak ilyen gumik és csatok és ráaggathatós mindenek, és még esővédő ponyva is, szóval csodálatos.
Maradjunk továbbra is a fogyasztói énemnél, vettem egy elegáns ruhát, hogy az előírásoknak megfelelően kiöltözzek a karácsonyi ünnepségen, ez körülbelül három órán át sikerült is, aztán a vadonatúj ruhám elszakadt, de legalább visszavihettem, és kaptam érte pénzt. Amit azóta elköltöttem, mert a közelebbi és távolabbi barátaimnak mindenféle könyvei jelennek meg, és volt, amiből nem felejtettem el rendelni, és könyveket rendelni drága, ráadásul fölösleges, mert még mindig nem szoktam vissza az olvasásra.
Voltunk írni a wrimókkal, és cukik, és a barátaimmal is, és ők is cukik, bár persze egészen máshogy, és egészen másról szoktak sírni az írás kapcsán. Például sokkal kevésbé félnek a szerkesztőktől, meg attól is, hogy netán fölöslegesen írták meg azt a hatszáz oldalas fejezetet.
Ha már itt tartunk, volt egy hét, amikor sokat írtam, de azóta ez már elmúlt.
Tudom, mit akarok majd karácsonykor rajzolni, de annak még nincs itt az ideje.
Idén vettem ajándékokat, nem mindenkinek, szóval még nem megy ez a karácsony dolog sem teljesen tökéletesen, de haladok. Valamerre.
Volt céges karácsony, vicces volt, hajóval mentünk, nem rúgtam be rettenetesen, mindenki kapott cuki gumikacsát, sokat táncoltunk, készültek vicces fényképek, csak a végére éreztem úgy, hogy menjünk már, mert elsírom magam, hogy mindenki fiatal, csak én nem.
Voltam Die Hard-ot nézni, ha már annál karácsonyibb film nincs is, idén sokkal többen jöttek el, mint tavaly, volt kétféle vegaburger.- Itt sem rúgtam be rettenetesen, és csak kicsit éreztem úgy, hogy bár fontos emberek közé járni, tulajdonképp most sokkal szívesebben vinnyognék otthon egy sarokban.
Továbbra is szorongok és fáj mindenem és hahaha, aludni, ugyan, azt hogy kell, de legalább amikor éjjel háromkor felriadok valami rémálomból, először dühös vagyok, csak utána rettegek. És már csak egy hetet kell kibírni a karácsonyi szabadságig, és hátha az használ.
Vettem korcsolyát is, majd egyszer el kell menni kipóbálni, és vettem kesztyűt, ami meleg, valamint hátizsákot, ami elvben csak két literrel nagyobb az ideális hétvégézős táskámnál (szegénykém sajnos kezd nagyon elkopni), de gyakorlatban szerintem inkább kétszer akkora. Ezzel annyi a baj, hogy bármekkora táskám van, azt pont telepakolom, és utána cipelni kell. De amúgy az új táska nagyon szép és belefér a laptop és sok a zsebe és vannak ilyen gumik és csatok és ráaggathatós mindenek, és még esővédő ponyva is, szóval csodálatos.
Maradjunk továbbra is a fogyasztói énemnél, vettem egy elegáns ruhát, hogy az előírásoknak megfelelően kiöltözzek a karácsonyi ünnepségen, ez körülbelül három órán át sikerült is, aztán a vadonatúj ruhám elszakadt, de legalább visszavihettem, és kaptam érte pénzt. Amit azóta elköltöttem, mert a közelebbi és távolabbi barátaimnak mindenféle könyvei jelennek meg, és volt, amiből nem felejtettem el rendelni, és könyveket rendelni drága, ráadásul fölösleges, mert még mindig nem szoktam vissza az olvasásra.
Voltunk írni a wrimókkal, és cukik, és a barátaimmal is, és ők is cukik, bár persze egészen máshogy, és egészen másról szoktak sírni az írás kapcsán. Például sokkal kevésbé félnek a szerkesztőktől, meg attól is, hogy netán fölöslegesen írták meg azt a hatszáz oldalas fejezetet.
Ha már itt tartunk, volt egy hét, amikor sokat írtam, de azóta ez már elmúlt.
Tudom, mit akarok majd karácsonykor rajzolni, de annak még nincs itt az ideje.
Idén vettem ajándékokat, nem mindenkinek, szóval még nem megy ez a karácsony dolog sem teljesen tökéletesen, de haladok. Valamerre.
