Péntek este aztán ellátogattam Búvárzenekarhoz, és a Gőzbiciklissel hármasban leittuk magunkat Magyarország hivatalos erkölcsi elhalálozásának tiszteletére. Nagyjából az volt, hogy megérkeztem a tartalék sörökkel, és az fogadott, hogy nem mond le. Mire röhögtem, és visszakérdeztem, hogy de hát és mégis, ezt így mivel magyarázza, aztán pedig nagyon, nagyon dühös lettem, hogy ebben az országban most már szimbolikusan is eszményképpé emelték a lopást, a csalást és a hazugságot, nem csak úgy tűrik, meg a karjukat tárják szét, hogy ez van.
Az erkölcsi válság szerintem még a gazdaságinál is sokkal veszélyesebb, mert ahol erkölcs nincs, ott idővel semmi nem lesz, mert semmi nem akadályozza meg, hogy azt a keveset, ami még van, ellopják és szétverjék. Ahol az embereket meggyőzik róla, hogy semminek nincs értéke, csak a gazemberségnek, ott nem lesz sem tanár, sem orvos, de még tisztességes kereskedő sem, csak gazember, ott szégyellik bevallani az emberek, ha valamiben hisznek, ha hivatástudatuk van, ha jobbá akarják tenni mások életét. És egy idő után majd nem csak bevallani nem fogják, de tenni sem, és akkor jaj nekünk, akkor tényleg jaj nekünk. És nagyon közel állunk hozzá.
Tudnám ezt még hosszan, de nem akarom belelovallni magam, már így is egészségtelenül sokat kattog az agyam az élet kilátástalanságán idehaza, és azon, hogy jaj, mi lesz, és hogy lehet megszökni előle (abban már nem hiszek, hogy tényleg bármin is változtatni lehetne).
