helyzetjelentés a szóbányából

Végül a hetek óta tartó holtpontról az mozdított ki, hogy egyik este sétáltam egy nagyot, és félúton leültem egy padra, előkaptam a gépemet, és egy órán át a nyomorék nanowrimo szörnyeteget írtam a játszótéri lámpák fényében. Közben záporoztak rám a levelek, majdnem bokán pisiltek az arra sétáló kutyák, és egyszer egy katicabogár is landolt a képernyőn, aztán leesett a billentyűzetre, és addig mászkált rajta, amíg fel nem melegedett annyira, hogy elrepüljön.

A holtpontról kimozdultam, valamint felfáztam és megfáztam, és most olyan rosszféle, náthás fejfájás nyomja be a koponyámat, szóval még nem egyértelmű, hogy megérte (dehogynem, megérte; a holtpont lassan már holtsíkká terebélyesedett, és kezdte felzabálni az egész világot), annyira gyűlölöm a NeoCitrant, hogy annál már csak a ColdRexet utálom jobban.

Annyi mindent akarok írni, csak nem állnak mondatokká össze.