Black Hód Ármányai

Volt olyan, hogy szándékosan találkoztam Grafikuslánnyal, mert nem láttam rég, és furcsa volt és rossz, mert ő pedig szét volt csúszva (de nagyon), és összefutottunk Brighttal véletlenül, és az arckifejezése alapján neki is feltűnt, hogy Grafikuslány szét volt csúszva (de nagyon). Ilyenkor egy kicsit aggódom, hogy azért ugye én ennyire nem voltam súlyos októberben, bár amilyen sűrűséggel érkeznek a gratulációk, hogy már kezdek emberszabású lenni és hogy-úgy-aggódtak-értem, félő, hogy igen. Damn , szigorúan azzal a durván óbazdmeg hanghordozással, amit Eminem használ a Stan végén.

Yo.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fanzine-unk, és valahol még meg is van, mármint nem a fanzine, hanem az összes 13 száma, sajnos nem tudom, hol, de eléggé elgyalázva, ahogy legutóbb láttam. Például mert a képregények egyes számait alkoholos filccel rajzoltam, és az alkoholos filc förtelmes dolgokat tesz a szomszédos papírokkal, megfogja őket, és aztán onnantól kezdve... Ráadásul a számok nagy részének nincs meg az eredeti file verziója, és ha meg volna, sem tudnék most hirtelen mit kezdeni egyikkel-másikkal, azóta valahogy megszűnt az érdeklődésem és a Corel Draw-m is, ugye.

Vicces kis fanzine volt ez, szinte már komoly cikkekkel is, például volt benne interjú, lemezkritika, együttes-bemutatósdi, és ezeket mi is komolyan vettük; egyes rovatainkat és különösen pedig a képregényt aztán nem. Vettük komolyan. A képregényben például minden alkalommal más együttes mentette meg a világot totemállatunk, a gonosz Black Hód ármányaitól; pedig hol néztem én még akkor a Pinky & The Braint, hogy tudjam, hogy a gaz rágcsálók mindig megpróbálják eluralni a világot, ugyan hol...! (Nem, még a Cartoon Networkön sem.)

A Különbség a Hód és minden más, értelmes fanzine-forma között már a címlapon is megmutatkozott; ez mindig Feitico da Lua személyes játszótere volt, és már akkor is irigyeltem a Photoshopját és a kreativitását, azóta már nem teszem, mármint lett Photoshopom meg minden. Az áprilisi színes különszám annyiból volt különleges, hogy (bár a címlap egyen-fukszia lett; perverzül tekeredett, és a hátulján el lehetett játszani a klasszikus tulipánból-paprika-paprikából-Jancsika hajtogatóst) minden egyes lappárt más színű papírra fénymásoltunk; az utolsó számon pedig le lehetett húzni a (leszúrt Black Hódot ábrázoló) rolót, de abból nem maradt létező példány a birtokomban. A címplaszerkesztésben irányelvként érvényesülő -elme- viszont a többi számon is virul.



















Emlékezetes eseménynek számítottak a Játékok, például a világ legrosszabb történetbe foglalt anagramma-kutatásai, amire mindig meglepően kaptunk megoldást, de volt logófelismerő-pontösszekötő verseny is, azt utólag én személyesen szégyellem, de értsétek meg, éjjel kettőkor rajzoltam egy fénymásoló tetején, úgy, hogy másnap délre egy havi sátorozáshoz összecsomagolva, délcegen és egy befejezett számnyi Hódot hátrahagyva kellett megjelennem a Keleti pályaudvaron (hajnalban még a Bem rakparton sétálgattunk C.S.-el a napfénytől vörös, áradó Dunában az első buszra várva, miközben a később Pissman kódnévre hallgató, kiöregedett, részeg hippi zaklatott minket, és már tudtuk, hogy plusz egy kört kell megtennem az otthon felejtett címlapkép miatt).

A Téli tücsök meséi nyomán a Téli Hód is kigépelte véletlenszerűen, egy -illatú valami alól ki-kiszökve, hogy A SZIGETRE VÁGYOM, úgyis mint koncepcionális Sziget-beszámoló 1997-ből, amire a mai napig büszkék lehetnénk, de szerintem már csak én vagyok, mármint erre büszke. Elmosta mellőlem a gonosz, nagy idő a tettestársaimat; nyilván azért, mert túl közel álltak hozzám. És sok minden más is változott, a mobiltelefon például már nem a Győzike kategóriájú létformák védjegye, hanem eleve, akkor még nem tudtuk, ki az a Győzike, és azóta pedig a Szigetes túlélés legfőbb eszköze. Mármint a mobiltelefon, nem a létforma.