Volt céges karácsony, vicces volt, hajóval mentünk, nem rúgtam be rettenetesen, mindenki kapott cuki gumikacsát, sokat táncoltunk, készültek vicces fényképek, csak a végére éreztem úgy, hogy menjünk már, mert elsírom magam, hogy mindenki fiatal, csak én nem.
Voltam Die Hard-ot nézni, ha már annál karácsonyibb film nincs is, idén sokkal többen jöttek el, mint tavaly, volt kétféle vegaburger.- Itt sem rúgtam be rettenetesen, és csak kicsit éreztem úgy, hogy bár fontos emberek közé járni, tulajdonképp most sokkal szívesebben vinnyognék otthon egy sarokban.
Továbbra is szorongok és fáj mindenem és hahaha, aludni, ugyan, azt hogy kell, de legalább amikor éjjel háromkor felriadok valami rémálomból, először dühös vagyok, csak utána rettegek. És már csak egy hetet kell kibírni a karácsonyi szabadságig, és hátha az használ.
hát ez van
Hetekig tartott, mire rájöttem, hogy az a rettenetesség, ami lehorzsolja a napjaimat, és utána kifordítja őket, mint egy átizzadt frottírzoknit, valójában egész klasszikus szorongás. Az alattomos testi tünetek (biztos sok volt a kávé, biztos valami roszat ettem) után már átléptem a bosszantó kis balesetek fázisába, a héten a vécéajtóval sikerült hosszabb sebet faragnom az ujjamra, remélem, a nagyobb figyelmetlenségek és balesetek szintjére nem jutok el, mert a fene sem akarja gipszben tölteni a karácsonyt, pláne kórházban. Sajnos megfigyelés és tapasztalat, hogy az ember ilyenkor elkezdi nagyon magára húzni a maradandó károkkal járó dolgokat, úgyhogy most mindent lassan csinálok, és nagyon figyelek.
Igyekszem aludni is: pontatlan, de azért nagyjából reális tippelésekkel írom, mennyit sikerül egy nap – fogalmazzunk úgy, hogy nem eleget. Januártól sokkal tudatosabban odafigyelek majd rá, hogy meglegyen a heti ötvenhat óra (igazából már most is igyekszem figyelni, de még nem sikerült kialakítanom a megfelelő stratégiát), mert egyelőre úgy tűnik, hetente majdnem egy napi alvást eldobok, az pedig erősen pazarló és egészségtelen.
Igyekszem aludni is: pontatlan, de azért nagyjából reális tippelésekkel írom, mennyit sikerül egy nap – fogalmazzunk úgy, hogy nem eleget. Januártól sokkal tudatosabban odafigyelek majd rá, hogy meglegyen a heti ötvenhat óra (igazából már most is igyekszem figyelni, de még nem sikerült kialakítanom a megfelelő stratégiát), mert egyelőre úgy tűnik, hetente majdnem egy napi alvást eldobok, az pedig erősen pazarló és egészségtelen.
lokális lehűlés
Az irodában valaki esténként és hétvégenként rendszeresen kikapcsolja a fűtést a szobánkban, vagy leveszi 15 fok alá. Ilyenkor általában délután kettőre lesz elviselhető hőmérséklet odabenn, addig didergünk - a legtöbben makacs megfázással küzdünk, és megint van, aki betegállományba került.
Nem tudjuk, ki az, aki sajnálja tűlünk a fűtést. De mások szobájában állítgatni a hőmérsékletet azok után, hogy
Nem tudjuk, ki az, aki sajnálja tűlünk a fűtést. De mások szobájában állítgatni a hőmérsékletet azok után, hogy
- tettünk egy post-itet a termosztátra, hogy légyszi, ne
- leragasztottuk celluxszal a kapcsolót (semmit sem ért, átkapcsolták úgy is)
- letakartuk az egész termosztátot egy A4-es papírral (nagy, piros betűk, kérünk, ne kapcsold le hétvégére se, kihűl a szoba)
semmi
Néha nekiülök írni dolgokat, de többnyire nem lesz belőle semmi. A világ nem érdektelenebb, mint bármikor máskor, és én is csak kicsit vagyok fáradtabb, nem tudom, mi a baj, azt hiszem, csak nem érdekel, hogy elmondjak dolgokat.
gyömbéres menta
Nem segít a világ dolgain, hogy délután hat és este nyolc között vagyok a legfáradtabb, utána átesek a holtponton, és nem tudok elaludni éjfél előtt. Nem segít, mert háromnegyed hétkor nyilván nem fogok lefeküdni, vagy ha igen, akkor felébredek két óra múlva. Gyalázatosan szét van esve a bioritmusom, sokkal lassabban állok át a korai fekvésre, mint ahogy a korai kelést rám kényszerítik a hétköznapok.
