Mindenféle érdekes napom volt, bár történetesen az utolsó egy-kettőt faltól falig átaludtam. Néha felkeltem és fordítottam, és mutáns pattogatott kukorica szemek fölött merengtem - viszont minden átaludt nap után egyre emberszabásúbbnak érzem magam, és a fejem sem fáj (olyan igazán) már vagy öt napja, úgyhogy hip, hip és hurrá.
Szerdán éjjel még hirtelen felindulásból elmentünk egy pohárral meginni, Adry és én, és telefonos közvetítésen át élvezhettük az évszázad egy újabb standard ( = rendkívül kínos) randevúját - nagyon mulatságos volt, de azért ha véletlenül belegondoltam volna, inkább sírok. Igazi Szex és New York epizód, szerencsére ezúttal mások életéből. Viszont kiváló (bár talán kevéssé vicces) rajzötletek jutottak róla az eszembe, épp csak azóta nem volt időm papírra is vetni őket. Ellenben hajnali kettőig ott heverésztem Adry díványán, egy félig telt (netán félig üres) Borsodi Bivallyal a kezemben, és az nagyon nem embernek való, amikor két végkimerült nő beszélget. Kleó és C. elhelyezkedéséből arra következtettem, hogy még a macskák is inkább a függöny mögött zokognának csendesen.Ezek után hazafelé erőt vett rajtam a sör ihlette költőiség, és az mindennél rosszabb, például a vörösbor ihlette költőiségnél és a pálinka ihlette költőiségnél is (utóbbi általában a két motyogás + fejjel ágybazuhanás kombinációig tart). Ezúttal azonban nem csak költői képek zsongtak a fejemben "egész úton hazafelé..." (bár valami egészen máson gondolkodám), hanem egész kifejezések is, aztán rossz volt a lift, de épp elkezdődött a Girl from Ipanema , és szabályszerűen feltáncoltam a tizedikre. Miközben költői képek és kifejezések zsongtak a fejemben. Úgyhogy aztán hasra vetettem magam az ágyamon, és az első reklámszatyorra felírtam a költői képeket, kifejezésestül; igazi alkoholos filccel, mert ugye a szenvedély, az kötelez. Utána nem tudtam elaludni, és általában tíz percenként felriadtam arra, hogy össze-vissza számokat kiáltok az éjszakába, franciául-egytől-százig (amikor a negyvenhúsz-tizenkilenc" elhangzott, rájöttem, hogy sajnos nem a nyerő lotttószámok lobognak föl látomásos ködben énelőttem, pedig annak legalább lett volna értelme... ...és haszna is).
(Közben pedig olyanokat álmodtam, hogy Psyclone Jack és Srakker kollégák Moszkvába próbáltak disszidálni - pedig azt hiszem, csak oroszul akarnak megtanulni - de Velencefürdő magasságában elkapta őket a kalauz, és a standard MÁV szerelvények huzatosságát kihasználva megszöktek, majd a fagyott nádasok közepén szürkéllő, töbszintes nyaralóban, a véletlenszerűen meginduló liftek és felpöndörödő linóleum labirintusában tolókocsis kisgyermekeket terelgettek, és én is velük. Miközben Srakker úr persze jó szokása szerint szóviccekkel rombolta a világmindenséget, a világmindenség pedig hangos recsegéssel kezdett összeomlani, épp csak a távoli Moszkva nem, de hát valami oka mégis kellett, hogy legyen, hogy oda akartak disszidálni, nem?)
