Csak ezzel magyarázható, hogy elmegyek francia karaoke estre kettesben egy harmatos harmadévessel, és utána még csak nem is csodálkozom, hogy a férfiemberek inkább rajta lógnak fürtökben. Igaz, volt ott akkora tolongás és hangulat, hogy akadt volna nekem is, már ha időközben nem jöttem volna rá, hogy 1) mihez kezdenék én most egy ilyen igen jámbor fajtával 2) énekelni akkor is sokkal jobban szeretek, ha amúgy akadna pár ilyen igen jámbor fajta. A francia asztaltársaság a harmadik énekpróbánk után minket és az egyéb véletlenül felbukkanó magyarokat is bevont a bűvkörébe, így eshetett, hogy nemsokára tízen osztoztunk három mikrofonon, és francia slágereket énekeltünk; igen, még én is, az én franciatudásommal, igen, két lelkes francia között egy mikrofonnal, még én is. De az sem volt semmi, amikor a pincérnők, a szakács, a karaoke személyzet és a teljes vendégkör részvételével fiúk-lányok megosztásban sikítottuk a Grease nyitódalát, vagy amikor a harmatos harmadéves flörtjével összedugtuk a fejünket, és teli torokból kiabáltuk a Simple Minds Don't You -ját egy mikrofonba, ketten. Nagyon jó volt; karaoke bulira akarok menni még, és nem csak azért, mert láthatóan itt lehet a legjobban ismerkedni, hanem mert sokan sokat énekelni, miközben azok, akiknek épp nem jutott kedv vagy mikrofon, vadul táncolnak a többiek között, és nem esnek hasra a huzalozásban mégsem; az, hát az teljesen kész.
Aztán még előtte voltak olyanok is, hogy születésnapi megleptük Raont, ha már harminc múlt, és kicsit Búvárzenekarnak és Nelisnek is kijutott az ajándékokból, ha már úgy akkortájt van nekik is a születésnapjuk, és ettünk csilis-csokis süteményt, aztán másnap volt hóvihar, de később ezt elmosta az eső, és azóta is csak zuhog. Befizettem a következő francia tanfolyamra, úgyhogy most már valószínűleg nem csak számolni, bemutatkozni és tagadni fogok tudni; bár például már kiváló samponházaló ügynök lennék, dobálódznék mindenféle számokkal, aztán letagadnám még a nevemet is.Később emberekkel ittam; sört és kávét, bár ez két külön este volt. Srakker ügynök elmesélte az új képregénye tervét, Búvárzenekarral megbeszéltük, ki hogyan szoroz fejben, Brainoizzal pedig Annekét méltattuk, elvégre Anneke aranyos. A következő fejezetben Adryval arra jutottunk, hogy a macskák szeme egészen más színben veri vissza a vaku fényét, mint a kutyáké, és megtanított, hogy hogyan kell használni a telefonomon a Bluetooth-t, mert azt eddig tényleg nem tudtam. Valamint megnyugtatott, hogy két hét távlatából is látható, hogy mennyivel jobban vagyok, és például nem is beszélek teljesen összefüggéstelenül meg hülyeségeket. Márpedig én mondom, ez valami döbbenetesen nagy haladás a pár héttel ezelőtti állapotokhoz képest, akkor átmenetileg nagy hiányt szenvedtem a tagolt beszéd adományában. És az összefüggő gondolkodáséban is.
A Primordial kapcsán rájöttem, hogy a Heathen Tribes nekem jobban tetszene hangsúlyos bodhránnal, én annyira és nagyon szeretem azt a dobot, hogy már így is azzal hallom, csak mégsem; és hogy másokra is kedvet ragasztottam az együtteshez, pedig tényleg mindenkinek csak a saját felelősségére. Elvégre ez metal - ráadásul abból a fajtából, ami komolyan veszi magát, és a közönségtől is elvárja ugyanezt. Manapság pedig olyan kevés dolgot illik komolyan venni, hogy még azt sem. Nehéz feladat. Komolyan nehéz feladat komolyan venni bármit is.Mellesleg pedig szemléltetném, hogy mit félek elrontani minden egyes tollvonással; és hogy miért szoktak eltévedt alsó tagozatosok szótlanul sorban állni az asztalomnál, ahányszor csak beülök egy gyorsétterembe teázni (valamiért csak gyorséttermekben tudok rajzolni, otthon nem megy; és valamiért csak az alsótagozatosok mernek igazán érdeklődve megnézni bármit is). Az a baj, hogy innen elég nehéz lesz nyerni; már a tűzmadáron is látszik, hogy nem tudom tartani azt a fekete-fehér egyensúlyt és motívum méretet, amit akartam. A csontkunyhó még csak ceruzavázlat, de nem változhat sokat, mert ha még másfélszer átradírozom alatta a terepet, megszűnik a papír. Szóval nem egyszerű ez sem. De egyelőre rettenetesen szerelmes vagyok a tulajdon munkámba; sosem hittem volna, és azt sem, hogy ilyet is tudok.
