Tegnap aztán még egyszer bementem, és kipakoltam a fiókomból, és lepakoltam az asztalomról, és utána elmentem, és tésztáztam egy nagyot Brainoizzal, és főleg minden másról beszéltünk, és az jó volt. Az elmúlt másfél héten vagy négy (kisebb, nagyobb, még sokkal nagyobb) fordítási munkával kerestek meg, éhen hát nem fogok veszni, csak nagyon nehéz felmérnem, hogy most, hogy felszabadult egy hónapom, tulajdonképp mennyivel vállalhatok többet. Mert alvásból még van lemaradásom, legalábbis ha abból indulok ki, hogy megszakítás nélkül álmos vagyok.A borítónál elérkeztem abba a stádiumba, amikor szabályszerűen beleszeretek a rajzba, és ez nem jó, mert innentől kezdve minden egyes vonaltól előre rettegek, hátha az rontja el végleg, és azért ahhoz még nagyon az elején tartok, hogy ez sok-sok-sok vonalat jelentsen. Rajzolás közben persze változott az eredeti elképzelés is, és nem jó, hogy főleg erdők tűntek el róla, mert történetesen az lenne a legtöbb a kötetben (és nem csak a betűk alá fektetett halott fák okán), és egyébként egyre jobban idegesít, hogy olyan gyenge vagyok emberi anatómiában.
Tegnap este aztán elalvás közben ambíciózus új rajzot is kitaláltam, lenne rajta boci és csillagködök, de ebben még nem vagyok biztos, abban sem, hogy megrajzolom. Közben pedig mindent megtudtam a Die Hard -ról, amit sosem akartam; és jéééé, én nem is tudtam, hogy abban is Alan Rickman volt a főgonosz (igaz, nem is láttam azt a filmet).
Kaptam új kék gyűrűt ahelyett, ami Párizsban szabályszerűen szétpattant, ó, persze, ezt nem is írtam, a párizsi útibeszámolóval is adós vagyok még, de komolyan meg akarom írni, már csak azért is, hogy ne felejtsem el. Sőt, még az egy évvel ezelőtti ír kirándulásról is vannak eszembejutós dolgok, például Wolfe Tone és az a tökéletes érzék, amivel az írek még a magyaroknál is mindig alkalmatlanabb időpontokat választottak a szabadságharcaikra (kis kitérővel a Wind that shakes the barley egyes sorai felé). De hogy szavamat ne feledjem: az új kék gyűrű még titokzatosabb és selyemfényűbb, mint az előző, és napsütötte tengervíz színe van a napsütötte ég kékje helyett; cserébe egy számmal nagyobb, de ez legalább végleg eldöntötte, hogy melyik kezemen akarom hordani.Bár ebbe nem fogok napfényt és szerelmet gyűjteni, most épp nincs akkora túltermelés egyikből sem, hogy gyűrűbe kellene gyűjtenem. És különben sem jöttem rá sosem, hogy az előzőből hogyan kellene kiszednem azt a rengeteg ragyogást, amit tavaly belegyűjtöttem.
Ma éjjel pedig gyertyát fogok gyújtani az öreg Szent Mobhi-nak, ha már Mindenszentek éjszakája lesz (meg holnap a napja, de nappal gyertyát égetni, az olyan nem-gót), és tavaly nem hagyta, hogy repülőgépestül lepottyanjunk. Különben is szipmatikus szent az öreg, bár azt hiszem, mintha nem ő imádkozta volna át Glasnevint a Liffey északi partjára, hanem valamelyik türelmetlenebb szent tanítványa (Kolumbára tippelek, ő nem a zen-hajlamú kolostorlakók közé tartozott).
