Ülök, úgy teszek, mintha nem azért ülnék, mert elfelejtettem, hogy a kávémba
kávét is kell tenni majd a forró víz alá, pedig elfelejtettem; tyúktojásnyi ezoterikus féldrágakő lapul a ruhám alatt, leginkább, mert ez egy olyan nap, olyan, amikor mentateás kávét kell inni délben, és küldetésvázlatot írni részletesen, miközben a szomszéd asztalnál nyugdíjasok olvasnak, aztán órákkal később a furcsa kattogásról csak percek után jut eszembe, hogy a mikróban ott a kukorica, természetesen odaégett megint. Nagyon álmos vagyok, azt hiszem. És nem tudok aludni, mivel hogy lenni épp síkideg.