Aztán pedig Vidnél próbálgattuk egyik este a Wii Fitet, amitől le lehet izzadni, alaposan. Azért azt tisztázzuk, hogy a valóságban egy hullahop karikával sem boldogulok két másodpercnél tovább, nem hogy hárommal egy percig; de általános erőnlétet, egyensúlyérzéket és hasonlókat tényleg kiválóan lehet vele fejleszteni. Meg társasági életet is.
Virtuális énünket pingvinruhába öltöztetve egy jégtáblán csúszkálva próbáltunk elkapni halakat (mármint én nem, de rajtam kívül mindenki), Vid és AnnGel még autóversenyeztek is, és a babakocsijaik néha belezuhantak az űrbe vagy a fortyogó magmába, mert ez egy ilyen játék. Aztán még órákon át beszéltünk fontos és vicces dolgokról, néha egybe is estek, és ittunk bort, és nagyon jó volt, bizony.
És Vid, akinek nem véletlenül Tündér a Métely adományozta ragadványneve, kölcsön adta nekem a fényképezőgépét! Mert az enyém teljesen és végleg meghalt. És már januárban, és azóta is elvonási tüneteim voltak. Kicsit gondolkoztam rajta, hogy illik-e elfogadni egy ilyen nagylelkű ajánlatot, de győzött a függőség, és másnap már minden virágot le is fényképeztem a Flórián tér és az Eurocenter között. Szombaton pedig egészen az Erdőig eljutottam, és nyulakat is fényképeztem, ültek a fűben (a szabadnapos nyuszik előszeretettel mulatnak magas, rövid ruhás nyúlhölgyekkel az ölükben, sörrel a kezükben). (A nyúlhölgy az a nyuszi, amit Jud hozott nekem.)