Az sem segít, hogy megint iszonyatosan be vagyok taknyosodva, úgy eszem a nyers gyömbért, mintha sárgarépa lenne (ha éreznék ízeket vagy bármit, nyilván nem lennék rá képes), de nem akarok már megint betegállományba menni. Nem mintha nem élvezném, de néha dolgozni sem ártana. Még mielőtt végképp elszokom tőle.
Jól van, már megint nyafogok, én is unom, ez van.
Az elmúlt hetekben megpróbáltam felvenni pár fonalat, amit kicsit elejtettem mostanában, és elmentem az expat írótársaságba, sőt, a nanowrimo záróbulira is. Egyik helyen sem éreztem, hogy ó, hát ide tartozom (pedig mindkét helyen volt már ilyen), de legalább azt sem, hogy ó, mikor léphetek már le (pedig mindkét helyen volt már ilyen), hanem kellemesen eltámasztgattam a fejemet, és röhögtem a többiekkel.
Talán egyszer még működőképes is leszek, nem adom fel teljesen a reményt.
Az sem segít, hogy megint iszonyatosan be vagyok taknyosodva, úgy eszem a nyers gyömbért, mintha sárgarépa lenne (ha éreznék ízeket vagy bármit, nyilván nem lennék rá képes), de nem akarok már megint betegállományba menni. Nem mintha nem élvezném, de néha dolgozni sem ártana. Még mielőtt végképp elszokom tőle.
Jól van, már megint nyafogok, én is unom, ez van.
Az elmúlt hetekben megpróbáltam felvenni pár fonalat, amit kicsit elejtettem mostanában, és elmentem az expat írótársaságba, sőt, a nanowrimo záróbulira is. Egyik helyen sem éreztem, hogy ó, hát ide tartozom (pedig mindkét helyen volt már ilyen), de legalább azt sem, hogy ó, mikor léphetek már le (pedig mindkét helyen volt már ilyen), hanem kellemesen eltámasztgattam a fejemet, és röhögtem a többiekkel.
Talán egyszer még működőképes is leszek, nem adom fel teljesen a reményt.
senki nem tud úgy lakótelepet építeni, mint a franciák
Végignéztem ezt a galériát, és azzal együtt lenyűgözőnek és a maga komor és mértani és embertelen módján még megkopottságában is gyönyörűnek találom ezeket az épülethalmazokat, hogy még vendégségbe sem mennék ide szívesen, nemhogy lakni.
néha én sem értem
Azért az jelent valamit, hogy egy ponton a Crestfallenről inkább átváltottam a Heartworkre. Mármint még soha életemben, legdurvább korszakomban, a fanzine-írás legkísérletibb fázisában sem hallgattam önszántamból Carcasst*.
Oké, nem hallgatnám mindennap, de most pontosan ez kell.
Oké, nem hallgatnám mindennap, de most pontosan ez kell.
*önszántamból sosem hallgattam, de azért az nem teljesen önszántamból volt, hogy nem hallgattam. Hú, de bonyolult ez.
majdnem azt írtam, hogy hasznosan töltöm az időmet
...pedig csak arról van szó, hogy beszkenneltettem végre az inktoberes rajzokat. Még három-négy hét utómunka, és kész is lesznek (hát nem volt valami pixeldús a szkennelés, azt kell, hogy mondjam, és ugyan elég sok mindent meglepően jól korrigált egy sima nagyítás, itt-ott recések a kontúrok. Arról nem is szólva, hogy a digitalizálás előtt már a rajzolásba is csúsztak annak idején hibák, amiket nem átallok hazug mód kijavítani). A rajzok egy része egész jó, egy része kicsit az ööö ezt is meg kéne mutatnom? kategória, majd meglátom, mi lesz velük.*
Nanowrimóval viszont életemben nem álltam még ilyen rosszul, eltelt már a fele hónap, és még mindig tízezer szó alatt vagyok. Egyetlen egyszer sem sikerült teljesítenem a napi penzumot. Hogy lesz így bármi is? Főleg vége? Motivációnak kitűztem, hogy addig nem vehetem meg az Inquisitiont, amíg nincs meg az ötvenezer szó - ha februárig nem hozom össze ezt a nyomorult féldisznót regényt, akkor februárig nem játszom. Ez van.
