Tegnap hazatakarítottak minket kora délután, mert félő volt, hogy a tüntető tömeg kárt tesz az épületben, amint az Andrássyn aláhömpölyögve összetéveszt minket valamelyik követséggel. Tömeg, az ugyan nem hömpölygött, de mindenki ritka boldog volt az ajándék fél nap szabadsággal, én például - mily meglepő - átaludtam.A politikáról továbbra is egyszerű és naiv gondolataim vannak, például, hogy milyen jó lenne olyan országban élni, ahol az ember anélkül olvashat Tamási Áront, hogy szélsőjobbos fosztogatónak tartanák, és hogy esküszöm, kivándorlok Csádba, ott ugyan talán még lőnek is, de legalább egyik oldal sem az enyém, nemhogy a családok és barátok körén át mind a (hatszáznyolcvan)kettő, hogy az összes miatt lógatnom kelljen a fejemet.
Találtam szintén egyszerű és naiv gondolatokat, nagyon egybecsengtek az enyémekkel, és újfent megállapíthattam, hogy igen, az írek tényleg a nyugat magyarjai - de akkor miért hagyják ki a csípőspaprikát a kosztból? A Primordial pólós kölyök szerint sincs már közép, a világ egyre sötétebb, az egyik oldal a másik karjába kergeti az embert, és gyanítom, csak azért nem tette hozzá, hogy nemsokára az utcán ütik majd egymást az emberek, mert az Dublinban (is) a bevett szórakozási formák közé tartozik.
Miután tegnap eldöntöttem, hogy innentől straight edge leszek, mert az mennyire tetszik már, pillanatnyi emlékezetkiesés alatt vettem két üveg pálinkát a hosszú és esős útra. Aztán ráébredtem. Hogy mi is ez itt a kezemben. Kénytelen leszek majd csak a visszatérés örömére meg sXe-ülni, vagy akkor sem. Addig pedig éljen a kábítószer, az alkohol, és az alkalmi szex - na ugye, eddig is ez tette ki életem túlnyomó részét!
Igen, ha az ellenőrzést akarnám visszanyerni a függés helyett, akkor nekem bizony a kávéról és a nyafogásról kellene leszoknom. Jellemző, hogy a straight edge mozgalmat férfiak találták ki; sehol sincs benne szó a kényszeres fogyókúra és a szemöldökfestés megtagadásáról, vagy hogy csak a derű óráit számold, az édesítőszer kalóriáit ne.
És most negyedig sem vicceltem. A modern nő saját maga testi, szellemi és lelki elpusztítására kényszerül, ha meg akar felelni a világnak. És iszonyatos nyomás nehezedik rá, hogy ezt tegye. Messze nem a narkotikumok a legveszedelmesebbek. Hanem a minden áldott percben újra és újra megerősített, ránk erőltetett rögeszmék.
Megvettem a piros hajfestéket (igen, tudom, társadalmi nyomás; de mondtam én, hogy valaha is ellen tudtam állni neki? nem), de azt hiszem, a betonkemény zseléről lemondok, a múltkor csak egy morzsányi hajhabot kentem a fejemre, és aztán egész nap azon gondolkoztam, melyik papírzacskó lenne elég nagy, hogy elrejtsem azt a hathetes állott koszra emlékeztető végeredményt. Tervezem az útvonalat. Bakancsot viszek; túrázni fogok. És csokit is viszek. És olajbogyókonzervet. Kockasajtot és zacskós levest.
Tervezem, hogy enni is fogok, igen. És nem, nem, akkor sem fish and chips-et.
