jelentem

Szó sincs róla, hogy unatkoznék, vagy hogy ne történne semmi, de viszonylag kevés olyasmi van közte, ami hirtelen közlésekre ragadtatna - bár voltunk a hétvégén fenn a hegyi házikóban lecsót bográcsozni, és utána úttörővasútaztunk (tudom, ma már gyerekvasutaznak, de mi öregek vagyunk, na) és a plafontól az üléstámláig szponzor-logókkal borított villamoson pedig élő közvetítésben láthattuk az olimpia első magyar érmét, elég bizarr volt, utána gyorsan ittunk is egy sört az ijedtségre.

A kánikulától nyűgös vagyok és ragadok, a hajnali és esti viharoktól mindig megijedek (amikor például a arra ébredek, hogy a lábamra esik az eső), az internet megint kezd nagyon bosszantani, bár roppant érdekes dolgokat tudtam meg, csak izé, előbb vagy utóbb mindig belefutottam olyasmibe, ahol az emberek nem csak tényt és tudnivalót osztottak meg, de úgy a lényegüket is. Véget ért a francia tanfolyam, és szerintem már most kezdek felejteni, kell szereznem valami kifejezetten nyelvtani gyakorlatokra nehezdő könyvet (olyamit szeretnék, mint az English Grammar in Use, csak ugye egy más célnyelven), és közben újabb novellákat olvastam el a reptéren vett kötetből.

Robert Holdstock: Mythago Wood

Amikor először megláttam a könyvet, azonnal éreztem, hogy hiába nem tudok róla semmit , nekem ezt most azonnal meg kell vennem, mert ilyen borítóval csak különleges lehet. Persze tizenöt évesen néha még téved az ember, de ezúttal nem nyúltam mellé: sikerült vakon kiválasztanom a XX. század egyik meghatározó fantasy regényét.

Cikk az SFmag.hu-n.

és még az eső is szép szürkén esik

Mother of God, zörög a fejemben némileg elképedve, mert írásban és gondolatban inkább angolul káromkodok, ráadásul magam sem tudom, épp miért, hiszen egész hatékony napot zárok, leszámítva a nyomasztó álmokat, a rossz híreket, és azt a szomorú tényt, hogy a pizsamám ujjának sikerült belelógnia a frissen kiégetett, cinóbervörös üvegfestékbe, és az bizony ráragadt. Pedig a frissen kiégetett üvegfestéknek már nagyon nem kéne ragadnia, pláne a pizsamámra, mert az üvegfesték sajnos kimoshatatlan, a pizsamám pedig nem cinóbervörös. De ezen kívül fényképéeztem napfelkeltét, felfogtam a francia nyelvtan újabb kacifántosságait (azt hiszem), bepótoltam az össze-vissza megjegyzésekből álló naplómban két hetet, és majdnem kitaláltam, mit vegyek fel holnap.

interjúk meg ilyenek

Eszembe jutott, hogy fogalmam sincs róla, hogy mi volt az első interjú, amit csináltam (volt egy Dark Clouds interjúnk, de egyszerűen nem emlékszem rá, hogy ott lettem volna, amikor elkészült; persze ennek ellentmond, hogy tudom, hogy az ADs kávézójában... ööö, ennek viszont ellentmond, izé, ennek nem mond ellent semmi sem, akkor az lehetett az első); hogy mi volt az első angol nyelvű interjú, és hogy mi volt az első élőben elkövetett angol nyelvű interjú, és hogy e két utóbbi egyáltalán külön volt? Azt hiszem, talán külön, azt hiszem, talán az első angol cuccunk egy nyúlfarknyi e-mail interjú volt Jeff Walkerrel a Blackstar kapcsán. Igen, és aztán voltak telefon-interjúk, vagy ki tudja, valamelyik fürtöst kaptuk el a Dynamon? Hah, életem metálos szakasza, kár, hogy már a kazetták sincsenek meg, mármint azok, amelyikre felvettük az interjúkat. Meg a többi, illetve az eszköz, ami lejátszaná őket.