Nanowrimóval viszont életemben nem álltam még ilyen rosszul, eltelt már a fele hónap, és még mindig tízezer szó alatt vagyok. Egyetlen egyszer sem sikerült teljesítenem a napi penzumot. Hogy lesz így bármi is? Főleg vége? Motivációnak kitűztem, hogy addig nem vehetem meg az Inquisitiont, amíg nincs meg az ötvenezer szó - ha februárig nem hozom össze ezt a nyomorult fél
*félúton elfelejtem az egészet, és valamikor két év múlva eszembe jut, de akkor már kínos lesz vele bármit is kezdeni.
mielőtt úgy tűnne, hogy már örökké csak morgok és nyafogok
Azért persze a mérleg valójában egyáltalán nem billen el a rossz irányba: a szombati koncert kellemes volt, vasárnap apámmal és öcsémmel ebédeltem, utána a barátaimmal írtam (perverz hobbijaink vannak, na), a hétfőt átaludtam, az új Order of the Stick rész hosszas nyűglődések után végre megint zseniális, és a fényképek alapján a vietnami kolléganőm és anyukám a terveknek megfelelően együtt ebédeltek ma Párizsban.
Most veszek magamnak pár liter narancslevet, és folytatom az alvást.
Most veszek magamnak pár liter narancslevet, és folytatom az alvást.
betegállomány
Szombaton nagyjából nyolc órát voltam ébren, egyszer felébredtem ebédelni, aztán hatkor felkeltem, szembesültem vele, hogy aznap estére én valami koncertre ígérkeztem? Lerobbant a villamos, lekéstem az első öt számot, ha jól emlékszem, fél kettőre otthon is voltam, egy telefonhívást leszámítva aludtam fél tizenegyig.
Jó, van valamicske lázam is (nem magas, de mérhető), kapar a torkom, taknyos vagyok és köhögök, fáj a fejem és a szemem, de az igazán durva az a hirtelen és letaglózó fáradtság, ami időnként rám szakad, és olyankor tényleg úgy alszom el, ahogy az angol mondja: belezuhanok, belezuhanok a semmibe.
Jó, van valamicske lázam is (nem magas, de mérhető), kapar a torkom, taknyos vagyok és köhögök, fáj a fejem és a szemem, de az igazán durva az a hirtelen és letaglózó fáradtság, ami időnként rám szakad, és olyankor tényleg úgy alszom el, ahogy az angol mondja: belezuhanok, belezuhanok a semmibe.
helló péntek
Láttam már szimpatikusabb hétfőket.
Kibaszott szürke takony folyik az égből, tegnap ugyan legyűrtem a hányadék évvégi önértékelést, de még ki kéne tűznöm a jövő évi céljaimat (szeretném megőrizni az ép elmémet, ebben mi nem elég ambíciózus?), aludni akarok és írni, továbbá dolgokat megrugdalni nagyon-nagyon-nagyon-nagyon picsamód elbaszott frusztrált vagyok.
Kibaszott szürke takony folyik az égből, tegnap ugyan legyűrtem a hányadék évvégi önértékelést, de még ki kéne tűznöm a jövő évi céljaimat (szeretném megőrizni az ép elmémet, ebben mi nem elég ambíciózus?), aludni akarok és írni, továbbá dolgokat megrugdalni nagyon-nagyon-nagyon-nagyon picsamód elbaszott frusztrált vagyok.
tudni sem akarom, freud erre mit mondana
Az álmok alapvetően befolyásolják a hangulatomat.
Azt hiszem, sok mindent elmond a mai napomról, ha elárulom, a mai körülbelül hatszáz munkaórányi álom legfelemelőbb pontja az volt, amikor rántott hússal töltött rántott húst ettem olajtól szétázott papírtányérról. Értem én, hogy Inception meg nyakig tiszta fraktál (esetleg rántott hús), de hát a jó mindenit már a tudatalattimnak, tényleg.
Azt hiszem, sok mindent elmond a mai napomról, ha elárulom, a mai körülbelül hatszáz munkaórányi álom legfelemelőbb pontja az volt, amikor rántott hússal töltött rántott húst ettem olajtól szétázott papírtányérról. Értem én, hogy Inception meg nyakig tiszta fraktál (esetleg rántott hús), de hát a jó mindenit már a tudatalattimnak, tényleg.
ennyire ne legyen már péntek
Nemnemnemnemnemakarok pont hétvégére megbetegedni, de úgy tűnik, mégis ez lesz. Az iszonyatos kimerültség mellé megérkezett a torokfájás és a takonykór is, enyhe köhögéssel kísérve, és én haladni akartam dolgokkal a hétvégén.
