Egész jókedvűen ballagtam el a netközelbe, dacára annak, hogy a munkával nem haladok úgy, ahogy kéne (eltört az agyamt, teljesen, végleg, és ráadásul megvágta közben a kezemet is), aztán persze kiderült, hogy a Világban közben kataklizmák voltak és miegyebek, nem jó ez így, nagyon nem.
Vasárnap egész nap nem tudtam kimászni az ágyból, annyira nem, hogy azt sem tudom, mennyit aludtam, mert este hétig (hatig?) nem tűnt fel, hogy nem állítottam át az órámat, és most akkor melyik szerint voltam ébren abban a pár órában, amikor megkíséreltem fordítani. Azóta átolvastam azt a pár oldalt, és jobb lett volna, ha inkább csak alszom helyette, mondom, hogy eltört az agyam, de még a mondatokat is felmetélte. Aztán persze kiderült, hogy tudat alatt azért aludtam ennyit, mert sejtettem, hogy Impatient majd felhív, és hajnalig kell moziznunk és innunk (A The Guard nem egy In Bruges, és nem, egyiknek sem vagyok hajlandó a magyar címét használni, hogy a fordítóik kezét tőből szaggassák le.) Hétfőn a wrimókkal ittunk előre a medve... ööö, regény bőrére, bár szóltam, hogy nekem most határidőim vannak, egymás hegyén és hátán, és lehet, hogy idén nem fog menni az az ötvenezer szó sehogy sem. Utána söröztünk a szóviccmesterekkel, de nem győztek meg, és inkább hazajöttem az utolsó metróval, hátha dolgozni fogok, de abból is csak bamba alvás lett. Aztán töltöttkáposztázás, majd egy papírpohár kávé mellett próbáltam rendbeszedni a katedrális oszlopait és kísérteteit, újabb hasznos kifejezéseket tanultam és felejtettem el szinte azon nyomban.
Aztán egész éjjel azon rettegtem, hogy most komolyan elkezdett-e oldalra kinőni a bölcsességfogam, mert én azt egészen biztosan nem élem túl, de tényleg nem. Ennek megfelelően reggel megint nem bírtam felkelni, és úgy sütött a nap, hogy fontolgattam, hogy világgá menjek, de ehelyett csak hamburgerért és internetért jöttem el, de azt hiszem, egy kávét majd hozzátolok még a fogyasztásomhoz.