Most megint interjút kell leírnom, és már felvétel közben is érezni lehetett, hogy ők halkak, a háttér hangos, és bár mp3-ból jóval kényelmesebb leírni bármit, mint annak idején magnóról mindent visszateklergetve, a lényeg nem változott: a munka ezen része ocsmány. Ráadásul közben mindig azon kattog az agyam, hogy ezt mennyivel jobban meg lehetett volna kérdezni, hogy ennél mennyivel okosabbat lehetett volna kérdezni, de hát sajnos ez nem így megy, az interjút magát nem lehet visszatekerni egy kicsit, csak a felvételt.

kedves időjárási frontok, ti mind a ketten

Jó, erre aztán annyira rám szakadt az elöl hasogató, felül pedig egy tíz centi vastag márvány asztallap tompáságával víz alá nyomó fejfájás, hogy bárhova bármivel menés helyett inkább hanyatt fekve vinnyogtam a nap nagyobbik részében. A saját gondolataimat nem fogtam fel, nem lett volna sok értelme ennél összefüggőbb dolgokkal foglalkoznom, kivéve, hogy este kellett, például interjút csinálnom amerikai fantasztikus írónőkkel, hát, kicsit azért végig úgy éreztem, hogy tejóisten, mekkora baromságokat kérdezek már.

breaking news

Megkerült a novelláskötet. Elbújt egy sokkal nagyobb könyv alá. Nem hiszek az ártatlanságában, szerintem csak azért csinálta, hogy keressek magamnak más francia könyveket online és elektronikusan. (Miért nem lehet hobbitot vásárolni villanyformátumban? Miért nem fordították le azokat a könyveket franciára, amiket én élveztem magyarra fordítani*, hogy kényelmesen olvashassak olyasmit, ami érdekel? Miért nem tudom, mit vegyek fel, és mit írjak fontos emailekben, és miért kell ezen egyszerre gondolkoznom hajmosás közben? Nem valami hatékony, ha felveszek egy határidőt, és elküldöm az almazöld blúzomat...)

A horoszkópom szerint ma érdemes lenne nem kiábrándítónak lennem, igazán, miért állítanak lehetetlen feladatok elé már kora reggel. Ma nem rollerezek iskolába, mert délben már 32 fok lesz. Ez már önmagában kiábrándító, bár ha jobban megnézem, főképp az időjárásra nézve az.

* Olyan könyv nyilván nincs, amit élveztem fordítani, a fordítás nem élvezet, hanem kínlódással és marcangoló kétséggel és önváddal teli rabszolgamunka, ahol csak az biztos: hogy az ember mindig elront valamit. Még élete legjobb fordításában is. Még ott is lesznek félreértett mondatok, félreérthető elgépelések, rosszul megválasztott szavak. De azért vannak olyan könyvek, amiket szerettem, és bármikor szívesen elolvasok.

azért ügyes vagyok

Ma reggelre sikerült eltüntetnem a novelláskötetet, ami ugyan nem volt igazán jó, de a 6-8 oldalas novellákból pont el tudtam olvasni napi egyet.Most akkor olvashatok Poe-t Baudelaire fordításában (public domain ftw), bár kissé tartok tőle, hogy nem csak azért lesz nehéz, mert 1856-ban még a mainál is nehezebb volt a francia, hanem mert ezek ketten együtt biztos hatványozottan... választékoskodtak.

az időjárás pedig egyszerűen imádnivaló

Zokni helyett vastag, zöldes aloe vera zselét viselek a bal lábamon, muszáj, ha már azt forráztam le a filter helyett. Igazából rejtély, miért tettem, a málnatea sokkal finomabb. Reggel a táv szebbik felét rollereztem, le a Dunaparton, át a Lánchídon, aztán délben vissza; a világ legkeményebb nektarinját sem érdemes könyvek közé tenni, mert lekvár lesz belőle; és elolvastam már négy francia novellát a reptéren szerzett kötetből, és ha a mondatokat nem is mind, a történeteket azért értettem.

