Sötét, komor napok virradtak rám, amióta a koffeines pezsgőtablettám beesett a félig beépített szekrény mögé. És amióta elköltöttem az összes aprópénzemet. És amíg a kávéautomatát nem alakítják át úgy, hogy bankkártyával is működjön, persze. Vagy tízezressel. Bár, mivel nem ad vissza, lehet, hogy akkor meg kellene innom kétszázötven pohár kávét egyvégtében?Lehet, hogy attól még én is felébrednék.
És lehet, hogy nem.
Idebenn nálunk már fűtenek.
Odakinn kék ég előtt villódzik az aranysárga lomb. A XIX. századi villák homloka gondtalan-fehér. Döbbenetesen szép őszünk van, szinte költészetért kiált, de aztán rájöttem, hogy annyira azért mégsem. Fogok én olyanokkal bíbelődni, hogy szótagszám, rím, és ritmusképlet. Különösen, mivel a szilánkszerűen felvillanó, töredékes szabadversekben hiszek.
Eseti jelzőhalmozással, persze.
Letöltőben vagyok életem első audiokönyvével, mert azt hazudták az mp3-lejátszómhoz csomagolt szórólapon, hogy kettő járna ingyen, de valójában csak egy. Úgyhogy legalább jó hosszút választottam. Gondolkoztam azon, hogy A Káosz Ura kellene az öreg Robert Jordan-től, mert az negyvenegy órányi szöveg, és az már valami; de egyrészt megvan angolul is, magyarul is, könyvben is, másrészt a sorozta kellős közepe, harmadrészt számomra épp ez a (negyedik-ötödik-) hatodik kötet az egész időkerekesdi mélypontja.
Úgyhogy más lett a nyertes. Egyébként nem is olyan rossz az alapötlet; ha az ember előfizet az audiokönyvesnél, akkor egy (vagy két) könyvet ingyen kap minden hónapban 18 (vagy 23) dollárért, és a többit is 30% kedvezménnyel; és ez nem rossz, különösen, ha az ember mondjuk sokat utazik, nem alszik el közben, vagy csak gyakorolni akarja a hallás utáni angol szövegértést (és egy kicsit a beszédet is; mert ahogy az íráskészséget nagyban fejleszti a passzív gyakorlás, az olvasás, úgy a beszédet is csiszolja, ha az ember sokat hallgat idegen nyelven) (Asztrogót például úgy tanult meg angolul, hogy zűrös kamaszéveiben minden este végignézte az összes alternatív műsort az MTV-n; tegyük hozzá, hogy akkoriban az MTV tényleg elképesztően jó volt, olyan tévé azóta sincsen) (ők találták fel a valóságshow-t is, és bár így utólag már kínosabb beismerni, de a Real World első szériája még mindenkit, igen, igen, engem is lenyűgözött). Netán - mint a fő célcsoport, az amerikai népesség jelentős része - lassan és nehézkesen olvas. Igaz, én meglehetősen gyorsan olvasok, és ahogy A Káosz Ura sem tartott negyvenegy órát, lehet, hogy kissé türelmetlen leszek majd a letöltendőm huszonkilencedik órájánál (és hányszor elalszom majd közben); és lehet, hogy egyáltalán nem fog működni az egész, akkor pedig sosem tudom meg, mihez kezdtek a XIX. századi Angliában a varázslók. Legfeljebb ha kölcsönkérem Brainoiztól a nem-hangos könyvet.
