Az esküvőt megelőző nap még rengeteg mindent el kellett intéznünk, ennek örömére ismét ittunk pusztítóan erős feketekávét Párizs belvárosában, de sok másról nem számolhatok be, mert akkor már két hete hajráztam a Jordan könyvvel, és lépten-nyomon mindenütt elaludtam. Igen, igen, még a bürokráciával hadakozva is; egyébként tényleg mindent túlbonyolítanak, amit csak lehet, ehhez képest idehaza ügyintézni, piha, meg hah, egyszerű.
Szombaton persze egész délelőtt szemerkélt az eső, és valami olyan páratartalom volt, hogy kis híja, hogy nem kellett búvárpalack a létezéshez. Csináltattunk csodaszép csokrot, aztán készülődtünk, és a szokásos problémák, hogy de-hogy-áll-a-hajam és jó-e-ez-a-nadrág.
A polgári szertartás ebben a kastélyban volt; eredetileg nem ott lett volna, sőt, valahol egészen máshol - épp csak az előző hétvégén valaki felgyújtotta a polgármesteri hivatalt, és ez nagyban hátráltatta, hogy ott esküvőt tartsanak. A tűz egyébként kifejezetten (és kifejezetten sikeresen) az irattárat célozta, így az esküvő előtti hetet vidám dokumentum-pótlással tölthették a házasulandók, szerencsére anyáméknak mindenről volt másolatuk, de az aznapi másik pár nem volt ilyen előrelátó. Feltételezések szerint amúgy is az ő egyik haragosuk gyújtotta föl a polgármesteri hivatalt, hát, én nem tudom, de tény, hogy volt egy-két olyan alak az ünneplő tömegben, akiket még egy extra-gettónigga-vagyok klipben is erős túlzásnak érezne az ember. Miért kell egyeseknek röhejes közhelynek álcázniuk magukat? Nem fogom megérteni sosem.Mi ellenben egy csepp tömeget sem alkottunk, az ifjú párral egyetemben talán ha tizenegyen voltunk (egészen pontosan tizenegyen, addig még el tudok számolni), ebből hárman leánygyermekek (a vőlegény lánya és mi ketten), további családtagok és barátok, semmi rózsaszirom dobálás és egységes koszorúslány-ruha (hála a mindenségnek - az egységes ruhákban általában az a legegységesebb, hogy mindig, mindenkinek rosszul állnak), de ettől még nagyon hangulatos volt az egész. Ah, és virágmintás selyemtapéta és aranyozott kempingszékek (bársony ülőpárnával) (komoly), és a végtelenbe nyúló, zöld gyep; kastélyt akarok! Igazán festői környezet egy esküvőre. És amúgy is. Csak személyzet is legyen, aki rendben tartja, ugye.
Az eseménysor következő részét a buddhisták meditációs célzattal lekerített kis birtokán töltöttük - kastély, melléképületek, teraszok, lugasok, rózsák a falon, arborétum, ciprusok, mamutfenyők, alulról is, vadszőlővel befutott, hatalmas kőfalak - szertartás, szaké, állófogadás, aprósütemény, sült paprika, kecskesajt kockákon, különös szerzetek, nagy séták, hát, itt tényleg el lehet lazulni, az egyszer biztos, hogy ellazulni, hát aztán itt tényleg lehet. Bár talán nem térek át buddhistának mégsem. Mi már közel ötszáz éve az anyanyelvünkön imádkozunk. A fene fog ennyi idő után áttérni, és épp a szanszkritra.A földi hívságok közül is különösen a magassarkú cipőket ellenezhették a terasz építői, úgyhogy mindenki szétverte és kitörte a legalkalmibb (nyilván legdrágább) cipellője sarkát, valamint a bokáját, és megbillent, és elesett, és kiöntötte, és elejtette. És fellökte. De azért kellemes volt, bár kicsit néha zavart, amikor tört angolsággal, ellenben súlyos francia akcentussal próbáltak meggyőzni arról, hogy bizony nekünk is érdemes lenne tájékozódnunk arról az enyhén palócos "nemjó"-val kezdődő, a bennünk élő Buddha felébresztését szolgáló kis mondókájukról, de miért épp akkor, amikor végre kihozták az ételt? Egészen békésen tudok hallgatni, de ha közém és a sült paprika, kecskesajt kockákon közé áll a prédikáció, akkor annyira mégsem.
Később átvonultunk egy hamisítatlan francia kisvendéglőbe, és elképesztően finom, hamisítatlan francia vacsorát költöttünk el, elképesztően finom, hamisítatlan francia borokkal. Melun-i brie-t minden asztalra! Sőt, melun-i brie-ből készített sajtmártást, félig átsült marha hátszínnel és pirított baconcsíkokkal áttekert, párolt ceruzababbal minden asztalra! És persze madártejet.
És másnap már megint esett az eső, valamint most már egészen biztos, hogy az ellenségeimnek csak egyet kívánok: utazzanak Air France-szal a Charles de Gaulle-ról. Sokszor. Ennél rosszabbat kívánni sem lehet.
De hát összességében csudaszép volt és csudajó, és sok-sok-sok boldogság.
Ezt műveltem hát a különféle francia kastélyokban. Tapsi nyuszi, második bé osztály, fogalmazás vége.