      Estefelé érkezett meg Kőris anyóhoz, aki jóval barátságosabban fogadta, mint a lánya, és Szikla kovács nemsokára jóllakottan, átmelegedve hevert a takaros hegyi házikó egyik sarkában. Félálomban ki-kisandított még a felhőkön átpislákoló csillagokra, és arra gondolt, jó ez így, fenn a hegyen, a szél szavát hallgatva, a tűz melegében sütkérezve – aztán, hogy de mégis jobb volt a kunyhó küszöbén aludnia előző este, bármennyire fázott.
     – Eszedbe se jusson! – szólt oda neki erre Kőris néne, aki még a tűz mellett ült, és dudorászva varrogatott valamit.
     – Micsoda? – morrant vissza Szikla kovács döbbenten, bár felébredni még erre sem ébredt fel teljesen.
     – Azt nem tudom – kattogott tovább Kőris néne gyűszűjén a tű –, de még a szél is feltámadt arra, ami az eszedben járt, és az hiányozna csak, hogy megint vihar legyen! Aludj inkább! Fölösleges olyasmin marnod magad, amin ma este már úgysem segíthet senki sem. Örülj annak, amid van; a takarónak a hátadon, a vánkosnak a fejed alatt, és ne érdekeljen, mid volt, vagy mid lehetne!
     Szikla kovács egy pillanatra elgondolkozott a vén javasasszony szaván, aztán még jobban befészkelődött a takaró alá. Próbált örülni a párna jó meleg vászonillatának, a tűz pattogó ritmusának, de végül azon kapta magát, hogy a legjobban annak örül, hogy előző este mégis a hidegben alhatott. Mielőtt ettől újra elkomorodott volna, szerencsére elnyomta az álom, és Kőris néne elégedetten hallgatta, ahogy a szél panaszos sóhaja is egyenletes szuszogássá csendesül.

nap, hold, bolygó

Persze legalább annyiból megérte nem aludni, hogy amikor végre elindultam bedőlni az ágyba, szembe jött velem a napfelkelte, és akkor azt néztem még egy bő félórát, ha már olyan szépre sikeredett.

aludni kéne

Vagy tanulni vagy aludni vagy fordítani, ehelyett ülök és bambán idegeskedek, idegesen bambulok, és olyan életlen az agyam, hogy kenyeret sem lehetne vajazni vele. Mondjuk azt mintha amúgy sem aggyal kéne, de hiába nézem a szépséges szabályokat, nem állnak össze, teljesen reménytelen, ma az sem jutott az eszembe, hogy nincs itthon ennivaló, csak amikor már bezárt minden bolt (már a kínai büfében is csak két különböző fűszerezésű csirkéből tudtak összevariálni fél adag ételt; legalább nem kértek érte sokat).

De pompázatosan hűvös az idő, találtam (felirat nélküli) francia filmeket a youtube-on, és lehet, hogy holnap (ööö, ma, ahogy elnézem, úgy másfél óra alvás után) az új lila ruhámat veszem fel. Vagy simán csak farmert (hová tehettem a farmerem?) és pulóvert (de melyik pulóvert?), mert kialvatlan leszek; nem is tudom, mostanában az ennyire összetett gondolatokra sem vagyok ráhitelesítve.

a legkevésbé sem izgalmas

A dolgok csendesek és elmosódottak, mint egy esős szeptember délután, és pont olyan álmosan szomorkásak; nincs bennük semmi végtelenül lehangoló, csak egy kis melankólia és céltalanság, például, hogy mire jó ez vagy az, a legtöbb dolog semmire sem.

Ilyenkor nem segít, ha az agyam is rátesz egy lapáttal, és például már a hazaindulás előtti napokban egyfolytában arról álmodok, hogy metrózom ki a repülőtérre, és azon gondolkozom, hogy jaj, hát idén sem néztem meg a szökőkutas parkot és a kék házat, és a sziklaoromra épült középkori templomot sem, és ezeket a helyeket ugyan mind nem szeretem igazán, de három éve is csak átrohantam rajtuk, és lehet, hogy érdemes lenne alaposabban szemügyre venni, mert azért mégis csak szépek. Persze, majd legközelebb, majd jövőre, de most bűntudatom van és hiányérzetem, rettenetes hiányérzetem, amiben nyilván az a legrohadékabb, hogy közben tudom, hogy valójában nem létezik sem a szökőkutas park, sem a kék ház, sem a sziklaoromra épített templom, és úgy elég nehéz megnézni őket. Álmomban meg akkor megyek oda, amikor a tudatalattim épp olyan helyekre akar elzavarni, ahol alapvetően nem érzem jól magam, nincs repülőjegyhez kötve sem. (Ilyen szempontból Párizs még istenes, álmomban is csak egy-két zavaró térbe és műemlékbe szoktam belefutni, de London például szabályosan nem euklidészi, és ami a ködös elképzeléseim szerint a Tower helyén és környékén van, az nagyon szép és nagyon beteg.) (Skócia és Írország ellenben még szebb és még frissebb.) De azért utána napokig hiányérzetem van, és az utolsó nap hiába buszozom körbe a kedvenc részeimet, és hiába bukkanok újabb érdekes házakra és terekre, végig ott van és idegesít, hogy de a szökőkutas park és a kék ház.