Csütörtökön a nagyszüleimhez voltam hivatalos spenótot enni, és az bizony mindig jó. A spenót is, de különösen a krumplipüré, és a nagyszüleimmel ücsörögni és beszélgetni. El is ücsörögtem náluk jó sokáig, távoztomban pedig a Moszkva téren vettem egy csokor virágot (a néni elejtette, és én ugyan csak segíteni akartam neki összeszedni a csokrokat, de szegény annyira elszomorodott, hogy egyet sem veszek, hogy mégis; nem tudom, a nyolcvan körüli néniknek szerintem nem a Moszkva téren kellene virágot árulniuk, hanem otthon, egy jó bögre kamillatea mellett nézniük a kertben hajladozó fákat, és ezért ilyenkor nehezen állom meg, hogy ne vegyek legalább egy csokorral) (egy bögre mezítlábas kávé áráért, amiből ráadásul így is túl sokat iszom). A Nyugati McCaféban már csak rám pislogott az eladólány, és kérdezte, hogy "egy Earl Grey mézzel, ugye?" , ami mókás, még sosem volt törzshelyem, bár végül is teljesen logikus, hogy ha már lesz, akkor az épp egy McDonald's társult teázdája legyen. Rajzolás helyett ezúttal írtam, olyanokat, hogy "három napon át száguldottak a hajók a szürke tengeren" , de ez később olyan durva jelzőhalmozásba fulladt, hogy magam is elborzadtam. Viszont kiderült, hogy a Gyermekek Szigetén élnek élénkpiros pintyek is, és ők tudják, hol lakik a gonosz boszorkány, akit főhősünk feltehetően a saját festékmalmába fog lökni. Idővel. Már csak a mécseseket kell valahogy beleegyengetnem, és lesz olyan mesém, hogy annál csak a valóság rémesebb.Később aztán találkoztam Luxemburgból hazalátogató legrégebbi jó barátommal, és nem találtunk egy filmet sem, amit megnézhettünk volna, ezért először cukrászdába mentünk, aztán pizzázni, és a cukrászdában ritka tapló volt a személyzet, a pizzériában viszont nem - pedig ez meglepő, elvégre a Don Pepéről volt szó, ahol szinte már mintha versenyeznének, ki tudja túlegyszerűsödni a másikat. És beszéltünk álmokról és cégformákról, bár utóbbihoz határozottan nem értek semmit sem, és csajozásról és pasizásról is, de ehhez képest a cégformák szinte már szakterületemnek számítanak.
Pénteken igazán jó akartam lenni, hogy majd fordítok sokat, ehelyett aludtam és aludtam, és fordítottam is, csak nem olyan sokat. Valamint igent mondtam egy hirtelen rám szakadt sörözésre is, elvégre rég látott ismerősnek nem mond nemet a nyúl sem; akkor sem, ha a legutóbbi ilyen sörözésnek a világ legrondább másnapossága lett a vége. Most hát kitartóan csak agyoncitromozott Earl Grey teát ittam, és elázott kockacukrot majszoltam hozzá (azóta sem értem, miért gondolták, hogy bárki életforma hét, azaz 7 darab kockacukorral issza a két decis teát; viszont a tálalás kiváló alkalmat adott arra, hogy ha akárcsak egy csepp víz is kifolyt a bögréből szállítás közben, az egész asztal lágy cukorszirupban tocsogjon), megjegyzem, a józanság sem tartott vissza attól, hogy hülyeségeket beszéljek, de hát nem is szokott.
Másnap alig bírtam kivakarni magam az ágyból, de várt a franciaóra, és ha már egész héten napi háromszor elszámoltam százig, minden vonalkódot lediktáltam magamnak, és össze-vissza monológokat rögtönöztem különféle barátaimról, kár lett volna kihagyni. Nem mintha lett volna alkalmam megcsillogtatni gyakorlottságomat, de legalább nem maradtam le a négy óra alatt elsajátított négy újabb ige ragozásáról sem.
Innen átvonultam szerepjátékost találkozni, és rengeteg szerepjátékost sikerült is megtalálkoznom, bár némelyikük háromszor is összekeverte, hogy honnan ismer, mások nem voltak benne biztosak, hogy puszilkodós viszonyban vagyunk-e, a maradékkal pedig egyszerűen nem tudtam mit kezdeni, azt hiszem, aznap súlyosan le volt merülve a vidám-társalgós modulom. Pedig még szerteágazó és hatalmas sörözés is kerekedett a végére, ahol immár sokadszorra felmerült, hogy nem, nem írok magyar szerepjátékos logó alá, már csak azért sem, mert sosem játszottam olyat. És hogy a szívem most kátyúba van akadva, de nem baj, mert az agyam is, és ha majd kialudtam magam, teszek is mindezek ellen.Azóta pedig alszom, hogy tehessek mindezek ellen, kivéve, amikor még az alvásnál is unalmasabb dolgok történnek velem - például olyan könyvből fordítok, amiben a Lenin és a terrorista fogalmaknak pozitív kicsengése van, és ezt akkor sem emésztem meg könnyen, ha nagyon régóta tudom már, hogy minden brit baloldalit el kellett volna küldeni a Gulágra, hogy lássák, mi hiányzik nekik annyira.
(A legszebb Warchiefről készült képet amúgy a jubileumi rpg.hu találkozó első hivatalos képei közül csakliztam, mert Thrall a legszebb, és különben is, olyan hosszú ideje élek már függőségben tőle és a WarCraftIII többi Hősétől, hogy az csak na; pusztán azért nem fényképezkedtem le vele, mert nem is tudom, miért nem, azt hiszem, egyszerűen csak nagyon hülyének éreztem volna magam, ha megteszem. Még rocksztárokkal sem igen szoktam fényképezkedni, nemhogy festett és faragott képekkel - bár megjegyzem, könnyen lehet, hogy Thrallnak egész sor rocksztárnál több rajongója van.)
