és tényleg

A hét végül még annál is hosszabb lett, különösen, ha hozzácsapom a hazaút óta tologatott megfázást, amiről olyan makacsul és sikeresen nem vettem tudomást egy héten át, hogy aztán az első valóban szabad napomon atombombaként robbant. Persze megértem, már szombaton is vacakul voltam, aminek nyilván nem használt vasárnap órákon át a hideg szélben gyalogolni és kicsit megázni; hétfőn órákon át a szeles napsütésben gyalogolni (szerencsére megázás nélkül); kedd este vagy két órán át egy nyitott teraszon sörözni; szerdán további szeles városnézéseket eszközölni, félig még vizes hajjal; csütörtökön pedig csak simán elmérni, mennyire van hideg.

Leginkább azért nem ülhettem békésen otthon egy bögre forró, gyömbéres-mézes whiskey-vel a kezemben (azon kívül, hogy a whiskey megcsúfolásának érezném, bár finom lehet), mert kivételesen és mindenki legnagyobb megelégedésére sikerült iderángatni a fórumita Anathemánok legjavát, ha már az Anathema a környéken koncertezgetett, és vasárnaptól csütörtökig amerikaiakkal, finnekkel, hollandokkal, törökökkel, románokkal rohangálhattam, rövid időre még egy grátisz iráni is felbukkant, és hát nagyon jó volt, csak nagyon fárasztó. Tömegközlekedésre például csak akkor szálltunk, ha sikerült meggyőznöm az épp aktuális csapatot, hogy 1) messze megyünk 2) nem szép a kilátás út közben. Amúgy gyalogoltunk, és gyalogoltunk, és néha közben ettünk és ittunk is.

Meg voltunk persze Anathema koncerten, ami úgy az elejétől a backstage partyig egy OMGWTFBBQ, mármint hát ez nagyon jól sikerült, de tényleg, diszkóslágerekre ugrálni a lányokkal meg a különféle szívem csücskei fürtösökkel, meg beszélgetni lényegtelenül, de jelentős dolgokról, meg vigyorogni rettenetesen, hát tényleg páratlanul jól sikerült az az este.

 Szóval most van mit kipihennem, a nyaralás és ez, két hét teljesen szokatlan izgalmatosság, nincs is kedvem visszatérni a hétköznapokba, de hát ugye az meg nem kedv kérdése. Most plédául kezd beütni a NeoCitran, úgyhogy borulok is vissza az ágyba.