A dolgok csendesek és elmosódottak, mint egy esős szeptember délután, és pont olyan álmosan szomorkásak; nincs bennük semmi végtelenül lehangoló, csak egy kis melankólia és céltalanság, például, hogy mire jó ez vagy az, a legtöbb dolog semmire sem.
Ilyenkor nem segít, ha az agyam is rátesz egy lapáttal, és például már a hazaindulás előtti napokban egyfolytában arról álmodok, hogy metrózom ki a repülőtérre, és azon gondolkozom, hogy jaj, hát idén sem néztem meg a szökőkutas parkot és a kék házat, és a sziklaoromra épült középkori templomot sem, és ezeket a helyeket ugyan mind nem szeretem igazán, de három éve is csak átrohantam rajtuk, és lehet, hogy érdemes lenne alaposabban szemügyre venni, mert azért mégis csak szépek. Persze, majd legközelebb, majd jövőre, de most bűntudatom van és hiányérzetem, rettenetes hiányérzetem, amiben nyilván az a legrohadékabb, hogy közben tudom, hogy valójában nem létezik sem a szökőkutas park, sem a kék ház, sem a sziklaoromra épített templom, és úgy elég nehéz megnézni őket. Álmomban meg akkor megyek oda, amikor a tudatalattim épp olyan helyekre akar elzavarni, ahol alapvetően nem érzem jól magam, nincs repülőjegyhez kötve sem. (Ilyen szempontból Párizs még istenes, álmomban is csak egy-két zavaró térbe és műemlékbe szoktam belefutni, de London például szabályosan nem euklidészi, és ami a ködös elképzeléseim szerint a Tower helyén és környékén van, az nagyon szép és nagyon beteg.) (Skócia és Írország ellenben még szebb és még frissebb.) De azért utána napokig hiányérzetem van, és az utolsó nap hiába buszozom körbe a kedvenc részeimet, és hiába bukkanok újabb érdekes házakra és terekre, végig ott van és idegesít, hogy de a szökőkutas park és a kék ház.
Közben átbillent valami, és mintha sikerült volna végre betennem a lábam az ajtórésbe, kezdenek megnyílni a szövegek, Antoine épp most csomó újságcikket linkel az apjáról, és a többségüket értem, valamint hosszú és nyűglődős kalandok után visszataláltam a tanfolyamra is (nem volt egyszerű, a kiküldött címhez képest simán elköltöztek, nekem pedig nem szólt senki) (mert hogy már le is mondtak róla, hogy valaha visszatérek) (tényleg érdekes lesz mintegy 50 órás kihagyás után megírni hétfőn a félidős tesztet).
Meg voltam többfelé visszafogottan bölcs is az interneten (és hiú dög, aki erre büszke), és sosem aludtam eleget, és az utolsó igazán forró napon kijött az illatszer allergiám, és hajnalban agyoncsipkedtek a szúnyogok. (És ezek után voltam visszafogottan bölcs az interneten, szóval még büszkébb lehetek rá.)