Közben átbillent valami, és mintha sikerült volna végre betennem a lábam az ajtórésbe, kezdenek megnyílni a szövegek, Antoine épp most csomó újságcikket linkel az apjáról, és a többségüket értem, valamint hosszú és nyűglődős kalandok után visszataláltam a tanfolyamra is (nem volt egyszerű, a kiküldött címhez képest simán elköltöztek, nekem pedig nem szólt senki) (mert hogy már le is mondtak róla, hogy valaha visszatérek) (tényleg érdekes lesz mintegy 50 órás kihagyás után megírni hétfőn a félidős tesztet).

Meg voltam többfelé visszafogottan bölcs is az interneten (és hiú dög, aki erre büszke), és sosem aludtam eleget, és az utolsó igazán forró napon kijött az illatszer allergiám, és hajnalban agyoncsipkedtek a szúnyogok. (És ezek után voltam visszafogottan bölcs az interneten, szóval még büszkébb lehetek rá.)

csütörtök, a péntek határán

A sör annyira várt és várt rám, hogy a végén koktéllá változott, és a Pál utcai fiúkról magyaráztunk angolul, és egy idő után egyre jobban kevertem az írásban hasonlóan kezdődő, de kiejtésben és amúgy is teljesen eltérő szavakat (magyarul is), és eszembe jutott, hogy nem szótáraztam ki a garais-t a leckémhez (be is csapott volna, ha most gyorsan nem pótolom), és sok hülyeséget beszéltem, ez azt hiszem amúgy ilyenkor kötelező. Mondjuk nem énekeltem sem Bon Jovi átköltéseket, sem rajzfilm-címtémákat, amivel ugyan az égvilágon semmi baj nincs, csak néha megnyugtató, hogy dolgokból olykor ki tudok maradni, mindenkinek más okoz örömet az életben.

Nekem pl. a kacsák.

csütörtök, én mondom

Most hűvös szél van, és valahol már vár a sör, de inkább szomorú vagyok és rosszkedvű, és lusta is, vagy inkább a mozdíthatatlanságig tehetetlen az álmosságtól.

De legalább a fejem nem akar szétrobbanni, szóval jobb, ha nem panaszkodom.

nohát

Hazaértem, amiben csak az vigasztal, hogy mindenféle kövek gördültek le a szívemről, például nem döglött meg az összes növényem a példátlan melegben, csak egy orchideát kell még áztatnom pár napot, hátha magához tér, ezek szerint mégis jó taktika, hogy amúgy is mindig elfelejtem a locsolást, és a növényeim már hozzáedződtek a zordon körülményekhez, szerintem levelük sem rezzent, hogy ki kellett bírniuk közel két hetet víz nélkül, az ablak előtt, a dögletes hőségben.

Én sokkal rosszabbul viselem, pedig a nagyját a hűvös, esős-napsütéses máshol töltöttem, kacsákkal és városnézéssel, és bár magammal cipeltem a tankönyveimet is, természetesen nem sikerült elsajátítanom a passé composét. Viszont még mindig jó spagettiféleséget főzök, most teszteltem más fogyasztókon is, hurrá.

Majd aztán az elkövetkezendő egy évben esetleg megszerelem a képeket is meg a betűket is, vagy talán mégsem.

vicces alakok

Vannak a metrón és mindenhol, a hídon egy elegáns úr pl. rollerezve húzta maga után a bőröndjét: fél kézzel fogta a rollert, fél kézzel a bőröndöt, és úgy száguldott, hogy öröm volt nézni. A híd túlsó végén egy csapat motoros fordult be, bőgették a Born to Be Wild-ot (van, akinek kijár a saját, mobil soundtrack), és a bukósisak alatt öltönyben, nyakkendőben volt mindahány.