Mert el fogom felejteni, hogy sütött a nap, és a Millenáris füvén ültünk, vagy fenn ebédeltünk a piros napernyő árnyékában a teraszon, igazi menzás spagettit és paradicsomos húsgombócokat, és ismerősökkel találkoztunk és ismeretlenekkel, kaptam tiszteletpéldányokat és adtam belőle tovább, leégett az arcunk, és ha már így mind összejöttünk, ittunk egy délutáni sört a Marximban. Aztán este a Pótkulcsban, a blogokról is beszélgettünk, és hogy néha nehéz ám visszaolvasni pár évvel később a nagy lelkesedéseket és időközben szertefoszlott álmokat, de mondjuk a gyerekeinknek majd még kínosabb lesz korai olvasmányélményként szembesülniük szüleik, eh, izé, hibáival. Hideg volt az udvaron, fáztunk is, halott virágok lógtak a fejünk fölött, és Brainoiz szokás szerint szociodrámákat vizionált pár sör után. Hazafelé D.-vel még palacsintáztunk is, ott, ahol 14-16 éve annyi hajnalt ültem végig rég elveszett barátnőkkel az első 11-es buszra várva, buliból hazafelé menet, fiúkkal és anélkül, annyit nevettünk és terveztünk és aludtunk az agyonkaristolt asztalokra borulva, és semmi sem változott. Azaz minden megváltozott. Épp csak a plafonra mázolt palacsinta-hold és az agyonkaristolt asztalok és a palacsinta nem. D. is nosztalgiázott egy sort, ő dolgozott ott egy ideig, de az később volt, akkor már megépült a Mammut, és olyan zsírtarkójúak tértek be hajnaltájt, akiknek a létezéséről mindannyian szeretünk megfeledkezni.
Amiket aztán álmodtam, azt nem kívánom az ellenségeimnek sem.
Pénteken megkaptam elő-elő-előszületésnapomra a fényképezőgépemet, pici és szépséges és csodálatos, de még okos is; és bambán mászkáltam és hideg volt, teljesen fölöslegesen elmentem Mételyékhez, aztán haza, azt már nem fölöslegesen, csak bambán. Csütörtökön alaptáboroztunk és előtte kávéztam J.-vel, elmentünk könyvesboltba is, és rájöttem, hogy tiszta lelkiismerettel a jóféle szépirodalom és a szórakoztató fantasztikum helyett csak Erich Kastner könyvekre tudnám rábeszélni, mert azok verhetetlenek. Visszakanyarodva a bejegyzés elejére, ez mentette meg a Könyvfesztiválon is az életemet, bár gyanítom, hogy a négyzetméterszám terített vampirizmus mellett amúgy is gúnyos félmosollyal sétáltam volna el.
A díszpontyok pedig nagyon csúnya állatok.
