Hörr. Fáj a fejem. Nem haladok semmivel. Semerre. Mert amikor haladnék, akkor alszom. A fenébe is, sejtettem, hogy sokáig tart majd ledolgozni azt a szeptemberben felhalmozott alváshátrányt, de hogy ennyire? És hogy még csak négy nap telt el? Rendet kellene raknom, de alszom. Mosnom kellene, de alszom. William Morrist akarok olvasni, de alszom. Ismeretetőt is szeretnék róla írni, de... hihetetlen.. alszom. Aludnom kellene... na végre valami, ami megy!Manapság mindenki kísértetekkel ébred, vagy csak úgy, megmagyarázhatatlan időpontokban, de ugyanakkor, mint a többi szorgos hangya. (Én nem, én alszom, akkor is, igen.) (És különben is, hol újdonság már az nekem, ha kísértetekkel ébredek?) Érdekes. És mint a világon szinte minden más, ez sem jelent semmit sem. Amikor eljön a világ vége + az apokalipszis + a minden, nohát, a jelenéses János nem jelezte előre, hogy a hajnal negyed négykor csapatostul felriadó, kába irodisták az első jelek közé tartoznak majd.
A világ amúgy szép, az időjárás is szép, csak olyan csúnyán. Azaz igazán felhős-szeles ősz van, és ez szép, de voltaképp, ha az ember az időjárásról beszél, akkor erre bizony azt mondja, hogy csúnya. Pedig ha csak a színeket és az árnyékokat, a levelek táncát és a felhők haragos bodrait nézem, akkor szép. (Ha a fejemet épp letépi az orkánerejű szél, és közben a zoknicsücskömig eláztat az eső, az viszont borzalmas, akkor is, ha szép.)
Istenem, de gyűlölök borító- és fülszöveget írni. Büntetésből.
Hiába erősödik a Sötét Úr szorítása a világon, a remény nem alszik ki. A kényszerű szövetségek barátsággá nemesednek, és a kitartás, ha apránként is, de elnyeri jutalmát. Hőseink rendületlenül haladnak a céljuk felé, bár sokszor embertelen árat kell fizetniük azért, hogy megmaradhassanak a saját maguk által helyesnek vélt úton.
Rand al'Thor mindent megtesz, hogy még az Utolsó Csata előtt szövetségbe fogja az emberiséget, de ahogy egyre elvakultabban hajszolja célját, a keserűség mindinkább eluralkodik rajta. Perrin a seanchanok oldalán harcolva próbálja meg kiszabadítani feleségét a shaidók fogságából, és a győzelemért százakat is a legszörnyűbb rabságra adna. Mat kénytelen felvállalni azt a szerepet, amit a legjobban gyűlöl, ám hogy hadvezérként menthesse szerelmét, új, minden eddiginél pusztítóbb fegyvereket kell bevetnie. Elayne megingathatatlan bátorsággal küzd édesanyja trónjáért, Egwene pedig csendes kitartással, fogolyként próbálja megdönteni Elaida őrült uralmát a Fehér Toronyban, de még ha sikerrel járnak is, vajon lesz-e idejük új egységbe kovácsolni alattvalóikat? Az Illúzió véget ért, és a Tarmon Gai'don már közel...
Igen, és a borító- és fülszövegek is legalább annyira gyűlölnek, mint én őket. Ez is olyan éktelenül tenyérbemászó lett...
És még mindig nem tudjuk a válaszok felét sem. És már csak egy kötet van hátra. És abban még Moiraine-t is vissza kell lopniuk az -lfinnektől. És Matnek még félig meg kell va... hé, Matnek hollói vannak, botja, titkos, ősi tudása, és a jósálmok szerint félig meg fog vakulni! Nocsak! Mat egy darab Odin lenne? És akkor Perrin? És mire véljem Rand bal kezét? És hogyan lesz Beldeine Egwene Krónikaőre?
És még ezer elvarratlan szál. Tényleg nem ártana már, ha meggyógyulna az öreg Jim, és befejezné végre...! Igen, igen, én is függő lettem.
