1. Köszönd meg, akitől kaptad.Akkor folytassuk ott, hogy köszönöm, Sulemia! 4-6 pontokat könnyedén és stílustalanul kihagyom, mert úgyis mindenki megkapta-megkapja, én pedig igazán lusta vagyok válogatni (és a láncleveleket sem küldöm tovább; csak mondom).
2. Tedd ki a logót a blogra.
3. Linkeld be, akitől kaptad.
4. Add tovább további 7 blogosnak.
5. Linkeld be őket.
6. Hagyj náluk megjegyzést, értesítsd őket.
7. Árulj el magadról 7 dolgot.
Egészen belevesztem az archívumba, hogy kiderítsem, mit is árultam el magamról a legutóbbi ilyen körbelinkelődés során, de passz. Nem találom. Találtam helyette sok olyasmit, amit el is felejtettem (némelyiktől megint olyan érzésem volt, hogy ójajbazdmeg, elég rágondolnom egyes emberekre, és a lelkemet szeretném egy vödör hipóba áztatni utána, a csökött, mocskos lelkemet), és csokit is az egyik fiókomban.
Az egyik igazi fiókomban, a blogomnak nincsenek fiókjai.
Szóval előállhatok akármilyen hét dologgal, azt hiszem.
- Gimnazista koromban évekig két karórát hordtam, egyet a bal, egyet a jobb kezemen. Az egyik egy szecessziós indákkal díszített, fekete Swatch volt ezüst számlappal, a másik egy szecessziós indákkal díszített, bordó-kék Swatch volt arany-ezüst számlappal. Mind a ketten nagyon szépek. És hasznosak is, például amikor osztálykiránduláson a fiúknál nem volt óra, és elkérhették tőlem, hogy ne késsék le a vonatot. Ezen kívül arra is jó volt, hogy baromira zavarba lehetett azzal hozni, ha valaki megkérdezte, miért hordok két órát, mondjuk bármivel zavarba lehetett hozni akkoriban.
- Egyszer majdnem a Tiszába fojtottam magam, csak amikor már térdig álltam a vízben, rájöttem, hogy olyan hihetetlenül röhejes az egész jelenet, hogy inkább kijöttem, és írtam egy verset. Az is röhejes volt, de az éjféli folyóba önmagát gyilkoló bölcsészjelöltnél még mindig színvonalasabb. Igazából kamaszkoromban sok röhejes verset írtam, mentségemre szóljon, hogy a többségükről azért már akkor is sejtettem, hogy röhejesek. (Szeretem ezt a szót, igen.)
- Ahányszor csak találkozom azzal az emberrel, akit egyszer nagyon részegen és annál jóval alaptalanabbul felpofoztam, sírhatnékom támad. Nem szoktam sokszor találkozni vele, de olyankor mindig sírhatnékom támad, és arra gondolok, hogy ó bazdmeg, kellett neked ezt is elbasznod, hülye picsa (mert én ilyen romantikusan társalgok magammal), és megfogadom, hogy ezentúl éhgyomorra legfeljebb három Johnnie Walkert és két üveg sört tolok le. Ettől mondjuk nem fog megjavulni a mi barátságunk soha se nem, de ha már ilyen hülye picsa voltam, meg is érdemlem.
- Időnként még mindig heti hét nap álmodom (ezt most nem fogalmaznám meg értelmesen, hollókkal), ilyenkor általában nem vagyok boldog, de amúgy meg nagyon megépíthetetlen szecessziós épületekkel is álmodom, és rajzokkal, amiket technikailag nem fogok tudni kivitelezni sohasem, és olyankor sem vagyok boldog, meg olyankor sem, amikor álmomban tudom, hogy már meghaltam, és igazából nem mindig jó halottnak lenni sem. Viszont olyan lenyűgöző látványokat szoktam álmodni (és éppolyan valósak és élesek, mint bármi, amit ébren látok), hogy az még az eseti halottságot is megéri, azt hiszem.
- Ha van reinkarnáció, a következő életemben kisbolygó szeretnék lenni. Vagy bükkfa. Igazából emberen kívül bármi érdekel. De semmiképp sem szeretnék Tibetbe újjászületni, mert hiába arra a legmagasztosabbak a lámák, ott az a sok hegy meg a hideg, és ez két olyan dolog, amit külön-külön sem szeretek.
- Még telefonálás közben is el kell mutogatnom, amit mondok. Ha még csak gesztikulálnék, hagyján, de nem, nekem el kell mutogatnom, miről beszélek. Megőrülök tőle. Még szerencse, hogy írás közben nincsenek ilyen késztetéseim, bár akkor meg felvehetném videóra, és én lennék a YouTube legújabb csillaga.
- Iszonyatosan rossz az arcmemóriám. Simán elmegyek olyan emberek mellett is, akibe szerelmes vagyok. Mondjuk simán nekimegyek az utcán a lámpaoszlopoknak is, szóval lehet, hogy nem az arcmemóriámmal van a baj, hanem azzal, hogy ha elgondolkozom, akkor azt alaposan, mély odaadással teszem. Aztán nekimegyek a lámpaoszlopnak, vagy leesek a járdáról, esetleg a lépcsőről, mert elfelejtettem, hogy az is lesz.
