Amikor már álmomból felriadva is tudtam, hogy ez melyik felvonás melyik része - volt alkalmam tesztelni a dolgot, három napig zenével aludtam, és néha felriadtam - akkor úgy gondoltam, pihentetni kéne kicsit ezt az operát, mielőtt hirtelen megunnám. Azóta úgy tűnik, az E lucevan le stelle mellé lassan megtanulom a Je crois entendre encore-t és az Una furtiva lagrima-t, mert kommersz tenor áriából sosem lehet elég (a Nessun dorma nem jön be, ez van), és kiderült, hogy ha olyan szöveget énekelek, amit nem értek, az nem zavar annyira a szövegalkotásban, kivéve, ha egy igazi ír dallal próbálok megbirkózni, és eleve elbukom azon, hogy a hangalakokat legalább nagyjából az írásképhez társítsam.
Aztán leszoktam arról, hogy Trisztánnal és Izoldával aludjak (nem egy ágyban, nem tartok hangfalakat az ágyamban), és rögtön elkezdtem hülyeségeket álmodni, például egy meglehetősen jól formált, de akkor is ijesztő vámpíros történetet, és bármennyire is keveset kéne igazítani rajta, hogy tényleg működjön, 1) nem most kéne új történeteknek beköltözniük a fejembe 2) beteg és nyomasztó egy álom volt 3) miért csak tragikus történetek jutnak az eszembe? Lehet, hogy éjszakára visszateszem Wagnert, attól legalább szépeket álmodtam, még ha néha szomorúakat is.
Ezen kívül Impatienttel voltunk moziban és fröccsözni, és jó volt, sütöttem gyömbéres-fehérborsos sütőtöklevest füstölt sajttal és whiskey-vel, és az is jó volt, és történetek laknak a fejemben, ami ugyan nem egyértelműen jó, de azért küzdök velük, hátha.
