a legbizarrabbak akkor is az emlékek, a beszélgetés közben felemlegetett dolgok, amikről ugyanakkor egy szempillantás alatt eszembe jut minden - jobban mondva pont ugyanolyan sok minden, mintha valódiak lennének. Pont ugyanolyan élesek, pont ugyanolyan mélyek.
Ma két kamaszkori nyaralást alkotott az agyam (az egyik saját meglátásom szerint életem legjobb négy napja, és az "emléke" alapján tényleg az lett volna), és nem csak az a szomorú benne, hogy ezek a nyaralások nem léteztek, de hogy a falu sem. Pedig nagyon jó kis falu lenne, reggelente a vásárlás után nem vittük haza a kaját, hanem az aprócska főtéren, a hársfák alatti piknikasztalnál ettük meg abban a nagyon jellegzetes, kora délelőtti napfényben, ami csak júliusban és augusztusban létezik. Az egyik srác szüleinek a telkén sátoroztunk a ribizlibokrok között, és amikor neki haza kellett mennie, átköltöztünk a faluvégi kempingbe, ahonnan tiszta időben, két domb között látni lehetett a Balatont is. Esténként egy kis földút sarkán magnóból ordíttattuk a Pearl Jamet a helyiekkel, akik utána lenyitott tetejű orosz katonai terepjáróval vittek minket éjszakai túrára a Bakonyba, és olyan meleg volt, hogy a sátoron kívül, hálózsákkal a fejünk alatt aludtunk. (A másik nyaraláson pedig egyszerre fogadtunk egy féléves programból amerikai, és egy egyhetesből német cseregyerekeket, Balatonfüredre vittük őket, és összeverekedtek.) Úgy szeretném, ha ezek tényleg megtörténtek volna, mert annyira jók lettek volna.
Aztán pedig álmodtam egy kilencvenes évek eleji magyar slágert, videoklippel, dalszöveggel, énekesnővel-arccal-névvel-parókával, és nemcsak, hogy tudtam a dalszöveget, de a nővéremmel ott tomboltunk a tévé előtt, hogy ezt hogy felejthettük el, amikor ez volt a legjobb! (Igazi No Doubt klón, az igazi No Doubt feltűnése előtt 4-5 évvel.) Azt hiszem a válasz az, hogy egész könnyű elfelejteni, ami nem is létezett. (Azért a biztonság kedvéért rákerestem, de nem, tényleg nem létezett. Kár érte.)
