Végül úgy döntöttem, megtartom a táskát. Egyértelműen kezdek becsavarodni, eleinte azt hittem, csak túl sok a forró csokis kávé, és attól pörgök túl megállás nélkül, de nem, ma már túlzott cukorbevitel nélkül is produkálom a tüneteket. Meg vagyok hibbanva, pedig ősz van, nem tavasz.
Vagy csak aludnom kéne? Nem kizárt.
Kifogytam a The Fall of Rome epizódokból, nekiláttam a Tides of History-nak, ha már Patrick Wyman az új titkos szerelmem (senki nem tudja olyan szépen mondani azt, hogy a ˈrɪvər ˈtiːʃə a mai Magyarország észak-keleti határán; gondolkoztam már rajta, hogy egyszer írok neki, hogy azt valójában Tisza, úgyis mint ˈtɪsə, hát nem vagyunk mi lengyelek, az sz az sz). Azt még nem tudom, ki az új történelmi szerelmem, mert hát Nagy Theodorik nyilvánvalóan, de Justinianus már azóta, hogy megtudtam, hogy a The Sarantine Mosaic Valeriusát róla mintázták. Ó, ezek a nehéz érzelmi döntések.
Ma már mindenképp be kell ülnöm valahova, hogy 1) pótoljam az egy teljes napos lemaradásomat így inktoberben (nem, az ötletlistát nem követem, de igyekszem minden nap rajzolni valamit) 2) nekilássak valami részletesebb tervnek a nanowrimo-ra, hátha akkor úgy esetleg véletlenül majd sikerül, mert most már évek óta mindig elbukom. Dicséretes eredménnyel, 35-40 ezer szavakkal, de elbukom.
Írhatnék még a breton palacsintázóról (nagyon jó és tökéletesen autentikus - pont ilyen galette-eket ettünk Saint Malo-ban, Lannionban vagy Quimperben is (Penmarc'h-ban nem, ott tettek élesztőt is a palacsintatésztába, mert perverzek)), de kicsit lusta vagyok hozzá, és nagyon éhes.
Nagyon-nagyon-nagyon éhes!!!