De legalább a Blade Runner 2049 jó volt.
De legalább a Blade Runner 2049 jó volt.
szabadszerda
Délután fél négyig aludtam. Azt hiszem, kicsit fáradt lehettem.
Befejeztem az inktobert (az utolsó rajznál már nem működött a bal vállam; sosem tudtam, hogy a rajzoláshoz szükség van a bal vállamra), rögtön nekikezdhettem volna a nanowrimónak, de ehelyett azóta sem tettem - és még most sem fogom nagy hirtelen, mert először alaposan ki kéne találnom, mit írjak. Az előkészületeim pedig kimerültek abban, hogy nyomtattam egy nagyon szép munkafüzetet, hátha az motivál. A gond csak az, hogy a motiváció önmagában nem elég, agy is kéne, és ébren töltött órák, azokkal pedig nem állok jól.
De ha valóban és igazán és tényleg igaza van az alábbi képnek...
...decembertől agy nélkül se lesz soha többé egy perc szabadidőm sem!!! Alig várom már. Meg fogom próbálni kivárni a karácsonyi szabadnapokat, de szerintem már az is jellemóriásság, hogy nem vettem meg azonnal, és bármi egyébre tudok gondolni helyette.
Befejeztem az inktobert (az utolsó rajznál már nem működött a bal vállam; sosem tudtam, hogy a rajzoláshoz szükség van a bal vállamra), rögtön nekikezdhettem volna a nanowrimónak, de ehelyett azóta sem tettem - és még most sem fogom nagy hirtelen, mert először alaposan ki kéne találnom, mit írjak. Az előkészületeim pedig kimerültek abban, hogy nyomtattam egy nagyon szép munkafüzetet, hátha az motivál. A gond csak az, hogy a motiváció önmagában nem elég, agy is kéne, és ébren töltött órák, azokkal pedig nem állok jól.
De ha valóban és igazán és tényleg igaza van az alábbi képnek...
...decembertől agy nélkül se lesz soha többé egy perc szabadidőm sem!!! Alig várom már. Meg fogom próbálni kivárni a karácsonyi szabadnapokat, de szerintem már az is jellemóriásság, hogy nem vettem meg azonnal, és bármi egyébre tudok gondolni helyette.
nagyon péntek
Reggel a villamosmegállótól az irodáig először csak szemerkélni, aztán rendesen esni kezd az eső. A kedvem is ilyen ütemben romlik, és a szellemi képességeim sem javulnak, legalábbis kávézás közben már a tagolt beszéddel is gondjaim vannak (ehhez persze hozzájárul az is, hogy a mondat közepén emberek csörtetnek át a konyhán, és hirtelen több felé kell figyelnem; bár tudnám, miért kell*). Később ugyan jól tudok valamit, de ez még nem elég ahhoz, hogy méltósággal viseljem a nap hihetetlen nyűgjét: semmivel sem haladok, a neontól szédülök, annyi mindent kéne csinálnom, ha működne az agyam.
Laptop tokokat nézek, nem találok, miért csak táskákat gyártanak? Nem tudom értelmezni a házhoz szállítási feltételeket. Így ne is szállítsanak nekem sehova. Katalónia kikiáltja a függetlenségét, az amerikaiak tanulgatják a kleptokrácia szépségeit, fajok halnak ki, és Madagaszkárban dúl a pestis. Már négy nap lemaradást gyűjtöttem inktoberből így a hónap végére, de ennyi neonfény után nem látok rendesen, és aludnom is kéne.
Igazából már a jövő hétvégét várom, mert ez a mostani nem lesz elég semmire.
Laptop tokokat nézek, nem találok, miért csak táskákat gyártanak? Nem tudom értelmezni a házhoz szállítási feltételeket. Így ne is szállítsanak nekem sehova. Katalónia kikiáltja a függetlenségét, az amerikaiak tanulgatják a kleptokrácia szépségeit, fajok halnak ki, és Madagaszkárban dúl a pestis. Már négy nap lemaradást gyűjtöttem inktoberből így a hónap végére, de ennyi neonfény után nem látok rendesen, és aludnom is kéne.
Igazából már a jövő hétvégét várom, mert ez a mostani nem lesz elég semmire.