És aztán volt például az a szám, a hatos, ami a régi, lapozgatós Kaland-Játék-Kockázat könyveket idézte, és amiben azt a nehéz feladatot lehetett megélni, hogy Csirke, az átlagos rocker, egy csúnya berúgás után Nick Carter Backstreet Boys tagként ébred. De van visszaút. Még ebből a pokolból is van visszaút.

De nem feledhetem folytatásos lovagregényünket, az Éjidő Lovagja (aka. Knighttime Birds) című mega és giga és opuszt sem, ami leginkább kusza volt és össze-vissza, mert az első rész után csúfosan elveszítettem a részletes útitervet. A végén azért a hős metállovagok megnyugtatóan megmentették Anneke hercegnőt Black Hód ármányaitól (akkor volt emelkedőben a true metal csillaga, hjaj, akkor még mertünk nevetni rajta; később már inkább sírni volt kedvünk), és az is kiderült, hogy legfőbb hősünk, Sir Ripper maga... ezt inkább fedje jótékony homály, megoldásokat legfeljebb a szerkesztőségbe várnánk, de az szerencsére réges-rég megszűnt. Stepps-i Sir Floorshow és Békásmegyeri Sir Harris valódi kilétét például fiktív világéletükben az fedte (jé, kiderült, hogy valójában Duncan és Csabika volt a keresztnevük; hogy volt keresztnevük).

És hát a képregények. Végre megembereltem magam, és egy párat pixelesítettem, már csak azért is, mert időnként a WarCraftIII is unalmas, nem csak a fordítás, és ennek ráadásul több értékmentő értelme van. Vagy nem. Egyébként tényleg nem nagyon lehet elolvasni a szövegeket, és a rajzok is elég döbbenetesek (mondhatni éktelenül randák), de ezt ellensúlyozandó rajtuk az olcsó fénymásolatok minden varázsa, például hogy még kevésbé olvashatóak és még sokkal csúnyábbak, mint az eredetik. File-tisztogatás közben többször is elkínzottan kérdezgettem, hogy "ez a hülye, ez ki volt" , és nem kis szomorúsággal töltött el, hogy általában a különösen fájó részeknél én saját magam.

Black Hód ármányai 2.
Egy régi történet

avagy hogyan küzd Bruce Dickinson, ha a Gonosz pólógyártásba kezd










Black Hód ármányai 3.
Nővérem, irgalmazz

ne keveredj szerzői jogi perbe a The Sisters of Mercy-vel, még zseblámpája is lehet








Black Hód ármányai 4.
1 pillanat, kérem!

harkályok a Marsról, és miért késett egy órát a Faith No More a Szigetes koncerten









Black Hód ármányai 5.
Bocs, tényleg egy pillanat...

eseti napfényhasogatás után a Paradise Lost tagjai visszafestik a világrendet, és a szemhéjukat is










Black Hód ármányai 6.
Seggrészeg Bús Szerelmi Dúdolgatós

azóta sem árulták el a Radiohead tagjai, hogy miért érdemes a földre feküdni










Black Hód ármányai 8.
A Halál Havában

eladjuk Trent Reznort, hisz talpig Fekete (biciklisnadrágban) Dalnok; később hatásosan reklamál








Black Hód ármányai 9.
Hé Mr. Hóember

majd ha fagy; a Dog Eat Dog síparadicsoma és az Immortal hószörnyei között zord a tél








A stáb egykori, állandó tagjai a következők voltak: PartIII Asztrogóttal közös álnevünk; C.S. Asztrogót egymaga; Feitico da Lua (aki keveset írt, de annál jobban, és összetördelt mindent, amit csak egy újságba tördelni kell és lehet) életem akkori legnagyobb szerelme; Footer és [Version] pedig személyiségem lehasadt részei, úgyis mint sosem akartam, hogy kiderüljön, hogy túl sokat írok ahelyett, hogy értelmeseket.

Azzal pedig senkit sem akarnék rémítgetni, hogy később Cudar Gyíkok néven újabb totemállatot emeltünk a nyáladzó idiotizmusnak, érjen majd mindenkit meglepetésként, ha egyszer eszembe jut.