Csak hogy a saját történetszédelgéseimet is védjem.
Azért az felmerült bennem, hogy mindig írok itt lelkendezve a mindenféle történetekről, egész sor Atlantisz, már amennyiben később rejtélyesen elsüllyedtek. De hát az van, hogy a malacos kibernoir és a világfa termelő rockfesztivál is masszív parkolópályára került, méghozzá egy és ugyanazon okból: nagyon sokat gondolkoztam rajtuk, sokat meg is írtam belőlük, de mindkettőnél felismertem azt a leküzdhetetlen akadályt, hogy olyan közegben játszódnak, amit létezik, és amit nem ismerek.
Persze simán bevállalhatnám, hogy megírom úgy pl. Amerikát, hogy csak filmen láttam, de inkább mégsem - kilógna a lóláb, szánalmasan kilógna a lóláb. Még az sem lenne elég, hogy napi 24 órában nézem a guglitérképen, melyik utca van melyik mellett, ordítana róla, hogy csak a saját kis keleteurópámat vetítem ki angol tulajdonnevekkel. Annak meg nem látom értelmét. Mert Budapest és New York, teszem azt, nem csak a tulajdonnevekben különböznek. Mindkét történethez legalább hónapokat kéne töltenem egy Budapestnél sokkal nagyobb városban, egy Magyarországnál sokkal gazdagabb vidéken. Rá kéne éreznem az ottani kultúrára, gondolkozásmódra, mert sajnos egyik történetet sem lehet áttenni ebbe az alapvetően kicsi, önálló hatalommal nem bíró országba, amit ismerek.
Valahol örülök neki, hogy legalább rájöttem, miért feneklett meg minduntalan ez a két történet. És persze, lusta is vagyok és szétszórt, mint a fene, de ezek itt főleg azért süllyedtek el ilyen rejtélyesen, mert tudom, hogy nem lennék képes jól megírni őket.