* A legutóbbi nagy céges bulin volt egy pont, amikor körülbelül tízen-tizenöten X szórakozóhelyről átvonultunk Y szórakozóhelyre: a rövid gyalogutat én nagyjából azzal töltöttem, hogy a legelöl sietők és a leghátul andalgók között rohangáltam, hogy "várjuk meg a többieket a piros lámpánál, nem, nem, vannak még hárman, akik lemaradtak", majd vissza a leghátsókhoz, hogy tudják-e még, merre vagyunk. A történet egyetlen pontján sem értettem, miért kell ezt csinálnom, hát mindenki felnőtt ember és elboldogul magában, de egyszerűen. muszáj. volt. Előző életemben szerintem border collie voltam, más magyarázatot nem találok.
új dolgok jönnek, régiek mennek
Laptop küldetés teljesítve. Megkérdeztem öcsémet, aki velem ellentétben ért a számítógépekhez, és ezt a választ kaptam: "nagyon jó gép, még így is hogy 6 hó garancia van rá. A másik mellett csupán a 3 év gari szólt" szóval újra Lenovo (és végül 9 hónap garanciát kaptam rá). Bár a mezítlábasnál valamivel jobb videókártya miatt akadt meg rajta a
tekintetem, sárkányvadászattal egybekötött világmegmentésre nem lesz elég (nem baj, legalább nem fog hirtelen átesni az életemből másfél hónap mindenféle pixel alapú valóságokba).
Holnap lesz Anathema koncert, és miután áprilistól szeptemberig mindenféle átlátszó kifogásokkal nem vettem meg a jegyet, egy ponton be kellett ismernem, hogy én valójában nem akarok elmenni megnézni őket. Igen, húsz éve megváltoztatták az életemet, katalizáltak egy csomó céltalan és elfojtott hülyeséget bennünk és körülöttünk, és igen, tudom, hogy minden más és egyértelműen sokkal unalmasabb (ám nem feltétlenül rosszabb) lenne, ha az a koncert ott és akkor kimarad - de ez itt és most nem kell, nem kell, nem érdekel. Az elmúlt három lemez egyikét sem sikerült egyben végighallgatnom, az utolsóról konkrétan egy számból sem bírtam negyven másodpercet fegyelmezetten végigülni. Reakcióim az arclekarmolástól a heves káromkodáson át a hitetlenkedő röhögésig terjedtek: biztos jó ez, de nem nekem. Ettől persze még mehetnék koncertre, legalább öt-hat koncertjükön voltam már azóta, hogy számomra értelmezhetetlen zenét játszanak, de azt hiszem, most ráuntam végleg. Ráuntam tényleg. Szeretem őket, cukorborsók és aranyosak, de ha csak zoknit teregetek odahaza péntek este, már akkor is hasznosabban és szórakoztatóbban töltöm el az időmet.
Amúgy pedig három nap lemaradásban vagyok az inktoberrel, ajjaj, durva lesz az az október 31. éjjel, amikor megpróbálom majd (ezt is) behozni.
Holnap lesz Anathema koncert, és miután áprilistól szeptemberig mindenféle átlátszó kifogásokkal nem vettem meg a jegyet, egy ponton be kellett ismernem, hogy én valójában nem akarok elmenni megnézni őket. Igen, húsz éve megváltoztatták az életemet, katalizáltak egy csomó céltalan és elfojtott hülyeséget bennünk és körülöttünk, és igen, tudom, hogy minden más és egyértelműen sokkal unalmasabb (ám nem feltétlenül rosszabb) lenne, ha az a koncert ott és akkor kimarad - de ez itt és most nem kell, nem kell, nem érdekel. Az elmúlt három lemez egyikét sem sikerült egyben végighallgatnom, az utolsóról konkrétan egy számból sem bírtam negyven másodpercet fegyelmezetten végigülni. Reakcióim az arclekarmolástól a heves káromkodáson át a hitetlenkedő röhögésig terjedtek: biztos jó ez, de nem nekem. Ettől persze még mehetnék koncertre, legalább öt-hat koncertjükön voltam már azóta, hogy számomra értelmezhetetlen zenét játszanak, de azt hiszem, most ráuntam végleg. Ráuntam tényleg. Szeretem őket, cukorborsók és aranyosak, de ha csak zoknit teregetek odahaza péntek este, már akkor is hasznosabban és szórakoztatóbban töltöm el az időmet.
Amúgy pedig három nap lemaradásban vagyok az inktoberrel, ajjaj, durva lesz az az október 31. éjjel, amikor megpróbálom majd (ezt is) behozni.
nem túl határozott életjel
Mondanám, hogy ó, a rengeteg félkész poszt, amit nincs időm befejezni, de az igazság az, hogy többnyire elkezdeni sincs időm őket. Sok a minden, kevés az idő, álmos vagyok és nagyon, ráadásul az a kevéske gondolat, ami a fejemben kóvályog, nem áll össze mondandóvá sehogy sem.
