Valamikor hajnaltájt hazaértem Anathema koncertről, és megvolt bennem az elszánás, hogy röviden írjak róla, de nagyon jó ütemben elaludtam inkább helyette. Persze tagadhatatlanul érdekes kísérlet lett volna Walther von der Vogelweide örökérvényűeket kirakni abból, hogy :facepalm: :facepalm: :headdesk: - ami egyáltalán nem a koncert minőségére vonatkozik, hanem arra, hogy ó jaj, hogy elmúlt minden, és mennyire szeretnék rájönni, hogy ezzel mit kezdjek.
Valamikor a Judgement előtti blokkban gondolkoztam azon is, hogy most én akkor mindjárt felhívok valakit, akinek a vállán teljesen nyugodtan kisírhatom magam, és megkérem, hogy legyen szíves rendelkezésre állni szombat este. Aztán rájöttem, hogy már baromi régen nincsen az életemben ilyen ember. Úgyhogy inkább írtam egy kis regényvázlatot egy sarokban, majd bementem az első sorra, mert Judgement. És volt, ami megjavult egy mosolytól, és volt, ami már nem fog sosem.
(Nyilván sokkal egyszerűbb lenne a világ, ha nem lenne tele a fejem álmokkal és rossz emlékekkel.)
