Szóval olyasmik vannak, hogy ideológiailag felideolog-idegel ám a Primordial, minek is hallgatok dolgokat, amik szólni akarnak valamiről, és az a valami nem a bakancsorr-nézegetés nemes grunge hagyománya. Mostanában lemezhallgatás közben folyamatos belső monológokat mantrázok, nagyjából a hülye-vagy-te vonalon. Különösen a (z amúgy elképesztően szép és annál még elképesztőbben közhelyes) digi-könyv kiadvány kísérőszövegeiért csapnám néha tarkón a derék Nem mestert (ha már felnézek rá, vagy micsoda; persze magasabb nálam, és különben is, a felnézés és az egyet nem értés nálam nem zárja ki egymást), például, hogy "te Isten barma, te, hát most konkrétan melyik ír szobrotok eredetije fintorogna, hogy nem harcoltok már és miért már nem már, a Parnell vagy az O'Connell, de mondd nyugodtan akár a Pearse-t is, szerinted ő ragaszkodna hozzá, hogy nyissatok harmadik világháborút, amikor épp Ulsterben is békésen és a ti irányotokba halad minden?" ; milyen kínos, hogy már az egyik kedvenc együttesemhez is öreg és cinikus vagyok. De azon is lekarmolom az arcomat, hogy "your dying culture" , hát a frászkarikát haldoklik az én kultúrám, de még a nemzetemé sem. A tömegeknek mindig is tömegkultúrája volt, azaz sosem valami égbe szökő, nem haldoklik az, csak így él; az én személyes kultúrám pedig már olyan emelkedett, hogy hé, hát a tizediken lakom, hová magasabbra? Tudom, tizenöt emeletes házban lakom, még van bőven hely.
Úgyhogy emeltem is a kultúrámon, és megnéztem az elsőbb Erzsébet királynő megfilmesített Aranykorát, és volt benne westie, és innentől (azaz a negyedik perctől) kezdve nem kötött le a film, mert innentől (azaz a negyedik perctől) kezdve kutyát akartam dögönyözni. Különösen ahelyett, hogy ismét bebizonyosodott, hogy még a hetyke kalandor hősszerelmesek is a fiatal, pisze szőkékre buknak, és mivel fiatal már nem vagyok, pisze és szőke pedig sosem voltam, ilyenkor elszomorodom tengermélyen. És nekem még csak birodalmam sincs, hogy kárpótoljon, a birodalommal járó csodaszép zöld és kék selyemruhákról és elképesztő ékszerekről nem is beszélve.
Jó, persze az egésznek lett volna történelmi színezete is, de az már ott megbukott, hogy akkoriban még nem voltak westie-k, Stuart Mária sem ilyen decens kis töltött galamb volt, hanem a maga hét láb magas termetével még most is beférne bármelyik női kosárcsapatba (ezt tavasszal olvastam az edinburgh-i várban, és a skótok csak tudják, ha már az ő királynőjük volt), és amúgy is az egész valami festményszerűen prűd dicshimnusz lett I. Erzsébet bátorságáról és szűziességéről. Persze látványos és romantikus és minden, de azért feltehetően nem csak egy kósza puszi és némi vállon sírás volt közte és a derék Sir Walter Raleigh között. Mi több, ezt már a kortársaik sem feltételezték róluk.
Meglepő, de ezzel együtt is kifejezetten kellemes volt a film, úgyis mint szórakoztató, látványos és szép. Csak ezt sem érdemes összekeverni az alaposabb történelmi ismeretekkel.
Ellenben most már komolyan érdekel, hogy milyen világban élnénk ma, ha az a vihar nem verte volna szét a spanyol Armadát?
A lényegesen nagyobb nyálcsorgást persze Az Arany Iránytű trailere okozta. Bár a kiragadott részletek alapján az állatok nem győztek meg, a jegesmedve nem ilyen, a jegesmedve sokkal vadabb és sokkal, sokkal sárgább (és szebb!!!); ellenben Nicole Kidman végre mégis. Nagyon nem tudtam Mrs. Coulterként elképzelni, pedig igen. Jó lesz.
A másik, még nagyobb nyálcsorgást a Beowulf és az ő nagy agyonreklámozottsága váltja ki, folyamatosan. Bár a reklámszövegíró komoly kétségekbe ejtett, hogy most akkor hogy is van ez Beowulf és a gótság kapcsán; olyan hülyén nézne ki zsabós bőrpáncélban, bár a fekete-fehér arcfestés legalább dél-skandináv származásához illene. És én ráadásul tudom, hogy amúgy is geat , és az valami más, a gótok délebbre laktak, és különben is; de aztán utánaolvastam az itthon tartott szakirodalomban, mert Beowulfból tartok itthon olyat, többet is, és a szakirodalom azt írta, hogy nem biztos benne, csak valószínűsíti, hogy nem gót, nem jüt, inkább csak egy korán beolvasztott svéd törzsecske ez a geat. Mert amúgy az eposz végére határozottan és egyértelműen el is tűnnek a történelem összes színpadáról, együtt halnak utolsó nagy királyukkal, ilyen kegyetlen volt a népvándorlás, és ennyire... ööö... izé... gót eposzokat írtak ezek a különféle germán népek.