Itt a végtelenül cuki vietnámi kolléganőnk, hétvégén voltunk libegőzni és Tatán, esett az eső, bezzeg a munkahét kezdetére kisütött a nap. Most már tényleg lépnem kéne valamit laptop ügyben (csak ahhoz egyszer korán el kéne mennem munkából, és akarok rá Office-t? Vagy nem akarok? És mi van, ha mégis inkább egy nagyobb gépet kéne vennem, amin elfut majd egyszer az Inquisition (amit amúgy soha nem lenne időm végigjátszani, szóval)? Vagy egy butábbat, ami olcsóbb?) valaki adjon döntésképességet, előre is köszönöm.
Itt a végtelenül cuki vietnámi kolléganőnk, hétvégén voltunk libegőzni és Tatán, esett az eső, bezzeg a munkahét kezdetére kisütött a nap. Most már tényleg lépnem kéne valamit laptop ügyben (csak ahhoz egyszer korán el kéne mennem munkából, és akarok rá Office-t? Vagy nem akarok? És mi van, ha mégis inkább egy nagyobb gépet kéne vennem, amin elfut majd egyszer az Inquisition (amit amúgy soha nem lenne időm végigjátszani, szóval)? Vagy egy butábbat, ami olcsóbb?) valaki adjon döntésképességet, előre is köszönöm.
sóhaj, sóhaj, sóhaj
Nagyon lehangol a világ mostanában, fontos témákról sincs kedvem írni, mert még a haragnál is erősebb bennem az undor. Végtelenül fáradt vagyok, szombaton már a földön fekve hisztiztem, hogy neeeeeem akarok elmenni sehova sem, de esküvői koccintásokat akkor sem illik kihagyni, ha amúgy sírni tudnék a kimerültségtől. Ennek örömére nem aludtam sokat azóta sem, csak ennek a hétnek legyen vége, csak a következő hétnek legyen vége, nyilván teljesen értelmetlen ilyenekre várni.
ember tervez
Az egynapos csúszást végül csak szinten tartottam, arról pedig nagyjából gondolkozni sem gondolkoztam, hogy mit írok majd novemberben. De sokkal többet tudok a szuverén állam kialakulásáról és még emberekkel is találkoztam.
És a nap felfedezése: a stresszlabdánál idegesítőbb dolog a világon nincs. Valaki vegye el tőlem, mielőtt teljesen idegbeteg leszek!
És a nap felfedezése: a stresszlabdánál idegesítőbb dolog a világon nincs. Valaki vegye el tőlem, mielőtt teljesen idegbeteg leszek!
döntések és tervek
Végül úgy döntöttem, megtartom a táskát. Egyértelműen kezdek becsavarodni, eleinte azt hittem, csak túl sok a forró csokis kávé, és attól pörgök túl megállás nélkül, de nem, ma már túlzott cukorbevitel nélkül is produkálom a tüneteket. Meg vagyok hibbanva, pedig ősz van, nem tavasz.
Vagy csak aludnom kéne? Nem kizárt.
Kifogytam a The Fall of Rome epizódokból, nekiláttam a Tides of History-nak, ha már Patrick Wyman az új titkos szerelmem (senki nem tudja olyan szépen mondani azt, hogy a ˈrɪvər ˈtiːʃə a mai Magyarország észak-keleti határán; gondolkoztam már rajta, hogy egyszer írok neki, hogy azt valójában Tisza, úgyis mint ˈtɪsə, hát nem vagyunk mi lengyelek, az sz az sz). Azt még nem tudom, ki az új történelmi szerelmem, mert hát Nagy Theodorik nyilvánvalóan, de Justinianus már azóta, hogy megtudtam, hogy a The Sarantine Mosaic Valeriusát róla mintázták. Ó, ezek a nehéz érzelmi döntések.
Ma már mindenképp be kell ülnöm valahova, hogy 1) pótoljam az egy teljes napos lemaradásomat így inktoberben (nem, az ötletlistát nem követem, de igyekszem minden nap rajzolni valamit) 2) nekilássak valami részletesebb tervnek a nanowrimo-ra, hátha akkor úgy esetleg véletlenül majd sikerül, mert most már évek óta mindig elbukom. Dicséretes eredménnyel, 35-40 ezer szavakkal, de elbukom.
