Jól van, sejtettem én, hogy a terven kívüli születésnapoknak megvan ám a böjtje, pénteken aztán a stabil oldalfekvésben vinnyogáson kívül nem is nagyon ment semmi, mindig vicces, amikor azon kesergek, hogy miért nem követem én azokat az álmaimat, amikről pontosan tudom, hogy nem kell követni. Semmi nagyszabásúra nem kell gondolni, csak valami programra nem mentem el, mert amikor legutóbb ebben az együttállásban inkább mégis odamentem, akkor az egyrészt borzalmasan rossz volt (hát… de nagyon), másrészt negyvenfokos láz meg tartós hörghurut lett belőle, és igaz, hogy most az nem fenyegetett, hogy egész mikszáthian megbetegedjek, de nem volt kedvem házhoz menni a gyalázatosan rossz élményért, pláne, ha az a ház nem a szomszédban van, na, ez van, nem követem már az álmaimat sem, basszus, így múlik el a világ dicsősége, de legalább ne nyavalyognék utána, vagy ne maradna el a kétheti rendes sörözés, hogy legyen, ami ilyenkor is felvidít.
Ehelyett azt teszteltem, mennyit tudok egyvégtében aludni, sokat, de álmomban sült meztelencsigát akartak etetni velem, szóval az sem volt megnyugtató. (Sült meztelencsigát! Mivel érdemeltem én ki ezt a sorstól!) Már nem árulják a kedvenc jégkrémemet, amit meg helyette vettem, az nem nyűgözött le. Mondjuk mutáns ír kávénak használható volt, de én nem arra vágytam, igazából asszem arra vágytam, hogy ne legyek ilyen szörnyűséges éppen, azt meg nem osztották a szupermarketben sem.