Írhatnék még a breton palacsintázóról (nagyon jó és tökéletesen autentikus - pont ilyen galette-eket ettünk Saint Malo-ban, Lannionban vagy Quimperben is (Penmarc'h-ban nem, ott tettek élesztőt is a palacsintatésztába, mert perverzek)), de kicsit lusta vagyok hozzá, és nagyon éhes.
Nagyon-nagyon-nagyon éhes!!!
Vagy csak aludnom kéne? Nem kizárt.
Kifogytam a The Fall of Rome epizódokból, nekiláttam a Tides of History-nak, ha már Patrick Wyman az új titkos szerelmem (senki nem tudja olyan szépen mondani azt, hogy a ˈrɪvər ˈtiːʃə a mai Magyarország észak-keleti határán; gondolkoztam már rajta, hogy egyszer írok neki, hogy azt valójában Tisza, úgyis mint ˈtɪsə, hát nem vagyunk mi lengyelek, az sz az sz). Azt még nem tudom, ki az új történelmi szerelmem, mert hát Nagy Theodorik nyilvánvalóan, de Justinianus már azóta, hogy megtudtam, hogy a The Sarantine Mosaic Valeriusát róla mintázták. Ó, ezek a nehéz érzelmi döntések.
Ma már mindenképp be kell ülnöm valahova, hogy 1) pótoljam az egy teljes napos lemaradásomat így inktoberben (nem, az ötletlistát nem követem, de igyekszem minden nap rajzolni valamit) 2) nekilássak valami részletesebb tervnek a nanowrimo-ra, hátha akkor úgy esetleg véletlenül majd sikerül, mert most már évek óta mindig elbukom. Dicséretes eredménnyel, 35-40 ezer szavakkal, de elbukom.
Írhatnék még a breton palacsintázóról (nagyon jó és tökéletesen autentikus - pont ilyen galette-eket ettünk Saint Malo-ban, Lannionban vagy Quimperben is (Penmarc'h-ban nem, ott tettek élesztőt is a palacsintatésztába, mert perverzek)), de kicsit lusta vagyok hozzá, és nagyon éhes.
Nagyon-nagyon-nagyon éhes!!!
minden sokkal jobb
Csak mérhetetlenül álmos vagyok még mindig. Túléltem a fogorvost, az állásbörzét, a várakozáson felül is marha jól sikerült céges vacsorát (pedig alapból elég magasak már az ilyen eseményekkel kapcsolatban az elvárásaim) és másnap a korai kelést. A legnagyobb hülyeség, amit elkövettem mindezek után, az volt, hogy rossz pénznemben néztem meg egy elegánsabb kis hátizsák árát, pedig a vonatkozó HUF-ért nem biztos, hogy megvettem volna - de legfeljebb majd visszaviszem, van még három napom eldönteni, szóval ez sem akkora baj. Vettem egy kék bokacsizmát. Azt nem viszem vissza, az tökéletes.
További és bővebb beszámolókat vagy lesz erőm írni valamikor, vagy nem. Szerintem inkább nem.
További és bővebb beszámolókat vagy lesz erőm írni valamikor, vagy nem. Szerintem inkább nem.
nincsenek csodák
Ellenben van időpontom gyökérkezelésre.
A holnapi napom izgalmas lesz, éjszaka vinnyogva fetrengés, reggel egy kis munka, délben gyökérkezelés, utána elvben ki kéne mennem az állásbörzére a újoncokat fogni a cégnek (előfordulhat, hogy nem leszek meggyőzőerőm teljében - például a beszéddel úgy általában lesznek szerintem gondjaim - de nem biztos, hogy be tudnak helyettem rántani valakit), majd céges vacsora. Most azért el tudnám kicsit sírni magam, bár gyaníthatóan ebben nagy szerepe van a fültől torokig parázsló fájdalomnak.
A holnapi napom izgalmas lesz, éjszaka vinnyogva fetrengés, reggel egy kis munka, délben gyökérkezelés, utána elvben ki kéne mennem az állásbörzére a újoncokat fogni a cégnek (előfordulhat, hogy nem leszek meggyőzőerőm teljében - például a beszéddel úgy általában lesznek szerintem gondjaim - de nem biztos, hogy be tudnak helyettem rántani valakit), majd céges vacsora. Most azért el tudnám kicsit sírni magam, bár gyaníthatóan ebben nagy szerepe van a fültől torokig parázsló fájdalomnak.
hazaértem
Most akkor még várunk pár napot, hátha valami csoda folytán elkerülhető a gyökérkezelés. Őszintén, nem is tudtam, mi hiányzik (de ha rákérdeztek volna, a rettenetes fogfájás nem lett volna benne az első tízmillióban).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)